Fogászat, te csodás

Eljött a nap, mikor kicsihugom elrángatott fogorvoshoz, aminek lehet ideje volt már, tekintve, hogy a gimivel voltam utoljára. Nyóckerbe mentünk, nem igazán tudom az intézmény nevét, teljesen mindegy is, de nem magán, megpróbáltam megúszni ingyér, akkora gáz úgy sincs. Fogkövet akartam leszedetni meg egy tömésre volt igényem, gondoltam nem egy nagy etwas. Viszonylag későn értünk oda, háromnegyed hat körül, meló utáni családi program keretein belül. Odaérünk, Réka egyik ablak én másik, helyet foglaltunk egy jelentéktelen 30-40 perc után sorra is került a Réka, gondoltam hamarosan eljön az én időm. Buta, buta Csacsi Csabi. Bement 3 ember aki utánom jött az utcáról (tehát nem a röntgenről, hanem friss, ropogós páciensek voltak), gondoltam csak rákérdezek, hogy mi alapján megy a behívás. Itt egy indokolatlan 10 másodperces maga elé meredést kaptam a nénitől, majd sikerült elmondani: hát, sorban meg aki röntgenről jön le. Ok, gondoltam, csak nem tépem át a kis ablakon, még megsérülne, vártam tovább ügyesen-okosan, bement még 3 ember, konkrétan elfogytak az emberek. Odamegyek, mondom még véletlenül se akarok hepciáskodni, de a hugival jöttem, aki már félórája volt benn és azóta leürült a váró. Hát hogy kopogjak be. Mondom miért, nem látja név alapján? Adja oda a TAJ kártyáját (kicsit szükségtelennek éreztem, mert bemondásra is sikerült volna gyanítom). Odaadom, nézi, hát pedig fel lett vive, majd eltűnt a néne, mit ad a jó isten rögtön hívtak is. Beülök, ücsörgök, majd jön a kérdés, hogy ön a Maroshelyi Csaba? Mondom igen, és a Maroshelyi Réka magával van? (kettőt tippelhetsz, gondolom napi három Maroshelyi vezetéknevű embert láttok el) Kicsit felhúztam a szemöldököm, “igen?”. Jó, erre behívták őt is, aztán rájöttek, hogy ő már volt benn.. Nem értem, tehát ha van két sor, az egyik Maroshelyi Csaba a másik Maroshelyi Réka, akkor miért skippeljük az egyiket? Mindegy, szerencsére egy ideiglenes tömésre futotta és a fogkövemet se szedték le, mert hogy azt már hétkor nem csinálják. Remek, csodálatos.

Hazafele úton már kezdtem érezni az egész nap nem evés vércukromra mért áldásos hatását, be is feszültem laika baws, mikoris felszállt a dózsán 3 kosaras (magasak voltak, honvédos cuccokba, ez tűnik a legkézenfekvőbbnek), fasztudja, 16-18 évesnél sokkal többek nem lehettek és hát nyilván emelt hangon, ezt nézd meg mit kommentelt, azt nézd meg mit kommentelt, majd én is kommentelek jól, vicceset. Ehhez én már öreg vagyok. Zenei aláfestésnek az egyikük a 8 percnyi együtt utazásból 7 percet végig a kill bill zenéjét fütyörészte, egy pillanatig nem volt idegesítő hála a jó istennek, de ami még ennél is meredekebb, hogy az egyik folyton taperolta a másik arcát, haját, majd mikor leszállásnál minthárman ilyen 3 centire álltak egymás arcába, már vártam a párbajtőrözést pénisszel. Nem tudom, hogy csőbuzik voltak vagy csak next levelbe tolják a poénból buzulást (mi is csak nagyon ritkán csókolózunk egymással viccből a srácokkal… BAZINGA), de a végén még egy arcra puszi is elcsattant, de nem a tesa féle pusz-pusz, hanem oldalról ahogy anyádat csókolod. Gay. Amúgy nincs velük bajom, ízlés dolga, hogy péniszt habzsol e valaki, de itt nem tudtam eldönteni, hogy csak túltolják a viccelődést (ami ezen a szinten már KURVÁRA túltolást jelent) vagy tényleg kardoznak. Akármelyik is legyen, váljék egészségükre. Utána a villamoson nem nagyon volt fűtés, ellenben csöves volt hála istennek, kicsit féltem, hogy nem lesz, viszont szaga szerencsére nem volt, legalábbis abban a távolságban már nem volt érezhető. Összességében csodálatos élményekkel gazdagodtam ezidő alatt. Szeretném megköszönni édesanyámnak és édesapámnak, hogy 28,5 éve (+9 hónapja) összerakták amilyük van, hogy én a mai nap mindezt átélhessem, szeretném megköszönni kishugomnak, hogy lehetőséget adott megismerni eme remek intézményt (és nem mentem az agyára! ez ritka :D) valamint szeretnék köszönetet mondani a telkebulátai gyapjaskecskéimnek, mert sajt. (humorgyár Csaba)

Over and out

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.