Hollandia, a móka hazája

Visszatértem, posztírásilag is és fizikailag is. Najó fizikailag már egy ideje, csak nem vett rá a lélek, hogy írjak pár sort. Szerencsés helyzetben vagyok, Péter lányunk a hollandoknál talált magára, és immáron 10 vagy 11 hónapja kinn dolgozik, és maszturbál. Volt olyan jófej, és meginvitált minket magához Dávid pajtásommal, amit mi örömmel, sikítozva és az örömtől üvöltve zokogva elfogadtunk (valamelyik része hazugság). Ennek a története következik most.

Kezdjük a repülővel, eleve nem repültem még soha, ez volt az első, illetve hazafele a második. A wizzair kiváló szolgáltatását vettük igénybe, nevetséges összegért. A gép 6:10-kor indult, ami azt jelentette, hogy korán kellett kelni. Túl korán, mindegy ezen túllendülve megejtettük a szükséges dolgokat előtte, az hogy én két wc-t is felavattam masszívan az a 2014-es utazási szokásaimhoz tartozik, horvát indulás előtt is volt baj nem kicsi. Sok volt az információ? Szívesen. Szóval miután mindent elintéztünk, felültünk a gépre, ami hát egy zsúfoltabb volánbusznak felelt meg, sőt, még annak is rossz lett volna, de ennyiért, meg úgy hogy 1ó 40p alatt kinnvoltunk bőven elfogadható. Hát, mit is mondjak, sokan mondták, hogy nagyot tol felszállásnál, és tényleg. Baszott nagyot, meg nekem új volt hogy ezeket a nagy dögöket is bedöntik mint a szart, és a fékerőből is kaptunk kis ízelítőt, mert a pilóta kissé elmérte szerintem a leszállópályát Eindhovenbe, és lightos fékezés utána akkorát satuzott, hogy előre is bukott az egész, majd utána rögtön kanyarodtunk is. Összességében már a repülés miatt megérte, bár amikor épp nem vadászpilótásat játszik az ember, vagy nem emelkedünk, gyorsulunk, fékezünk akkor kinda boring, főleg hogy kifele a folyosónál ültem, de hazafele ablaknál, az viszont zseni volt.

Kiérvén Péter kijött elénk a reptérre, ő Groningen városában lakik, ami 200 kilcsi kb Eindhoventől, ami a legjobb, hogy ugyanakkor indult mint mi Pestről, és akkor érkezett meg mint mi. Utána még beugrottunk ide, meg oda, majd olyan 1 körül megérkeztünk a ribanchoz. Voltam már Hollandiában, de sok évvel ezelőtt, meg az kicsit ilyen kapkodós játék volt, hiába voltam 3 nagyvárosban is, egyedül Rotterdamban voltunk többet mint pár óra, ott két napot voltam. Már akkor feltűnt a mérhetetlen sok bringa, meg a sok téglaházikó, jópofa volt már akkor is. Ahol Petike lakik az inkább vidéknek mondható, bár a város nem volt túl kicsi, de 900 méterre már a jószágok legelnek békésen, tök feeling volt naplementébe a mező mellett kuratni bringával. Aznap este elmentünk inni, illetve pár kollegája beugrott alapozni előtte, fasza ágyas páleszeket intézett Pítör, le is verettünk 4-5 kört hamar, majd bemenetünk a “magba” ami kifejezetten pofás, a hely is ahol söröztünk zseni, 5 ház egymás mellett, de belül egybenyitva az egész, leszeparálva, aki dumálni akar közben az is talál helyet rá, de aki sikongatva táncolna annak is volt hova mennie. Az zseniális volt, nagyon tetszett, ott ittunk pár sört (fogalmam sincs mennyit, 4-5 pohár leugrott tuti) ami a 2,5 óra alvással karöltve csodálatos hatással volt a szervezetemre, 3 holtpont volt amikor állva eltudtam volna aludni. Egy ideig még elvoltunk, majd mikor már látványosan kivoltunk lekoccoltunk, hazasétáltunk (ami nekem abba az állapotban nem tetszett annyira, rageeltem is). Hazafele minden ok volt, azon kívül hogy 25 percig egy szót nem szóltam senkihez, de hazaérve előjött a baj. Kétszer üvöltöttem a wc-vel, kinda sikertelenül, arra jó volt, hogy másnap reggel úgy nézzek ki, mint akinek egész éjjel baszkodták az arcát, handsome voltam. Másnap megmutatta Peti a melóhelyét, szétakasztott meg összeakasztott egy tandemet, vezetgettünk kicsit, majd haza vettük az irányt. Hétfőn már ketten voltunk Dévvel, mert Peti dolgozott, csak esténként volt avaiable, és hát első dolgunk volt keresni egy kiapadhatatlan móka forrást, amit meg is tettünk, de nyulak voltunk bemenni, fingunk nem volt, hogy működik, úgyhogy kis városnézés utána hazamentünk szomorúan, kacagás nélkül. Másnap nekifutottunk újból, be is mentünk, a szagból már tudtuk, hogy jó helyen járunk, és igazából mint egy kisbolt, csókolom olyan, meg ilyen cigit kérünk, itt van, köszcsá. Hát innentől meg volt a meta, #smokeweedeveryday, szigorúan ebéd csinálás után kezdés, jóizűen bekajálás, majd filmezés. Nagyjából így teltek a hétköznapok, egyikünk se nagy városnézős, meg kis túlzással minden utca ugyanolyan. Egyik este beállítottak este 10 kor talaj részegen Peti kolegái, vegyesen magyar és holland is. Rólam köztudott, hogy imádom az embereket, azoknál csak két dolgot imádok jobban: a részeg embereket amikor józan vagyok, meg a részeg embereket amikor józan vagyok és nem is ugatják a nyelvet. Elszívtam pár szál cigit, de nem olyat, abból csak 1 volt, szóval no share, meg beverettem 3 páleszt, ami viszont nem fejre ment, hanem inkább gyomorra, de nem voltam rosszul. Természetesen a hollandok azonnal “english please”-eltek ahogy magyarul szóltam a Petihez, Dévhez vagy Bálinthoz, persze azt meg nem értették miért mondjuk gúnyosan, hogy english please amikor a handabanda szar nyelvükön beszéltek, bár én rövidre zártam a kapcsolatunknak amikor dacból hollandul ugattak egymásnak miközben mi magyarul, mondtam hogy ájdontrilikér, azonnal a kedvencük lettem (nem). A csajok jófejek voltak, de ennyi túl sokat nem kommunikáltam, és nem azért mert nem tudtam volna, csak nem érdekeltek se ők, se amit mondani akartak volna. Ott voltak jó sokáig, végülis elröhögcséltem a végén már rajtuk, bár a zenei ízlésük, illetve a humoruk (ami három óra alatt átjött) elég messze áll a miénktől. Nekik az volt a vicces, hogy egymás ütötték izomból a kanapén, férfi-nőt, nő-férfit. Jó mondjuk nyilván nem ököllel egymás arcát, de én ezekből kinőttem már egy ideje akármilyen abberált is vagyok. Az i-re a pontot az tette fel, amikor a call me maybe számból berakták a katonásat, én meg mondom nekik, hogy miami dolphins version, erre kaptam egy english pleaset, ránéztem dévre, aztán ránéztünk a csajra és szinkronba: miami dolphins version. A translate please után inkább elengedtem, és leültem a sarokba, és zokogtam.

Hétvégén kóricáltunk kicsit, elintéztünk ezt-azt, vasárnap pedig elindultunk haza, de immáron vonattal, mert peti (igen tudom, eddig nagybetűztem, de már az előző bekezdésnél meguntam) ment futni valami céges futásra, úgyhogy 10:40 körül megvettük a vonatjegyet, 10:46kor már a vonaton ültünk ami indult is, kétszer kellett átszállni, de úgy, hogy az elsőnél átsétáltunk a peron másik oldalára, felszálltunk a vonatra, és indult is, a másiknál ugyanez, csak két peronnal odébb. Az csak hab volt a tortán, hogy az első vonaton véletlenül az első osztályra ültünk le, de azért mert a vagon egyik fele első osztály volt, a másik másod, és nézte a fasz, de végülis mindegy, mert nem jött senki, mi meg nyilván magunktól nem ültünk át. A reptéri transfer az eindhoveni vasútgeciről negyed óra alatt kinn volt a reptéren, ami tök jó lett volna, ha nem 3 órával később indul a gép. 😀 Volt időnk, na.

Amúgy nekem bejött, már régen is bejött, most még inkább, a bringaút hálózatba szerelmes vagyok, az is nagyon tetszik, hogy nem nagyon foglalkoznak vele, hogy külföldi vagy (legalábbis a szemedbe nem, de az elég), a közterek szépek és hát legális a szeretetfelhő. Ha tudnék hollandul már mennék is ki, angollal annyira nem vesznek fel abban a térségben állítólag, de lehet, hogy csak a peti hazudott, hogy nehogy utánamenjek. 😀 Kis autóbuzéria a végére, az autópark nagyon vegyes, van suzuki, régi astra, de persze vannak baszások is, amiből nagyon sok van, az a kompakt autók, pug 106 gtiből láttam vagy 12őt, ami itthon annyira nem elterjedt, meg ami még töménytelen mennyiség van, az 850-es volvo kombi, meg V70, de olyan szinten hogy volt olyan lámpás dugó, ahol 4 darab állt a kocsisorban. Na de ennyi legyen elég, nem lett túl vicces, túl érdekfeszítő se, de legalább írtam, be proud.

Over and out

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.