Kroácsiá

Ok, we are back. Voltunk ugye kinn külföldön, ahol én személy szerint nem jártam már 5 éve, de nem csak horvátba nem jártam ennyi ideje, hanem úgy általánosságban nem léptem át az országhatárt 5 éve. Most átléptem, illetve át gurultunk rajta automobillal amiben ültünk, tehát technikailag gurultunk. Át. Át gurultunk. A határon. Autóval. Elég? Nem. De. Na mindegy, voltunk a tengernek a partján, 5 kisbarátommal, az 5+1=7. 5ös matekérettségi for prez. (tudom hogy amúgy 9 és nem 7 csak érdekelt hogy figyeltek-e) Az odautat elég hamar abszolváltuk, pedig megálltunk kávézni is odafele, plusz elmentünk borért mikor lejöttünk a pályáról, és csalinkáztunk egy 20-25 percet a GPS-re támaszkodva, de végülis leértünk. Természetesen 3 perccel a felcuccolás után jött a ház ura “Hans” (fritz, jürgen) aki nem fogjátok kitalálni de német, és elkezdett pampogni a 32 colos LED TV miatt, hogy kleine apartman, hogy fog ez elférni, mutassuk meg. Persze megbékélt amikor meglátta hogy kurva egyszerűen. Utána velünk nem is volt több gond, a mellettünk lévő magyarokra volt rászólva, akik elég érdekesek voltak, főleg Baszó Bence aki mindenhez mindig mindenféle okosat tudott hozzászólni. Amúgy a szállás ugyanaz volt mint 5 éve, szal meglepetést nem tartogatott, minden kiszolgáló létesítmény ott maradt ahol anno volt. Érdekes, mert a bolt elég drága volt, de az éttermek, meg a koktélos helyek ahhoz képest, hogy az asztaltól bele tudtam volna csulázni a tengerbe nem voltak vészesek, a burgerbe többet eltudok zabálni ha olyanom van. Same-same, but different. (najó még csak nem is same-same. de different) Természetesen a rákokat is megnéztük, igaz nem a szokásos módon (amikor világosodik lemész, megnézed, feljössz, mindezt józanul), hanem 4kor leindulva (mivel törpivel szentül hittük, hogy pirkad, természetesen nem pirkadt), papucsban, baszadék részegen, telefonokkal világítva vágtunk neki a szikláknak, hol azokon átmászva, hol félelmet nem ismerve a vízben (de, ismerve, sikítozva és majdnem zokogva), 1 órát voltunk lenn, elsétáltunk a gecibe, de tényleg volt hogy üveghangon sikoltottam fel, amikor a kapaszkodónak használt sziklát megvilágítva szembesültem vele, hogy benyúltam két gecis rák közé. Deep terror volt, arról nem is beszélve, hogy felfele még sikítoztunk meg futottunk, mert nagyon sok denevér nagyon alacsonyan szállt. Persze nem lettem rosszul attól, hogy rohangáltam, de nem hánytam össze magam. Mindezek után persze jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon hogyan éltük ezt túl, de mi sem tudjuk, valaki figyelt, hogy ne basszuk be a fejünket a sziklába, ne fulladjunk meg, ne kapjunk infarktust a félelemtől, de még arra is figyeltek, hogy a telefonokat se basztuk bele a vízbe, sőt igazából a közelében nem voltunk a halálnak, vérnek, és fájdalomnak. Persze másnap a józan nézelődésnél Feri feltehetőleg ugyanott taknyolt el, ahol én 5 éve, de ezen a túrán nem vettem részt, részben azért mert már láttam, részben azért mert a Dév második mondata valami buzulás volt, amit hajnal fél hatkor még nem tudtam hová tenni, és inkább visszafeküdtem aludni. Ezen kívül strandoltunk, mászkáltunk, bár hét végére nekem már kezdett tele lenni a cipőm, fejben kicsit besokkaltam, szal kerestem a lehetőséget arra, hogy külön legyek, jó is volt utolsó este 2,5-3 órát egyedül fenn chillezni. Öregszem, ez van. Hazafele kicsit tovább tartott az út, dugók voltak, de végülis hazaértünk. Remélem jövőre folyt köv, bár néhány dolgot újra kell gondolni ezután, de az a legkevesebb.

Over and out

One Response to Kroácsiá

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.