In Memoriam

Tegnap akartam írni, de nem igazán úgy sikerült az este/éjszaka, hogy legyen kedvem jópofizni. Elment egy nagyon jó pajtim, aki hiába volt egy cica, hiába nem élt velem, de szörnyen fáj. Soha többet nem fog visszapofázni, soha többet nem akar megölni ha játékból harcolunk, soha többet nem néz rám a gyönyörű kék szemeivel. Elképesztően szar érzés volt amikor megtudtam, eleve ez a téma a halálom, utálom átélni, utálok arra gondolni, hogy valakit/valamit elveszthetek, nem is maga a halál része, mert egyszer mindenkinek lefő a kávé, de az űrt semmi nem tömi be utána, és a tudat, hogy többet nincs iszonyat szar. Van aki viszonylag könnyen veszi, de nekem a Marcipán volt a legjobb, legszebb, legokosabb cica a világon. Ha valami “jó” lehet ebben a mérhetetlen szar helyzetben az az, hogy különösebb szenvedés nélkül, nyugodtan ment el, és szép helyen lett végső nyugalomra helyezve. A Dani a másik legjobb állatpajtim, ha lehet ő még inkább, 13 éve velem van, igazi főnyeremény, remélem neki még lesz egy kis ideje velem, mielőtt végleg el kell engedjem. Nyugodj Békében szisza!

Nem tudom ezek után, hogy ezt kiírtam magamból, és megint kibőgtem magam akarok-e írni a melóról, vagy a történésekről, de valószínűleg nem. Majd talán holnap. Semmiféle kommentárt nem kérek ehhez, sehogy, sehol.

Over and out

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.