Kutya, cica, mérési hiba.

Hát múltkor viszonylag rövidre fogtam drága pajtim memoját, de persze ennél sokkal-sokkal többet tudtam volna róla írni. Ugye említettem, hogy Dani kapitány, és BASZÓ Marcipán világi jó haverok voltak, remélem megtalálták egymást, és ott folytatják ahol anno abbahagyták. Az egész még akkor kezdődött amikor Marcipán alig volt nagyobb, mint egy erőteljes hapci utáni meglepetés takony az orcán, hazakerült, Dániel persze örült neki mint az állat, ugrált, szanaszét volt, de a cica persze megijedt tőle, fújt rá, meg elbújt, és itt volt egy dolog ami igazából tökéletesen jellemzi a Danit: megfogta a teniszlabdáját, lerakta és odagurította a cicának orral, majd lefeküdt és várt. Kb innentől tökéletes volt az összhang, ment a birkó éjjel-nappal, a macskát se kellett félteni, a sziámi cicák nem a békés természetükről híresek, ennek megfelelően egymásra találtak, a Dani adta a sallert pacsi gyanánt, vagy épp a macskával törölte fel a lakást, de a cicó meg az első adandó alkalommal elkezdte tépni, cibálni a kutyát. Érdekes, mert imádták egymást, de soha nem aludtak együtt pl, mindig csak a vadulás résznél találtak egymásra, de legalább lekötötték magukat, amíg egyedül voltak. Nyilván voltak kommunikációs hibák, mivel a kutya ugat, a macska nyávog (szívesen), viszont a dorombolásra tökéletesen illik a kutya morgása, szóval nem egyszer volt, hogy a macska dorombolt mintha kötelező lenne, amire a válasz az volt, hogy a kutya meg halkan morgott. Nagyon király páros volt, nekem nyilván a Dani volt a minden, de a cicát is imádtam, akkor is a szívem csücske marad ha nem én éltem vele, pofázós agresszív vadállat, akinek az volt a játék, hogy az életedre tört, és menekülés közben átakarta harapni az achillesed. Hozzáteszem nem mindig magától ment fel benne a pumpa, természetesen volt, hogy aktívan részt vettem a folyamat gyorsításában, utána pedig úgy néztem ki, mint aki vagdossa magát.

Nagyon féltem, hogy teljesen kileszek, ha kutyát látok elbőgöm magam, de meglepően jól viselem, bár a retrievereknél azért törik bennem valami. A jól jelenesetben a kurva szar szinonimája, de én ennél rosszabbra számítottam. Némileg enyhít a fájdalmon, hogy tudom, hogy helyesen döntöttem (ünk), látszott rajta, hogy elege van, és magára a döntés meghozatalára az utolsó két év alatti szarok miatt felkészültem, inkább a hiánya amire nem lehet. Ezt csak azok értik, akik együtt éltek állattal tizen évekig. Annyi apróság vált semmivé egyik napról a másikra, hogy ezt feldolgozni idő lesz, a mai napig (oké, még csak kicsivel több mint 1 hetes a seb) ha nem vagyok itthon be-be ugrik, hogy mikorra kéne hazaérnem, hogy letudjam vinni, vagy ha itthon vagyok sokszor azt érzem, hogy csak a másik szobában van, aztán mikor kimegyek és odanézek a helyekre ahol aludt akkor mellbekúr az, hogy nincs. Fura, és egyben kurva szar, de neki már nem fáj, remélem tényleg, hogy van tovább, és végre megint a lüke agyához méltóan tud létezni valahol.

Sorry, de ezeket ki kell írnom magamból, mert megkönnyebbülök tőle, nem a legvidámabb téma, de muszáj, különben felrobbannék, plusz a közlésben is segít, nem kell mindenkinek ecsetelnem küszködve azzal, hogy el ne bőgjem magam, itt legalább bőghetek, senki nem látja. Nem tudom szavakba önteni mennyire hiányzik, de ez már csak egy ilyen geci játék, mindenkinek lefő az a bizonyos kávé valamikor, hálásnak kell lenni azért az időért amíg részei voltak az életünknek és úgyse feledjük őket sose. “Távol vagy tőlem, és mégis közel, számomra Te örökké létezel, Te ott fenn úgy itt lenn, utánad csak a csend…”

Over and out

One Response to Kutya, cica, mérési hiba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.