Egy csipetnyi mothernature

Ritkán szoktam hűséges drótszamaram nyergébe pattanni, majd céltalanul nekivágni az ismeretlennek egyedül, de ma megtettem. Na nem kell semmi nagy dologra gondolni, csak elmentem tekeregni ide a környékre, elmentem a megyeri híd utánig, aztán reckless feljöttem az auchan mellett (#breakingthelaw, pretty sure, hogy nem szabadott volna arra mennem bringával, de hát mit ér az élet egy kis veszély nélkül, nemde?) és kilyukadtam az egyik patak mellé. Olyannyira megfogott az a csipetnyi nyugalom a forgatagban, hogy egy jelentéktelen órát elcsöveltem a partján, B vitamint töltöttem, kiszellőztettem a fejem és elméláztam néhány aktuális dolgon. Amikor odaértem egy kacsa éppen búvárórákat vett, de ahogy feljött és észrevett méltatlankodva feltotyogott a parton, majd egy 10 percig állt, nézelődött, néha hápogott kicsit (gondolom azt kérdezte tőlem, hogy te mi a faszé jötté ide?!) majd elrepült a víz fölött, magamra hagyva. Mögöttem az M0 hangja vegyült a madárcsicsergéses nyugalommal, miközben a fák között felsejleni látszott a lakótelep, kicsit szürreális volt az egész, egy lélek nem jött arra míg ott voltam.

Kellett ez, még ha csak a teljes nyugalom illúziója is volt csupán az az órácska mit eltöltöttem az autópálya és a lakótelep által közrefogott szeletnyi kis természetben. Kellet, hogy legalább egy szusszanásnyi szünet legyen a fejemben tomboló viharban. Annyi minden van bennem, de képtelen vagyok szavakba önteni és nem ám csak a publikumnak, annak se tudom, akinek szeretném. Majd egyszer. Lehet, hogy ebbe a természetjárásba viszek majd valamiféle rendszert, heti, két heti rendszerességgel elvonulni magamnak, mindegy hova, pár órára. Elbújni a problémák elől legalább egy ilyen rövidke időre vagy ha elbújni nem is, kicsit kiszellőztetni a fejem. Challenge accepted.

Over and out

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.