Monthly Archives: február 2014

Jóestét, tudakozódás?

Komolyan ez a mai nap ez olyan volt mintha én lettem volna a révai nagy lexikon. Alapvetően azt tudni kell rólam (és mivel kb 5-en olvastok, így ez nem lesz újdonság), hogy elég türelmetlen vagyok, ha elsőre nem fogják fel amit mondok, vagy ha olyat kérdeznek ami miatt legszívesebben a szívük helyére tennék egy zacskó kutyaszart, akkor elég hamar eldurran a picinyke (ámde tudással teli) agyam. Vannak embertípusok, és itt most főleg az idősebb műveletlen balfasz nyugdíjasokra gondolok, akikkel kurvára nem tudok szót érteni. Ami ment a zöldségesbe az itt nem megy, főleg azért mert ott ők voltak tudásbeli előnyben, én nem vagyok botanikus, ők tudják mit raknak a kis vaginájukba levesükbe, ellenben itt én vagyok a tudás. Persze ez elég hiányos, mert pl a kis és nagy háztartási gépekhez nem nagyon értek, inkább sztech-szórakoztató elektronika (bár ez is mértékkel) az én fő vonalam. Kezdjük.

Az első delikvens egy idős nő volt, hallatszott a hangján, hogy egy arrogáns jobbágy, tipikusan az a sunyi ribanc aki kétszáztízzel fut a busz után, majd mikor felszáll és nincs hely, akkor rádnéz és lesikítja a hajad, hogy mekkora egy televert geci vagy mert nem adod át a helyed. Baszódj meg. Felveszem a telefont, jónapot, avplanet blabla, ő meg érdeklődne hogy a cremesso uno (1 darabot nem adtunk el belőle, azt se tudom mi az, azon kívül hogy kávéfőző) mit tud, mekkora a víztartály (ezt az egyet tudtam megválaszolni), meg hogy van-e TAMPON (kávépad inkább) gyűjtője meg ilyenek, mert hogy az oldalon ezek nincsenek fenn, mindezt ilyen fennkölt buzi stílussal, mintha ő szarta volna a világot. Hát mondom hölgyem, a gyártó oldaláról vannak az adatok, így ha valami nincs ott, arra nem tudok választ adni, érdemesebb lenne a gyártónál érdeklődni. Ki a gyártó? Hátmondombazdmeg szerinted ki, mondom a cremesso, de hát azok kik? Mondom tessék? Mondom a gyártó. De hát milyen nemzetiségű? Honnan tudjam? Akkor maga ki ott, a portás? (nem bazdmeg, az ügyeletes csillámpóni aki az arcodra ver 3 liter mézédes gecit) Nem segítette a hangulatomat az a monoton “tudpresszókávétfőzni-tudpresszókávétfőzni-tudpresszókávétfőzni” szószerkezet ismétlés ami feltehetőleg a papucs urától jött. A végére rákérdezett, tud presszó kávét főzni? (persze és remélem megfulladtok tőle) Mondom sanszos, ha van ennek megfelelő pad hozzá. Maguk árulnak ilyen TAMPONT? Nem mi csak O.B.-t árulunk. Mondom nem sajnos, mi nem forgalmazunk ilyen típusú kávépárnát. Akkor önök egy csupasz kávéfőzőt adnak el? Hát mondom igen. Akkor adjanak el belőle sokat a kurva anyjukat. Mondom köszönöm, viszonthallásra. Remélem mostanra már halott. Ha gyümölcs centrifugát is tartunk, akkor kéne lennie egy zöldséges standnak is? Kansur. Brénkansur.

A következő az legalább értelmes volt, és nem volt paraszt, ő azt kérdezte, hogy az mvh-160ui típusú pioneer fejegységhez a kormányvezérlő kompatibilis e a chevrolett lacettijébe. Szerencsére autóvillamosságból kurva jó vagyok, és eddig 22.457 autóhifit építettem be, úgyhogy azt mondtam neki, hogy az ilyen szakmai jellegű kérdéseivel érdemesebb egy beépítést végző céghez fordulni, ők ezt kívülről vágják. Szerencsére ő jófej volt, felfogta, hogy ennyire nem vagyunk benne a témába, de akkor se szeretem az ilyen kérdéseket.

Következő az email, igazi autista buzi, ez tudott meglepetést okozni még így 1 év itteni és 1,5 év mozis meló után is. Ír egy felháborodott emailt, hogy mi mégis miért vagyunk ennyire autisták, hogy félreszámlázunk, és még a falitartót se küldtük le mellé. Mindehez csatolta a számlát, amit megnyitva kitaláljátok mit láttunk? Nem? Hát azt a számlát kurvára egy másik cég állította ki, gondolom onnan is megrendelte, mert mint kiderült, nálunk is volt egy függő rendelése, de a konzol még nem volt ott, így nem is küldtük sehova. Írt neki a kolega egy levelet, hogy olvasni nem ártana tudni, meg így akkor töröltük a rendelését. Várjál, még nincs vége. Angolul válaszolt. Gondoltam valami szitkozódó emailt írt, gondolván hogy egy webshopba biztos olyan arcok vannak, akik nem beszélnek más nyelvet. De nem, egy bocsánatkérő levelet írt, angolul… Komolyan… Miért?

A végére hagytam a legjobbat, vele nem én beszéltem, hanem a Lacika, 2 nap alatt 5ször telefonált be, és ugyanabba a csoportba tartozik mint a legelső amit ma leírtam. Ide nyomatok egy kis fun fact részt, hogy ne kelljen közbe magyarázni. Jogszabály előírja, hogy kereskedőnek mellékelnie kell magyar nyelvű leírást, az viszont nincs kikötve, hogy milyen formában, tehát lehet elektronikus és nyomtatott is. A samsung (lehet, hogy a többi gyártó is, de jellemzően a samsungokkal van panasz) úgy oldotta meg, hogy beleépítette a TV-be úgynevezett E-manual néven, többek között magyar nyelven is. Ugyanez a leírás tölthető le a samsung oldaláról, tehát nem tudunk újat mutatni sehogy, akkor se ha akarnánk. Első telefonálásánál, mi az hogy nincs kézikönyv? De van, a tvben. De azt hogy hozom elő? Emanual gomb a távirányítón. De akkor hogy hangoljuk be? Ahogy levan írva talán? Hát de hát de. Hát de tedd le szépen a telefont, és bazd arcon magad. Mondtuk neki hogy eltudjuk küldeni ugyanazt emailben, nem kell, megoldják. Ok. Ma betelefonál, hogy miért nem küldtük el? Parancsolsz? Itt ment egy kis zongorázás, hogy nem kellett végül, de hogy kellett és mi vagyunk a buzik, és mindezt persze úgy hogy nyugodtan félrerakhattad volna a telefont, kimehettél volna kávézni, utána szarhattál volna egyet, és még a Gyűrűk ura regényeket is kiolvashattad volna, és még ez se lett volna elég, mert mikor visszaérsz még mindig pofázik. Ők azok akiknek nem tudsz mit mondani, mert nem hagynak, legokosabb megoldás rájukbaszni a telefon. Utána hív megint, hogy ő az angol leírásban látta, hogy nem kezel külső vinyót, ezért nem kell neki. Utána kiderült, hogy ugyanazt a külső vinyót kipróbálták már valamelyik nagyobb boltban egy ugyanolyan típusú tv-n és ott működött. Elmondtuk neki, hogy nem minden fájlrendszert kezel a tv, formázni kell előtte, ekkor jött hátulról a kurva művelt keresztlányának az ugatása, én biztos nem formázom meg, mert filmek vannak rajta. Ja, akkor jó. Persze ha már az is magas volt nekik, hogy melyik a bekapcsoló gomb, akkor nyilván ezeket felfogják az ostoba televert kurva fejükkel. Amúgy a mai tv-k nagyrésze tud usbről lejátszani, és ide tartoznak a külső vinyók is, max méretbeli, meg formázásbeli megkötések vannak. Csak nem fogta fel, hogy működik, mert ő olvasta az angol leírásban (eleve elmondtuk hogy van magyar, akkor miért az angolt olvassa?) Megkérdezte Lacika hogy tuti tud e angolul, nem csak félreértett valamit, erre jött a kérdés, maga tud angolul? Igen ugatom a nyelvet, erre a válasz, jó mert én nem nagyon, de azért felolvasom… Kösz ne. Kitartott amellett, hogy ez neki nem lesz jó, hiába ment már az a vinyó egyszer egy ugyanolyan TV-n, ő azt olvasta, hogy nem megy, akkor nem megy. Mondta neki a Peti (igen mert ráraktuk, és utána ő vette fel a fonalat – teamwork bitch), hogy akkor hozza vissza, és 30 napon belül visszautaljuk, ha úgy látjuk, hogy eladható, és nincs baja. Mi az hogy 30 nap? Neki azonnal kell. Nekem meg pénz és hatalom kell azonnal, de az élet nem csokistorta. Mondtuk neki, hogy de ez 8 napos elállás, és az 30 nap. Nem ő bejön holnap, és visszakapja a pénzét. Ehhez sok szerencsét kívánok neki, előre várom, hogy láthassam az ostoba primitív pofáját.

Nem értem az embereket. Nem értenek hozzá, de olyan szinten nem, hogy kb bekapcsolni nem tudják, akkor minek akarnak vinyóról filmezni? Használják a junost arra a kis időre ami még van nekik, aztán kabát. Persze, nem kell érteni hozzá, de akkor legalább ne autistákkal lennének körülvéve, szerintem akinek értelmes emberi kapcsolatai vannak, annak van legalább 1 olyan ember a környezetében akinek az ilyen dolgok nem okoznak gondot. Hozzáteszem mondtuk nekik, hogy ha nem értenek hozzá, akkor hívjanak szakembert, de ők értenek hozzá, mi vagyunk a hülyék. Anyu se ért hozzá, de én puffogva megcsinálom neki a dolgokat (és ezután többé-kevésbé felfogja), az androidnál is max kétszer hívott miután megmutattam neki, és akkor se faszságokkal. De én meg nem értek pl a nemezeléshez (mondjuk az speciel nem olyan dolog ami a mindennapjaimhoz hozzátartozik:D), de ha valaha olyan helyzetbe kerülnék, akkor segítene. Eleve ezek már nem bonyolult dolgok, sajnos haladni kell a korral, bele kell tanulni az új dolgokba, ami speciel az én korosztályomnak nem téma, de az időseknek biztos fura lehet, de akkor se így kell hozzáállni, jöjjön be, megmutatjuk neki egy kiállított TV-n (ha épp van), vagy tényleg kérjen HELPDESK-től segítséget, mert mi még mindig nem azok vagyunk. Persze ha tudunk, és normálisan állnak hozzánk, akkor mi is segítünk, de sajnos legalább 50-50 az arány a teljesen autistavagyokdeéntudomjólakkoris és a normális humanoid egyedek között. Fuckthisshit. Na két nap alatt két poszt, job done.

Over and out

Krézi

Rengeteg minden történt velem. Nem. Nem történt rengeteg minden, ami azt illeti nulla felé konvergált az események száma. Az pedig kevés, sőt majdnem negatív. Az pedig kevés. Még mindig. Nagyon kevés, ezért nem sok. De ha sok lenne, akkor ide most azt írnám, ami történt. De nem történt semmi. Legalábbis semmi említésre méltó. Vagy igen? Nem. Najó lenne ami igen, de az tudatmódosítás hatása, azt pedig ide nem írhatom le, mert elvisznek a zsiráfseggű kiscicák, azt pedig nem akarom megint. Most felkaptad a fejed, hogy mi az hogy megint? Az kérlek egy szó. 6 bötű, van benne “e” is. Meg még 5 másik, így az e+5=6 dirr. Science bitch. Seal remek slágerét hallgatom, a krézit, ez egy ide illő gondolat volt. Tényleg. Most eszembe jutott, mi lenne ha egyszer írnék egy posztot miközben rózsaszín kacagás felhőn szelem a szelet mint a Szemenagy. Valószínűleg az ilyen posztoknál az se lenne sokkal semmitmondóbb, és faszabb, szóval majd egyszer kipróbáljuk mi sül ki belőle. Persze erre nem fog sor kerülni, mert én nem szoktam se inni se mást csinálni, soha, nem is tudom hogyan kell, mi fán terem, tanács terem, torna terem. Jaj istenem nem tudom minek fosom ide a szart, valószínűleg az unalom teszi, sajnálom hogy baiteltelek titeket, de még mindig van remény, hogy eszembe jut valami, amiről tudok írni véleményt, vagy csak olyan ami velem történt, de erre még nem került sor, sajnos elég ingerszegény kicsiny országunk (vagy már csak nem veszem fel a szart, ami a blog szempontjából negatív, amúgy meg jó, mert nem vagyok idegroncs). Illetve az előző zárójeles mondatomba volt egy kis füllentés, mert mostanában még lobbanékonyabb vagyok mint amúgy, és nem tudom miért, és ez zavar kicsit. Úgy lobbanok mint a …………… . A kipontozott helyre tetszőleges szó illeszthető, ezt rátok bízom. Ugye milyen interaktív vagyok? Be kell szarni (tudom, kussolj). <- Ez a zárójeles kis odaböffintés 1 embernek szólt, afféle bocsánatkérés, hogy használom ezt a három szavas kis szószerkezetet. Nem volt hiábavaló az iskoláztatásom. Tényleg, visszamennék a dózsába, beülnék pár órára, főleg azoknak a tanároknak az órájára, akik utáltak (szerintem mind) és az óra közepén padokat borogatnék, és sikítozva rohangálnék, mert ez akkoriban csak a szünetekre volt jellemző, hisz a tanárokat tiszteltük (muha). Amúgy nekem csak 1-2 (6-14) tanárral volt személy szerint bajom, én inkább a rendszer ellen lázadtam, ami egyébként mostani fejjel nem is volt hülyeség, mert a giminek pont annyi értelme volt mint ennek a posztnak. Mindent tanítottak, de igazából semmit, és itt az se segített, hogy azt a kevés információt is felelés-dogaírás végéig tudtam csak, azt is tűzoltás szerűen. Rövidtávú memória bitch. Ellenben az arcmemóriám kiváló (pont mint a személyiségem). Egyébként én azóta is lázadok, csak most már a seggemen ülve, gondolok itt a melókra főleg. Régen ha elegem volt, akkor kiléptem, és 1-2 hónapon belül találtam mást, aztán már a mozi előtt is hosszú hónapokba telt mire találtam valamit, és ugyanez volt a mozi után is, szóval most már nem tenném meg megint. Megint a megint. Dirr. Egyébként se annyira kegyetlenül kurvarossz ez a munka amit csinálok, csak néha betelik a kis pohár a buksimban, de ez benne van, és főleg a téli hónapokra jellemző ez az általános nyomottság (gondolom ezzel nem vagyok egyedül), tavaly is nyáron már tök jó volt, már jöhetne a jó idő, leporolnám a csepel wrc-t és néha azzal indulnék munkába, egyetlen gondom van ezzel, hogy reggel a kurva anyjának sincs kedve közel 10 km-t tekerni, úgy hogy a menetszél repíti ki a csipát a szememből (megmosom a pofám, hatásvadász túlzás volt). Lekéne vinnem a kissé korosodó-botladozó cukimukilavjaman paripámat sétálni, úgyhogy lassan abba fejezem a szavak alkotását erre a virtuális papírra, feltehetőleg már ti is unjátok (amit amúgy leszarok, super evil).

Over and out

I’m still here, and ready to set the world on fire

Badumm tsssss. Very viszlát, mi ez? Így van, még mindig élek, még mindig létezik a blog, és most kap egy posztot is. Mint eddig oly sokszor most se vagyok teljesen tudatában annak, hogy mit is fogok ide bele írni igényesen, betűk-szavak-mondatok segítségével, de majd folyamatában elválik.

Hogy mi is van velem? Ez szerintem senkit nem érdekel, akit igen, azzal úgyis beszélek. Gyakorlatilag meló és züllés keveréke, de többnyire meló. A múlthetet sikerült meghúznom mindenféle szeretetfelhővel meg ilyenekkel, de az most nem lényeg, néha lehet ilyen is. NÉHA. De már ezért is volt egy kis bűntudatom. Whatever. A munkában most 90%-ban autistákkal hoz össze a sors. Volt olyan aki 35 ezres objektív miatt megfenyegetett, hogy bejön, és legyünk legalább öten, mert akkora balhét csinál. Mondtam neki, hogy szerintem nem kellünk öten, és persze azóta is jön. Egyébként az az arc szegény fogyatékkal élhetett, oké értem én, hogy elcsúsztunk a beszerzéssel, de shit happens. Persze aznap mikor fenyegetett 4 telefont vettem fel mindössze, ebből kétszer vele beszéltem. Szeretnék köszönetet mondani Murphy a kurva anyád. Eleve mi csak azt tudjuk lekommunikálni a kedves ügyfelekkel, amit mi kapunk a beszállítótól. Csak ezzel az a baj, hogyha a beszállító mond mondjuk egy csütörtököt, mi ezt elmondjuk az ügyfélnek, de a beszállító közben beint, hogy legyen inkább köv hét közepe, akkor nyilván mi vagyunk a szemetek. Ezzel sincs akkora gond, csak annyira leszarom a rinyálásukat, hogy elmondani nem tudom. Itt is van aki kussban, türelmesen kivár, mert mondjuk vágja hogy is működik ez az egész, és van aki naponta betelefonál, mert szerinte akkor hamarabb megjön a szara. A fenn említett illető is ilyen volt. Betelefonált először, mondja hogy igérgetés stb, elmondtam neki, hogy ez egy fucked up szitu, bocs a csúszásért, de nem tudok vele mit csinálni, én csak infot továbbítok. Akkor is már megjegyezte mi ez a stílus. Kb így kezdte a beszélgetést: mit képzelünk mi magunkról, hogy azt írtuk neki, hogyha sürgős az átvétel, akkor jöjjön be érte, ő vidéken lakik, mi az hogy jöjjön be érte. Megnéztem a rendelést, pesti cím volt megadva, mondom uram, lehet a kolegámat az ön által megadott cím zavarta össze, ami pesti. De hát én vidéken lakom. Ja, mi meg ezt kitaláljuk. (házhozszállítás volt, de pesti szállítási címmel… your argument is invalid) Ekkor kaptam meg, hogy milyen stílus, ő meg ezt nem szereti, mondom én meg nem szeretem ha így kezdjük a beszélgetést. Na ezek után eltelt pár nap, pénteket mondott a beszállító, délelőtti órákat. Persze csúsztak. Délben felhív, mondom már úton van, de valószínűleg 4-f5 fele fog megérkezni, ezt itt tök normálisan fogadta. Visszahív háromkor, akkor már kicsit indulatosabb volt, mondja hogy én megígértem neki, hogy 3. Mondom itt senki nem ígért semmit, a beszállító eleve 4-f5öt mondott, de most az is megdőlni látszik, valszeg nem lesz átvehető ma már sajnos. Hát hogy mit képzelünk, megígéri hogy 3 (a kurva anyádnak ígértem meg, ez a szám jelzi hányszor létesítettem vele szexuális kapcsolatot. tegnap.), mondom még mindig nem ígértem meg, és mondom szerintem a múltkor megbeszéltük, hogy csak infot tudok átadni, nem én találom ki, akármennyire meglepő, én nem élvezem ezeket a beszélgetéseket. Erre ilyet nyög be: szerintem igen, lerakja a telefont, és jót röhög a haverjaival, mondom uram, 1 éve beszélek ilyen ügyfelekkel, rég nem vicces. Erre, hogy akkor elmondja mi lesz, bejön, és ha hatig nem jön meg akkor botrányt csinál, legyünk vagy öten, itt már eléggé felbaszta az agyam, ekkor mondtam, hogy szerintem nem kellünk öten, de várjuk szeretettel. Azóta is. Ja és persze a szerződésre hivatkozott, amit szeretnék látni. Miért gondolják az emberek hogy az automata visszaigazolás az valamiféle szerződés?

Ezenkívül volt még egy madár aki 2 órát verte az asztalt, és tartott fel mindenkit, a semmiért. 72 órás cserére küldte vissza a gépet, mert hogy az szar, a fórumokon is megírták. Elküldtük gyártói szervizbe, szakvélemény: semmi baja. Nem fogta fel. Ezen kívül volt még egy hárpia nő, aki azt gondolta, hogyha veri a nyálát akkor beszerzünk neki olyan terméket ami nem elérhető, olyan áron mint a leakciózott raktáron lévő (hibáztunk egy kicsit itt, mert nem kék volt raktáron, hanem fekete, de tök mindegy, más azt mondja a kurvaéletbe és hazamegy).

Szóval melóban ennyi van, melón kívül a szokásos, kisebb-nagyobb összezördülések voltak mostanában, de túl fogja élni mindenki. Legyen nyár. Most. Ami még említésre méltó, az a nagyon magas színvonalú “játék” fácsén, hogy ki mennyi szart tud összeinni húzóra. Én szónélkül megiszom fél liter kakaót. Remélem most már vagyok valaki.

Over and out