Monthly Archives: május 2014

Számting evriting náting

Nos, az elmúlt két poszt kinda sad volt, így most kaptok egyet, ami nem szomorú. Vidám se lesz feltétlenül, mert csak leírom mi a faszt csináltam, gondolom mindenki tűkön ült, hogy vajon Bubu maci mit csinált a hétvége első felében. Nem sokat, a péntek este zülléssel telt, igaz igen rövid volt, eleve későn is kezdődött, plusz elég hamar beköszöntött az álommanó. Annyiból nem bántam, hogy ma viszonylag korán kellett kelni, mert mentünk gokartozni, plusz én is eléggé megfáradtam. Hát a gokart az nálunk visszatérő elem, mondjuk tavaly asszem nem voltunk, de azért ha tehetjük elmegyünk (mogyoród, hungarokart, ha érdekel bárkit is, 12k a napijegy, ami 13-20 óra között korlátlan gokartozás, nyilván akkor ha szabad a pálya, ergo lehetnek lyukak ha jön pár jobbágy 1-2-3 menetre, de nem gond, mert azért ha 7 órát folyamatosan lehetne menni, a második után zokogva hívnám anyut, viszonylag megterhelő, szervótlan slickeket forgatni órákig, főleg, hogy nem minden nap megyünk), és a mai az egyik legjobb volt eddig, nagyon sokat tudtunk menni, bőven megérte a napi, plusz volt egy kis meglepi is estefele. Voltak nagy csaták, egész jó időket futottunk, pedig át is lett építve a nyomvonal, és ugye két évet kihagytunk, de így is 4-5-6 másodpercekkel jobbakat futottunk mint a random betérő emberek, igaz amikor olyanok jöttek akik szoktak járni, akkor ott kicsit jobb idők voltak, de én elégedett vagyok, viszont egyre inkább látszik, hogy nem takarózhatok a mázsámmal, mert közel mázsás emberek is elkentek 3 tizedekkel, de meglepően egybe voltunk most, 8-an 7-8 tizeden belül voltunk, ami verseny alatt elég jó dolgokat hoz. A meglepi az egy kis eső. Ez a pálya egy hangárból, és egy kinti részből áll, a kinti részre rátud esni az eső, de ez elég evidens, nem is értem miért említettem meg (az egész posztot nem értem). Na és amikor az egyik körben érzed, hogy szemerkél, semmi gond, kicsit jobban csúszik, de ennyi, viszont a legközelebbi körben mikor kimész annyit látsz, hogy tizenhatezerkilencszázöt köbméter eső esik tizedmásodpercenként bele az EGYIK szemedbe. A következő életkép, a benti részről kiértek, vonatoztok 3-4-en, és csak annyit látsz, hogy az első kettő úgy megy bele a gumifalba koppig eltekert kormánnyal mint a szar (nagyon sokat gondolkodtam, mit is írjak ide, de csak ennyire futotta), akkor elgondolkozol, hogy lehet vizesebb már a pálya, és ekkor kiérsz te is, és itt bekövetkezik a fenn ecsetelt tizenhatezerkilencszázöt köbméter esővíznek az EGYIK szemedbe jutása, és te is elindulsz a falba. Nem, amúgy én nem indultam el, mert elvettem a gázt, kiszálltam a gokartból, a hátamra kaptam, és pónivá változtam. De már elmúlt. Szóval le is zárták, csak a belső pálya maradt, viszont innentől DK (drift king, uknow) volt mindenki, hideg, enyhén vizes gumival, úgy, hogy a megnyitott pályarészt még az 1800-as évekből származó por fedi, egy olyan háromésféltonna nyárfa terméssel karöltve ezt nem volt nehéz kivitelezni. Ebben a menetben a következő életképek: kétszer is keresztbe állt valaki a célegyenesben (!), egyszer úgy, hogy még 3-an leutánozták, én meg már csak annyit láttam mikor padlóval kilinccsel előre érkezem, hogy 4en veszettül integetnek a szélrózsa minden irányába állva. Pár körrel később valaki annyira beleállt a gumifalba, hogy azt a válláról hámozták le (hatásvadász túlzás? lehet. de lehet, hogy nem), szóval egészen vicces volt az utolsó 3 menet, én ott már csak arra mentem, hogy keresztbe menjek mindenhol (rettenetes 7 LE-t kellett fékentartani). Szóval fasza volt. Gondolom kurvára örültök, hogy ezt a remek történetet elolvastátok, nem kell megköszönni, de ajándékokat elfogadok.

Over and out

Kutya, cica, mérési hiba.

Hát múltkor viszonylag rövidre fogtam drága pajtim memoját, de persze ennél sokkal-sokkal többet tudtam volna róla írni. Ugye említettem, hogy Dani kapitány, és BASZÓ Marcipán világi jó haverok voltak, remélem megtalálták egymást, és ott folytatják ahol anno abbahagyták. Az egész még akkor kezdődött amikor Marcipán alig volt nagyobb, mint egy erőteljes hapci utáni meglepetés takony az orcán, hazakerült, Dániel persze örült neki mint az állat, ugrált, szanaszét volt, de a cica persze megijedt tőle, fújt rá, meg elbújt, és itt volt egy dolog ami igazából tökéletesen jellemzi a Danit: megfogta a teniszlabdáját, lerakta és odagurította a cicának orral, majd lefeküdt és várt. Kb innentől tökéletes volt az összhang, ment a birkó éjjel-nappal, a macskát se kellett félteni, a sziámi cicák nem a békés természetükről híresek, ennek megfelelően egymásra találtak, a Dani adta a sallert pacsi gyanánt, vagy épp a macskával törölte fel a lakást, de a cicó meg az első adandó alkalommal elkezdte tépni, cibálni a kutyát. Érdekes, mert imádták egymást, de soha nem aludtak együtt pl, mindig csak a vadulás résznél találtak egymásra, de legalább lekötötték magukat, amíg egyedül voltak. Nyilván voltak kommunikációs hibák, mivel a kutya ugat, a macska nyávog (szívesen), viszont a dorombolásra tökéletesen illik a kutya morgása, szóval nem egyszer volt, hogy a macska dorombolt mintha kötelező lenne, amire a válasz az volt, hogy a kutya meg halkan morgott. Nagyon király páros volt, nekem nyilván a Dani volt a minden, de a cicát is imádtam, akkor is a szívem csücske marad ha nem én éltem vele, pofázós agresszív vadállat, akinek az volt a játék, hogy az életedre tört, és menekülés közben átakarta harapni az achillesed. Hozzáteszem nem mindig magától ment fel benne a pumpa, természetesen volt, hogy aktívan részt vettem a folyamat gyorsításában, utána pedig úgy néztem ki, mint aki vagdossa magát.

Nagyon féltem, hogy teljesen kileszek, ha kutyát látok elbőgöm magam, de meglepően jól viselem, bár a retrievereknél azért törik bennem valami. A jól jelenesetben a kurva szar szinonimája, de én ennél rosszabbra számítottam. Némileg enyhít a fájdalmon, hogy tudom, hogy helyesen döntöttem (ünk), látszott rajta, hogy elege van, és magára a döntés meghozatalára az utolsó két év alatti szarok miatt felkészültem, inkább a hiánya amire nem lehet. Ezt csak azok értik, akik együtt éltek állattal tizen évekig. Annyi apróság vált semmivé egyik napról a másikra, hogy ezt feldolgozni idő lesz, a mai napig (oké, még csak kicsivel több mint 1 hetes a seb) ha nem vagyok itthon be-be ugrik, hogy mikorra kéne hazaérnem, hogy letudjam vinni, vagy ha itthon vagyok sokszor azt érzem, hogy csak a másik szobában van, aztán mikor kimegyek és odanézek a helyekre ahol aludt akkor mellbekúr az, hogy nincs. Fura, és egyben kurva szar, de neki már nem fáj, remélem tényleg, hogy van tovább, és végre megint a lüke agyához méltóan tud létezni valahol.

Sorry, de ezeket ki kell írnom magamból, mert megkönnyebbülök tőle, nem a legvidámabb téma, de muszáj, különben felrobbannék, plusz a közlésben is segít, nem kell mindenkinek ecsetelnem küszködve azzal, hogy el ne bőgjem magam, itt legalább bőghetek, senki nem látja. Nem tudom szavakba önteni mennyire hiányzik, de ez már csak egy ilyen geci játék, mindenkinek lefő az a bizonyos kávé valamikor, hálásnak kell lenni azért az időért amíg részei voltak az életünknek és úgyse feledjük őket sose. “Távol vagy tőlem, és mégis közel, számomra Te örökké létezel, Te ott fenn úgy itt lenn, utánad csak a csend…”

Over and out

In Memoriam

Nincs egy éve, hogy a cicó, Marcipán elment örökre rosszalkodni, tegnap Dániel is követte. Ő volt a világ legjobb kutyája, a legjobb pajtim 13 éve, és most kezd realizálódni bennem, hogy soha többet nem láthatom. Pokoli érzés, de tudom, jobb ez így neki, az elmúlt 1 hónap nem volt méltó hozzá, és tegnap már látszott rajta, hogy elfáradt. Nagyon szívós volt a szentem, terminátor kutya, mindig csak olajat kellett cserélni, számtalan veszettnek tűnő szituból felállt, mert vitte a feje és a szíve, és soha nem lehetett hallani a hangját, csak ment előre. Fejben az utolsó napig nem öregedett meg, ugyanolyan lükepék volt belül mint régen, de sajna a teste már nem volt társ a dolgokban, mindig éreztem benne az élni akarást, a küzdést, tegnap jött el az a pillanat amikor már nem akarta, elege lett. Nem tudom mi lesz most nélküle, hazajöttem ma, és teljesen összeomlottam, a tudat, hogy nincs jelen, nem vár ha hazajövök, nem fogom hallani a körmét, nem fogom hallani a szuszogását, nem követ majd mint az árnyék, nem kell figyelni az ajtóknál, hogy nem feküdt-e eléjük, nem kell figyelni a fotellel ha kimegyek, nehogy rátoljam, nem fog hülyére venni amikor olyan kedve van, nem fog rám bambi szemekkel nézni, ha kiakarja nyalni a joghurtos poharat, egyszerűen ennyi. És egy kurva nagy űr marad utána, amit soha, semmi nem fog betapasztani, nekem örökre Ő lesz a legjobb pajtim. Nyugodj Békében haver, szedjétek szét Marcipánnal a helyet!

Over and out

Sztátorz 3: Totális viszlát

Koliosz Koliosztátor > Katisztátor > Atisztátor. Ezt a relációt soha nem fogjuk elfelejteni. Történt, hogy Zsófi szervezett egy surprise partyt Törpinek szülinapja alkalmából, ami amúgy majd csak lesz, de a dátumválasztás a rejtőzködés miatt volt remek, aztán erre engem is meghívott (itt is szeretném megköszönni:D) aztán én meg elmentem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért eléggé noszogattam magam, no nem azért mert az arcokhoz nem volt kedvem, hanem mert nagyon-nagyon későn kezdődött, én meg nagyon-nagyon öreg vagyok, de végülis nagyon megbántam volna ha nem szambázok le. Az este egy sokat beszélő idegennel indult, aki ismer az tudja, hogy nagyon szeretem az ilyet, de viszonylag hamar túltettem magam rajta, miután a harmadik házi szilva is lecsúszott (amit a nyomozói munkámért kaptam), aztán szépen lassan elfogyott az üveg, és hát kellett volna tovább vinni a tudatmódosítás folyamatát, de piát nem keverünk, ellenben szeretetfelhő generátor volt nálunk. Kettő ilyen generátor készült, kicsit feszélyezve is éreztük magunkat mikor láttuk hogy vagy 8 ember alkotja a kört, de később kiderült nem volt miért aggódni, ipari mennyiségű szeretettel dolgozott az a két rakéta. Ilyen még nem volt, de tényleg, tehát a korai szakaszban 30 percet álltunk a kert végében a sötétben, és fogalmam sincs mitörtént, Katisztátorról kiderült, hogy hajlamos ilyen állapotban füllenteni, és amúgy ő A Kör-ből a kislány. Aztán a 30 perc eltelte után behatoltunk a házba, hogy leüljünk, én itt töltöttem a következő 2-2,5 órát, bár egyszer kimentem a többiekkel a teraszra cigizni, és visszatérvén elsőre egy másik székre ültem le, nem tudom leírni azt a system errort ami annak következtében volt, hogy nem értettem miért látom az asztalt más szögből. Volt-e baj? Volt. A többiek közben elkoptak, a végén egy hármas maradt benn, és rendkívüli kártyavár építés vette kezdetét, Coli és Eszti között, csodálatos élmény volt látni, mondjuk nekem közben 30 percembe telt mire a félig fekvős, távolba révedős üléspozicíómból felültem rendesen, utána 2 órán keresztül terveztük az indulást, és közben azon mulattunk milyen emberek vannak (egyik kedvenc elfoglaltságom) meg persze azon ahogy Ádámka kulturáltan étkezik, ami abból állt, hogy amit megakart enni az minimum egyszer érintkezett a földdel. EGY TITKOS LABIRINTUSBAN! Ezek után fogalmam sincs mikor, de elindultunk haza, és kicsit meglepő volt, de elsőre hazataláltam, mondjuk az hogy kettő darab emberrel találkoztam hazafele, azok is átmentek a másik oldalra mikor megláttak nem volt annyira felemelő, de ezenkívül semmi probléma nem volt. Mondanám, hogy vállalható voltam, de ezt nehéz lenne bebizonyítani, viszont szerencsére voltak emberek akik nem voltak azok. Állítólag csak akkor ilyenek ha isznak, legyen így. So much win.

Over and out