Egyéb

Retetete, ratatata…

Itt a Csaba, madafaka. Dirr. Rég írtam, akkor se kaptam rá semmit egy nyamvadt kommenten kívül (Balázs <3) így kezdem azt érezni, hogy amúgy sincs értelme szórakozni ezzel, mert ennyi erővel nyithatnék egy jegyzettömböt és írhatnék abba. Jelenleg ihlet hiány van, a melós storykat már én unom, mert az alapja ugyanaz és mindig oda lyukadunk ki, hogy mennyi primitív fasz van az országunkban. Most is volt egy ilyen valamelyik nap, igaz nem velem történt meg, de elmesélték, zseniális ez is: Az emberünk vett egy fitness karórát pulzusmérő lófasszal, majd pár napra rá megjelent a boltba, lekúrta a pultra a cuccot, cseréljétek ki azonnal, mert nem jó. Mondta neki a kolega, hogy jó, majd hétfőn megnézetjük, hogy tényleg szar-e, majd utána beszcsi. Az ember kiakadt, felemelte a hangját, márpedig azonnal cseréljük ki, meg a mi felelősségünk (tele vagyunk kínai munkással a hátsó raktárban akik órákat szerelnek össze, persze) és hogy amúgy is, csere. Megint el lett neki mondva, megint nem fogta fel, el lett neki mondva harmadjára, majd negyedjére, hogy ez nem így működik (meg eleve tegyük fel, hogy szar, visszahozza, de ha nincs raktáron akkor hogy, miért?). Végül elfogadta, mert nem nagyon volt más választása, hétfőn le lett adva a szervizbe ahol mit ad isten kiderült, hogy az ég világon semmi baja. Hívtuk a csávót, visszajött, kiderült, hogy nem rakta magára a pulzusmérő övet, kb lerakta az asztalra és csodálkozott, hogy nem érzékeli az óra… De mit hitt? A levegőben méri a pulzust? Vagy a szívbe épített Bluetooth/WiFi adapter küldi a jelet neki? Vagy apró láthatatlan tündérmanók repkednek és viszik az információt az órának amibe belepötyögik csöppnyi kis ujjaikkal a megfelelő adatot? Fasz. Fej.

Na, ennyi fért bele mára, egy dolog, illetve inkább valaki még lenne akiről szívesen írnék, de neki majd egy külön bejegyzést szentelek, ha eljön az ideje.

Over and out

Jurassic Thingz

Tüdüdüdüdüüüüü, poszt születőben? Yes mate. Egyébként nem nagyon van témám, csak írhatnékom van, de a miről még kérdéses. Megnéztem szörnyen virágbolti verzióban a Jurassic Worldöt, ami részben kurva nagy hiba volt egy látványfilmnél, részben boldoggá tesz, mert mindenhol nézegettem a vélemény videókat, meg olvastam a kritikákat és MUSZÁJ voltam megnézni. Szóval hazudtam az előbb, mert az alap témám ez volt, de olyan snassz csak egy filmről írni, plusz ugye ki a faszt érdekel a véleményem? Ettől függetlenül akkor is lefogom írni, mert leszarom, hogy leszarjátok (eleve szerintem egy kezemen megtudnám számolni hányan olvastok). Thész Gergely (KATT) után szabadon összefogom foglalni a Jurassic Park/World szériát a saját szemszögemből, bizony. Ja és spoileres is lesz, de hát manapság mi nem az, igaz? IGAZ?! Elég.

Az első részt valamikor hatévesen láttam (beszarás amúgy, mindegyik kritikában amit olvastam 6 éves korukban látták az elsőt, elképzelhető, hogy már az is a chemtrailes srácok műve volt, a hatévesek agyára hatottak az idő tájt, hogy márpedig megnézed te kis köcsög), hogy is fogalmazzak, eléggé megmaradt akkoriban, ez abban nyilvánult meg, hogy dinoszauruszokat rajzoltam évekig. Anyám ezt azzal magyarázta, hogy trauma, itt is leszögezném neki (szia anyu, benne vagyok a TV-ben oder monitorban) ötvenötödjére, hogy nem az volt, csak megfogott a téma. Sokszor megjelentek álmomban is, de nem megzabálás szintjén, bár volt, hogy menekültem a T-Rex elöl, de abban az időben úgy keltem fel az álmokból, hogy lekapcsoltam egy villanykapcsolót (igen, a dzsungelben is és igen, én vagyok AZ) szóval akkor se volt semmi pánik, csak turn off the lightz, viszlát dinoszaurusz bácsi. Kissé elkanyarodtam, na tehát akkor láttam először és azóta még vagy 15-ször mindenféle túlzás nélkül. Epikus film, bár olyan kibaszott hibák vannak benne, hogy sírva akarok fakadni, a 15 méteres szakadék pl 5 perccel azután, hogy T-Rex simán kisétált ugyanott, az elemlámpát kezelni képtelen hülyegyerek, aki 20 perc múlva meghekkeli a rendszert két ujjal, de ezek fölött képesek voltunk elsiklani, mert innovatív volt és BASZÁS volt a javából, mai szemmel is megállja a helyét az egész.

A második részt nem tudom mikor láttam, az addig a pontig tetszett amíg el nem vitték a városba a T-Rexet, kúrás volt a két köcsög, de abban is olyan hibák voltak, hogy zokogok ha rájuk gondolok, elég a felvonóra gondolni, amiről azokat a fákat láttuk mozogni, amik eltakartak egy egész Rexet, ergo nem holmi cserjékről beszélünk, mégis azok fölé magasodott jó 10 méterrel (persze lehet volt egy 60 méter magas mammutfenyő éppen kéznél, de ne áltassuk magunkat) vagy a hajó, ahol a mai napig nem értem, hogy volt a kormányon a hajókapitány keze, egy akkora fülkében mint a szobám fele. Itt több elméletet felállítottam, az egyik szerint a kis Rex fogta magát, lábujjhegyen kiosont a raktérből, közben Mardell szerűen kacagott, odaszaladt a kapitánybácsihoz a HÍDRA, hopp elvitte mint a cica, a kezét ott hagyta majd visszatért a raktérbe és magára zárta az ajtót. A másik elméletem, hogy a kapitány bácsi lesétált a raktérbe, megsimizte a kicsi rexet, aminek az anyukája hálából hopp leharapta a karját, amit a kapitány bácsi ijedtében felkapott, felszaladt a HÍDRA, rárakta a kormányra a kezét, majd a tengerbe vetette magát (és természetesen mindezek előtt visszazárta a rakteret) majd vagy a cápák martalékává vált vagy boldogan él, koktélt szürcsölve valami trópusi szigeten, igaz, egy kézzel. Bocs. Szóval ez ilyen kösz, hogy voltál rész, ezt ennek megfelelően csak ötször láttam kb.

Jön a harmadik rész, ami nekem speciel kimondottan tetszett, igaz a Billy nevű fickó kurvára irritált. Érdekes, mert ezt a részt divat fikázni, pedig szerintem teljesen korrekt volt, eleve másik helyszín, belekerült a tarajos geci (ami ugye nem Suchomimus, mert annál nagyobb, és nem is Baryonyx, mert ugye ilyen háttal, ez bizony a Spinosaurus aegyptiacus, ami nem szerepelt az In-Gen listáján. Bocs vol2.) és a CGI is rendben volt. Jó persze, megölte a T-Rexet, de hát shit happens. Szóval a három az szerintem jobb volt mint a kettő, eleve ebben én nem is emlékszem olyan hibára ami kikúrta a szemem, szóval teljesen rendben volt, persze az egytől elmaradt.

Na és végül, de nem utolsó sorban eljutottunk a Jurassic Worldhöz. Mivel kb szétspoilereztem az egészet a sok kritikával meg véleménnyel, így semmit nem vártam tőle amit ne tudott volna maradéktalanul teljesíteni. Eleve ne nézzük a storyt, mert az bullshit, az még oké, hogy megnyitották a parkot, de azt hagyjuk hogy a raptorok kiskedvencek lettek kis túlzással, azt meg végképp hagyjuk, hogy valaki fegyvernek akarta használni őket is, meg a közönségcsalogató hybrid gecit is, mert aki ezt kitalálta, azt megvágnám. Fegyvernek, jaj anya, nem is tudom mi volt a terv, estimesét olvasnak neki amikor meg harc van pórázon kisétáltatják a harcmezőre a 12 méter magas jószágot? És ott mit csinál? Rexi pusztítsd el azt a megfigyelő állást, JAAAJ BAZDMEG NEE AZT, AZT, okos Rexi, itt van egy vagonnyi tehén. Na mindegy, hagyjuk ezt, nyilván a story elcsépelt, eluralkodik a káosz, tekintsünk el attól is, hogy 1 kurva dinoszaurusz, agyon kellett volna lőni a faszba, de persze nem, mert ez egy ultimate gyilkológép. Ebből a szempontból az 1 sokkal logikusabb volt, ott bebaszott a gebasz mindenhol, azt nehezebb megfogni mint egy köcsögöt. Hiba ebben is volt, de mindet tudtam mielőtt megnéztem volna, szóval nem akadtam fenn ilyeneken, hogy tűsarkúban dzsungelharcoskodik a néni, plusz szerintem a néni meg a bácsi főszereplő kedvelhető még úgy is, hogy lófaszt nem tudunk róluk és gyakorlatilag nulla színészi játék kellett ehhez az egészhez. A két gyereket lelőném, az meg nettó faszság, hogy megunják a dinókat az emberek. Legalábbis ha magamból indulok ki, eleve ez nem egy olyan park lenne, ahova lemegyek minden délután, plusz én speciel magam alá fosnék ha akár egy ilyen dögöt is láthatnék élőben, teljesen mindegy, hogy húsevő vagy növényevő, nem tudom elképzelni a méreteket, akarnám mindennél jobban. Most a leírás alapján amúgy az jön le hogy egy rakás szar a film. 😀 Lényegében több ponton az, de engem kárpótoltak a kúrás jelenetek, mindenképp megnézem HD-ban még egyszer, mert a végén a fight elég epikusnak tűnt, nekem meg igazából ennyi elég is volt ahhoz, hogy azt mondjam tetszett. Ezt nem fogom szerintem megnézni olyan sokszor, de egynek elment, SOKKAL rosszabb folytatásokat láttam az elmúlt években, még akkor is, ha ez egy kvázi klasszikust vitt tovább (illetve azt inkább csak akarta). Egyszer mindenképp nézős szerintem aki fogékony erre.

Na, én se spóroltam semmin, már ha a karaktereket nézzük, sajnálom. 🙁

Over and out

Autisták 3 – Mé csináod eszt?!

Látjátok feleim szümtükkel, poszt íródott bötűkkel. Aztakurva kiáltasz fel, ki ez a gyerek? Bizony, M. CS. a költő. Lófaszt. Miről is szeretnék nektek mondatokból szöveget alkotni? Hát persze, hogy a körülöttünk élő korlátolt emberekről, kezdjük is el.

Rendhagyó módon nem ügyféllel kezdenék, ez a tegnapi napomból montázs. Kezdjük az elején, tehát volt iskola, na most ott a tancsinéni már sokadik hete nincs a helyzet magaslatán kommunikáció tekintetében, illetve nem is, inkább semmilyen tekintetben, hibát hibára halmoz, egy mondatot nem tud befejezni normálisan és eleve kicsit olyan érzése van az embernek, hogy fingja nincs arról amiről beszél. Ez nem volt mindig így, az elején az jött le, hogy igenis tudja miről pofázik, kis beszédhiba meg belefér, de mostanában mintha nem lenne jelen fejben. Legyen elég annyi – és ez csak egy apró szelete az órai szereplésének – hogy a Deutschlandot hallás után leírta Deuclang-nak, amit négyszeri kijavítás után végül így hagyott fenn a táblán, hogy Deutchland, de ekkor már a “s” hiányára nem hívtuk fel a figyelmét. Jó legyen elég ennyi róla, mert amúgy szerintem nem ostoba nő, csak tavaszodik vagy kábítószerezik. Más magyarázat nincs. Utána Kupinál basztam magam egy sort, aztán hazafele gondoltam megajándékozom magam egy burgerkinges vacsorával, tudni kell rólam, hogy ha ott eszem, 10-ből 9-szer elkúrják a rendelésem, ami a következőképpen hangzik: egy dupla whopper menüt kérek szépen sajttal, baconnel paradicsom nélkül, kólával. Nehéz igaz? Ennek ellenére ha vicces kedvemben vagyok, akkor úgy nyitok, hogy figyelj nagyon mert trükkös, de tegnap csak enni akartam nem mókáztam, bár gyanút ébreszthetett volna bennem, hogy pont előttem vittek vissza két bkool-t azzal a szöveggel, hogy az egyiknek oreosnak kellett volna lennie. Egy epres meg egy oreós bkoolt kérek. Nem még mindig nem értem ebben mi a nehéz, na mindegy, a fiatalember elbaszta, kicserélte, sorra kerülök, elmondtam a feljebb lévő whopperes szöveget, majd a következő beszélgetés zajlott le:

– Akkor egy duplawhopper menü kólával és baconnel paradicsom nélkül?
– Meg sajttal, de igen.
– (matatás) Jó, tehát akkor csak paradicsomot nem kérsz bele?
– Nem, azt nem, de sajtot és bacont igen.
– (mégtöbbmatatás) Jó, akkor kólával, paradicsom nélkül baconnel.
– És sajjtal.
– Igen, höhö, azt tudom. (jaok) 1830 lesz (kértem még sajtfalatokat, ha most bőszen böngészed az árlistát, ne tedd, csak kurvára irreleváns a történet szempontjából).

Itt átnyújtottam a pénzt, miközben bőszen fürkészte a monitort (ez már általában bajt jelez), majd megszólal:

– Hopp, valamit elrontottam.
– Igen azt gondoltam.
– JAAJ, mert nem jól ütöttem fel, mpsdpfdsfmdpm (<- motyogott valamit). Jó akkor így ütöm fel, meg úgy.
– (baltaarc)
– Jó akkor menüként és akkor így. Ja nem az úgy nem jó, hol a kártya? Ja jó, így már jó. Nem várj, mégse.
– (vörösödő baltaarc)
– Na akkor menüként ütöm fel, akkor olcsóbb.
– (belül üvöltve: LESZAROM BAZDMEG CSAK HALADJUNK MÁR, kifelé baltaarc)
– Oké, megvan, 1830 lesz (olcsóbb lesz mi te kis geci?) – és itt bámul rám
– Odaadtam az előbb, ott van melletted…
– Ja tényleg, ne haragudj. (semmi baj, de adjad azt a kurva szendvicset mielőtt áttéplek a pulton te delcsev faszjankó)

Megkaptam a cumót, leültem, kinyitom a dobozt és nyilván egy kibaszott paradicsomültetvény ömlik ki a szendvicsből, de ebből amúgy nem szoktam ügyet csinálni, szegény hülye fogyatéknak valamiből élni kell, nem kell neki még az is, hogy odamenjek, hogy a kurva anyád, miután negyvenkilencszer megbeszéltük, hogy a tetvedék retkes kurva paradicsom nem kell bele, akkor ugyan bazdmeg miért van benne mégis? Kikúrtam belőle, elfogyasztottam, majd hazaszögdelltem. Értem én, hogy nem a CERN Nagy Hadronütköztető fizikusait veszik át, de bazdmeg, értsünk már meg 4 szót: sajttal-baconnel paradicsom nélkül, ennyi a lényeg, de nem bazdmeg, nem. Jó akkor nem, akkor baszódjál meg a burgerbe. Hülyegyerek. Azért csinálok amúgy ekkora ügyet, mert az arány tényleg 10-ből 9, mindig vagy nincs benne valami vagy van benne paradicsom.

Következzen két ügyfél és itt közlöm, hogy nem én beszéltem velük, de ez mindegy is. Egy kis magyarázat, mondjuk már leírtam másik posztba szerintem, de vegyük át, tehát van nálunk 3 szállítási mód: személyes átvétel BOLTUNKBAN, átvétel PICKPACKPONTON és házhozszállítás futárszolgálattal. Nyilván az első ingyér van, a ppp 990, a házhoz meg attól függ mi az, de 999-től indul. Na, egy rég nem látott (de előtte gyakori hibának számító) dolog történt, a nő megrendeli személyes átvétellel és a megjegyzésbe beírja, hogy melyik pickpackba venné át. Majdnem átkúrta a rendszert, de szemfüles vagyok, felhívtuk hogy asszonyom wtf? Erre nem az, hogy elnézést kér, hanem hát akkor hibásan van az oldalukon. Nem a kurva anyádat csak nem tudsz olvasni. Imádom amikor rögtön támadással indítanak, miközben egyértelmű, hogy ők a teljesen sérültek. Lehet egyébként, hogy amit én nagybetűvel írtam feljebb a módoknál, azt az oldalon 9 ezres betűmérettel a szivárvány minden színében stroboszkóp-szerűen villogtatva kéne kiírni. Akkor is elkúrnák, csak akkor mennyire menő lenne. (nem)

Másik, az jobb: Valami hiba csúszott valamibe, nem tudom mibe és mi, mert nem voltam múlthéten (meg amúgy le is szarom), ezáltal valamennyit vissza kellett utalni neki, így elkértük a bankszámlaszámát, amit hát értelemszerűen jobban szeretünk, ha beleírják egy emailbe, nehogy félrehalljuk a diktálást. Természetesen nem volt képes elküldeni egy kurva emailt, úgyhogy telefonba diktálta, de mielőtt belekezdett volna elhagyta egy ilyen kérdés a száját: az egészet be kell diktálni? Nem, dehogyis, elég a hatodik, kilencedik és tizenegyedik számjegyet, a többit kitalálom.. Ugye? Tudom.

DÁSZIT, FÓNKÓÓVÁ!

(Over and out)

Dreamland – Avagy tudom mit álmodtam tegnap este

Holá, rég volt poszt, nem nagyon volt téma, de ma éjjel akkora körmönkúrt faszságot álmodtam (szoktam amúgy, de ez most elég tisztán megmaradt és igen szép mennyiségű cselekmény volt benne:D) úgyhogy ezt fogom most megosztani a nagyérdeművel. Let’s begin.

Az elején semmi extra nem volt, sima események, bár ott is volt egy pont amit nem értettem, a lényeg hogy egy kislánykával voltam, akivel nagyon jó volt a viszonyom, elszórakoztunk meg eldumáltunk, majd megjelent a bikája és azonnal talk to the hand voltam, jött a sírás, de már itt elkezdődött az agyfasz ilyen bevezetés jelleggel, elindultam haza a csávója meg úgy követett, hogy közbe valakivel telefonált, de egy idő után megunta és visszafordult…

Rögtön ezután snitt, látszólag casual események, azon a lakótelepen játszódott ez a rész ahol felnőttem (kossuth), de tudtuk hogy zombi apocalypse van, ennek ellenére mindenki sétálgatott az utcán, a játszótéren játszottak a gyerekek, még a kurva villamos se járt, hanem pótló volt mint ahogy most tényleg az van, de néha meg-meg öltek egy zombit stb. Itt volt pár lényegtelen dolog, fagyiztunk, kurva anyáztunk, hogy nem jár a villamos, meg volt egy ilyen utcabál jellegű valami, de ilyen televert autistákkal, a Pepsi mintabolt előtti részt képzeljétek el (aki vágja, többiek meg egy kereszteződést :D) aminek az egyik oldalán valami köztiszteletben álló fogyatékos volt aki headbangelt valami üvöltő rockzenére félmeztelenül, majd a másik oldalán az útnak egy rockot elnyomó technoparti vette kezdetét, amit a korábbi headbang boy szomorúan vett tudomásul, de ilyen filmekben látható elmegyogyósokat képzeljetek el, ők nyomták ott a partit, mi meg röhögtünk rajtuk, kiderült később, hogy ez egy évekre visszanyúló rock-techno párbaj. Ez már ilyen tessék? kategória, de lesz ez még jobb is.

Következő jelenet, állunk az egyik dombon a lakótelepen, pásztázzuk a nyugodt embereket, meg is beszéljük, hogy milyen jó itt, hiába van gebasz amúgy, ide nem jutott el, majd rögtön ezután sírva beszéltük meg, hogy el kell hagynunk ezt a közeget. (ok nem volt rá, csak ezt dobta az álomgép :D)

Eztán egy hotel szerű valami volt, itt már komolyan le volt pusztulva minden, kinéztem a folyosóra, láttam, hogy jön egy rakás zombi, de nem tudtam bezárni azt a kurva ajtót, ekkor jött Rick Grimes (:D), hogy megnézze, konstatálta, hogy ezek ráadásul intelligens, beszélő zombik, pánik, mindent eltorlaszolni, mindenki elbújt, én ekkor egy szobába mentem be, ahol magasabban volt egy ablak (ekkor már a folyosó egy ilyen bádogváros utcája volt:D) amin benézett egy cigiző (!) zombi és elkezdte leszerelni (!!!) az ablakot, majd be is mászott, ekkor kívülről láttam az eseményeket, egy Walking Dead szintű mészárlás volt ott a favella közepén, szétbasztunk mindenkit, majd a végén az utolsó adag zombit halálra gázolta valamelyikünk, ekkor képváltás – de ugyanazon a helyszínen és szituban – egy faszparaszt hülyegyerek egy BMW M6-ban a szőke barátnőjével az anyóson beugatott valamit, amin én felkúrtam magam és utánuk mentem egy másik BMW-vel, egy kanyargós úton (kb mint a mullholland LA-ban, forgalommal meg mindennel, szal ekkor pause volt a zombi inváziónak :D) kergettem őket egy ideig, majd rájöttem, hogy ők valószínűleg lekanyarodtak az iskolájukhoz (az egész üldözés tiszta filmes volt :D) majd ronggyá-fossá törtem az autót, de gondoltam semmi baj, lopok egy másikat, amit feltuningolok ott helyben és majd azzal visszamegyek a többiekhez, ez meg is történt, ekkor már éjszaka volt, de a vezetés itt kimaradt, a köv kép hogy fekszem le a lelakott fos hotelszobába az ágyra, majd átnézve a másik szobába látom, hogy a Walking Deades Sasha néz rám vissza, és halál örül, hogy előkerültem, de hogy a Rickék közben elmentek engem megkeresni (amin kiakadtam, és mondtam hogy szóltam hogy elmegyek beverem a hülye gyerek orrát :D), mondom jó akkor elmegyek utánuk, na hát ez a következőképpen nézett ki, üres kihalt utca, de közvilágítás ON és hallottam szirénákat, nálam is ott volt a HTC valamiért, bekapcsoltam egy olyan alkalmazást ami rendőrségi szirénát utánzott és ennek megfelelően kéken és pirosan villogott a kijelző, majd mikor közelebb értem a hangokhoz akkor látom hogy Rick, Daryl meg még két ember kijelzővel előre tartott telefonnal szirénáznak és villognak…. Kiderült, hogy ez a keresési meta a csapatban. Visszaértünk a menedékre, ott volt Dani kutya, sírva üdvözöltem, majd baromi epikusan lett vége: a zsebemből egy matchbox formájában elővettem azt az autót, amivel az üldözés után vissza akartam menni és álmomban még el is töprengtem, hogy ez most mit is akar jelenteni.

Daszit. Imádok amúgy álmodni, ráadásul általában elég élénkeket szoktam és egyes szitukban maximálisan irányítani is tudom, de az ilyeneket kiváltképp szeretem, amikor a valós események mosódnak össze jelen esetben a Walking Deaddel kis GTA-val fűszerezve. Ezekről mit mondana az álmoskönyv? 😀

Over and out

The Rage

Ahoj, rég volt már, hogy billt ragadtam, de a mai napom, illetve inkább az elmúlt 2 óra megér egy bejegyzést. Kezdjük.

Reggel még mit sem sejtve mentem oda ahova a király is egyedül jár, majd fogtam magam és beültem 9 órát dolgozni. 18:05 körül vidáman, szívemben rőzse dalokkal indultam meg hazafele, egy ideig smooth volt minden, a főtérre minden különösebb nehézség nélkül sikerült eljutnom, át is baktattam a 196-os megállóba, elszívtam egy cigit, miközben a futáron futó feliratot olvasgattam, amin az állt, hogy a hatósági lezárások miatt várható csúszás. Eddig még chill volt, mert ki volt írva a 96-196 is, mindenki boldog, gondoltam 5-10 perc késés miatt még nem roskad magába a világ. Gyanútlanul várakoztam, majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a 96 és a 196 is eltűnt teljesen a kijelzőről, itt már kezdett felmenni bennem a pumpa mert eddigre már a második 130as ment el, és valahogy nem értettem, hogy a belvárosra korlátozódó lezárások milyen kihatással lehetnek olyan buszokra amik kizárólag a peremkerületekben közlekednek. Erre egyébként nem kaptam még mindig választ, de nem is ez a lényeg, jelentéktelen 20 perc várakozás után befutott a 96, fel is szálltam, lyukasztottam is jegyet, majd leültem, már elhittem, hogy hazaérek, de 3 megállóval később kiderült, hogy ennél sokkal nagyobbat nem tévedhettem volna, ugyanis az öregek otthonánál bejelentette a sofőr, hogy idáig jött, a MÁV telepnél visszafordul. Igen? Akkor jó. Leszálltam, itt már azért elég erősen zakatolt a szívem, legszívesebben letéptem volna valakinek az arcát, eleve odáig állt a sor a szentmihályitól, túl sok jóval nem kecsegtetett, de úgy voltam vele, hogy még mindig jobb a 196-oson lépésben haladni a melegben (vagy “melegben” ha régi ikarus jött volna) mint a taknyomat törölgetni ami a minusz tizenkétezer foknak köszönhetően sugárban szökkelt ki az orromból (fun fact: hatásvadász túlzással éltem az imént). Vártam tehát további 10 percet, miközben szemtanúja lehettem, ahogy egy autista fasz cigizés meg telefonálás közben az úttesten szambázik az autók között, de olyan szinten, hogy volt olyan autó ami elé beállt egy 40 secre (én a tizenkettő és feledikben törtem volna be az orrát, hogy plz mé csináod eszt). Megjött a 196, ekkor már elég sokan voltunk a megállóba, fel is szálltunk (volna), de a sofőr mondta, hogy ő is a mézesre megy, mert nem engedik át újpestre, majd a 15-20 perc múlva érkező következő 196-ost talán. Ez a talán nekem kevés volt, úgyhogy belül őrjöngve elindultam gyalog haza, nem titkolt célom volt eljutni a rákospalota-újpest állomáshoz. Az öregek otthonától a hubayig nem mértem mennyi idő telt el, de egy 20 perc tuti, ennek ellenére egyetlen olyan buszt se láttam újpest felé menni, amin lett volna ember, ellenben “nem szállít utasokat” volt vagy 8. Felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan történhet meg ez? Nem lehet átjutni egyik külvárosi kerületből a másikba at all?! UWOT?! Lehet, hogy akik ezt az egészet szervezték nem tudják milyen szervet véd a koponyacsontjuk és ennek megfelelően használni se tudják azt, de szerintem ezt meglehetett volna oldani anélkül is, hogy esti csúcsban amikor mindenki takarodna haza a picsába ne kelljen 30 perceket várni, úgy hogy még az se great success, mert utána még sétálhatsz huszat, mindezt a város szélén.. A másik a BKK világbajnok megoldása, hmm hogy oldjuk meg hogy oldjuk meg, MEGVAN!!! Aki esetleg blaha-keleti-bosnyák vonalon dolgozik, de tegyük fel újpesten vagy káposztáson lakik, azoknak hatalmas segítség lesz, ha a főtérről eltudnak menni a mézeskalácstérre. Problem fucking solved. Except its not. Plusz ha tudják, hogy nem jut át a gecis busz újpestre és sikerült EU-s pénzből kiépíteni az utastájékoztató rendszert, akkor szóljuk már Tibinek hogy ne azt írja már ki, hogy csúszás várható, hanem azt hogy te paraszt, hiába vársz a buszra kurvára nem fogsz hazajutni! Vagy legalább azt, hogy az a gecis busz amire vársz a mézesre megy, ne útközben mondjuk már meg az embereknek, hogy nyeljetek 6 liter gecit és még élvezzétek is. Nem értem minek kellett ekkora felhajtás, ha ennyire félnek, hogy agyonlövik, felrobbantják, megetetik szarral vagy ráengedik a kutyákat, akkor menjenek be a parlamentbe akkor meg ne kóvályogjon itt ennyit. Beszéljék meg amit meg kell Viktorka Királylánnyal, aztán takarodjon a búsba. Hozzáteszem feltehetőleg meglehetett volna oldani ezt okosabban is, elég lett volna ha nem csúcsidőbe mozgatják, lehet, hogy egy ekkora városnál már figyelembe kellene venni ilyen dolgokat is, de úgy látszik nem sikerült. Ahogy még nagyon-nagyon-nagyon sok minden nem sikerül,  illetve hazudok, mert az ilyen-olyan pályázati vagy akármilyen közpénzeket tökéletesen tudják elszórni két kézzel úgy, hogy még a zsebben is marad egy kevés, hogy ilyen ország szégyene habonygecinek legyen 900 ezres táskája, mert az elengedhetetlen, anélkül létezni nem lehet. Undorító ez az egész ami itthon megy, a mostani gyalogtúrámtól függetlenül is. Pofátlan egy bagázs és persze most jöhetne, de ki kéne a helyükre, csak invalid argument ez is, mert lassan eljutnak arra a szintre, hogy a nagycsoportos Kovács Pistike is jobb lenne. (yes, that was a hatásvadász túlzás again)

Over and out

Hollandia, a móka hazája

Visszatértem, posztírásilag is és fizikailag is. Najó fizikailag már egy ideje, csak nem vett rá a lélek, hogy írjak pár sort. Szerencsés helyzetben vagyok, Péter lányunk a hollandoknál talált magára, és immáron 10 vagy 11 hónapja kinn dolgozik, és maszturbál. Volt olyan jófej, és meginvitált minket magához Dávid pajtásommal, amit mi örömmel, sikítozva és az örömtől üvöltve zokogva elfogadtunk (valamelyik része hazugság). Ennek a története következik most.

Kezdjük a repülővel, eleve nem repültem még soha, ez volt az első, illetve hazafele a második. A wizzair kiváló szolgáltatását vettük igénybe, nevetséges összegért. A gép 6:10-kor indult, ami azt jelentette, hogy korán kellett kelni. Túl korán, mindegy ezen túllendülve megejtettük a szükséges dolgokat előtte, az hogy én két wc-t is felavattam masszívan az a 2014-es utazási szokásaimhoz tartozik, horvát indulás előtt is volt baj nem kicsi. Sok volt az információ? Szívesen. Szóval miután mindent elintéztünk, felültünk a gépre, ami hát egy zsúfoltabb volánbusznak felelt meg, sőt, még annak is rossz lett volna, de ennyiért, meg úgy hogy 1ó 40p alatt kinnvoltunk bőven elfogadható. Hát, mit is mondjak, sokan mondták, hogy nagyot tol felszállásnál, és tényleg. Baszott nagyot, meg nekem új volt hogy ezeket a nagy dögöket is bedöntik mint a szart, és a fékerőből is kaptunk kis ízelítőt, mert a pilóta kissé elmérte szerintem a leszállópályát Eindhovenbe, és lightos fékezés utána akkorát satuzott, hogy előre is bukott az egész, majd utána rögtön kanyarodtunk is. Összességében már a repülés miatt megérte, bár amikor épp nem vadászpilótásat játszik az ember, vagy nem emelkedünk, gyorsulunk, fékezünk akkor kinda boring, főleg hogy kifele a folyosónál ültem, de hazafele ablaknál, az viszont zseni volt.

Kiérvén Péter kijött elénk a reptérre, ő Groningen városában lakik, ami 200 kilcsi kb Eindhoventől, ami a legjobb, hogy ugyanakkor indult mint mi Pestről, és akkor érkezett meg mint mi. Utána még beugrottunk ide, meg oda, majd olyan 1 körül megérkeztünk a ribanchoz. Voltam már Hollandiában, de sok évvel ezelőtt, meg az kicsit ilyen kapkodós játék volt, hiába voltam 3 nagyvárosban is, egyedül Rotterdamban voltunk többet mint pár óra, ott két napot voltam. Már akkor feltűnt a mérhetetlen sok bringa, meg a sok téglaházikó, jópofa volt már akkor is. Ahol Petike lakik az inkább vidéknek mondható, bár a város nem volt túl kicsi, de 900 méterre már a jószágok legelnek békésen, tök feeling volt naplementébe a mező mellett kuratni bringával. Aznap este elmentünk inni, illetve pár kollegája beugrott alapozni előtte, fasza ágyas páleszeket intézett Pítör, le is verettünk 4-5 kört hamar, majd bemenetünk a “magba” ami kifejezetten pofás, a hely is ahol söröztünk zseni, 5 ház egymás mellett, de belül egybenyitva az egész, leszeparálva, aki dumálni akar közben az is talál helyet rá, de aki sikongatva táncolna annak is volt hova mennie. Az zseniális volt, nagyon tetszett, ott ittunk pár sört (fogalmam sincs mennyit, 4-5 pohár leugrott tuti) ami a 2,5 óra alvással karöltve csodálatos hatással volt a szervezetemre, 3 holtpont volt amikor állva eltudtam volna aludni. Egy ideig még elvoltunk, majd mikor már látványosan kivoltunk lekoccoltunk, hazasétáltunk (ami nekem abba az állapotban nem tetszett annyira, rageeltem is). Hazafele minden ok volt, azon kívül hogy 25 percig egy szót nem szóltam senkihez, de hazaérve előjött a baj. Kétszer üvöltöttem a wc-vel, kinda sikertelenül, arra jó volt, hogy másnap reggel úgy nézzek ki, mint akinek egész éjjel baszkodták az arcát, handsome voltam. Másnap megmutatta Peti a melóhelyét, szétakasztott meg összeakasztott egy tandemet, vezetgettünk kicsit, majd haza vettük az irányt. Hétfőn már ketten voltunk Dévvel, mert Peti dolgozott, csak esténként volt avaiable, és hát első dolgunk volt keresni egy kiapadhatatlan móka forrást, amit meg is tettünk, de nyulak voltunk bemenni, fingunk nem volt, hogy működik, úgyhogy kis városnézés utána hazamentünk szomorúan, kacagás nélkül. Másnap nekifutottunk újból, be is mentünk, a szagból már tudtuk, hogy jó helyen járunk, és igazából mint egy kisbolt, csókolom olyan, meg ilyen cigit kérünk, itt van, köszcsá. Hát innentől meg volt a meta, #smokeweedeveryday, szigorúan ebéd csinálás után kezdés, jóizűen bekajálás, majd filmezés. Nagyjából így teltek a hétköznapok, egyikünk se nagy városnézős, meg kis túlzással minden utca ugyanolyan. Egyik este beállítottak este 10 kor talaj részegen Peti kolegái, vegyesen magyar és holland is. Rólam köztudott, hogy imádom az embereket, azoknál csak két dolgot imádok jobban: a részeg embereket amikor józan vagyok, meg a részeg embereket amikor józan vagyok és nem is ugatják a nyelvet. Elszívtam pár szál cigit, de nem olyat, abból csak 1 volt, szóval no share, meg beverettem 3 páleszt, ami viszont nem fejre ment, hanem inkább gyomorra, de nem voltam rosszul. Természetesen a hollandok azonnal “english please”-eltek ahogy magyarul szóltam a Petihez, Dévhez vagy Bálinthoz, persze azt meg nem értették miért mondjuk gúnyosan, hogy english please amikor a handabanda szar nyelvükön beszéltek, bár én rövidre zártam a kapcsolatunknak amikor dacból hollandul ugattak egymásnak miközben mi magyarul, mondtam hogy ájdontrilikér, azonnal a kedvencük lettem (nem). A csajok jófejek voltak, de ennyi túl sokat nem kommunikáltam, és nem azért mert nem tudtam volna, csak nem érdekeltek se ők, se amit mondani akartak volna. Ott voltak jó sokáig, végülis elröhögcséltem a végén már rajtuk, bár a zenei ízlésük, illetve a humoruk (ami három óra alatt átjött) elég messze áll a miénktől. Nekik az volt a vicces, hogy egymás ütötték izomból a kanapén, férfi-nőt, nő-férfit. Jó mondjuk nyilván nem ököllel egymás arcát, de én ezekből kinőttem már egy ideje akármilyen abberált is vagyok. Az i-re a pontot az tette fel, amikor a call me maybe számból berakták a katonásat, én meg mondom nekik, hogy miami dolphins version, erre kaptam egy english pleaset, ránéztem dévre, aztán ránéztünk a csajra és szinkronba: miami dolphins version. A translate please után inkább elengedtem, és leültem a sarokba, és zokogtam.

Hétvégén kóricáltunk kicsit, elintéztünk ezt-azt, vasárnap pedig elindultunk haza, de immáron vonattal, mert peti (igen tudom, eddig nagybetűztem, de már az előző bekezdésnél meguntam) ment futni valami céges futásra, úgyhogy 10:40 körül megvettük a vonatjegyet, 10:46kor már a vonaton ültünk ami indult is, kétszer kellett átszállni, de úgy, hogy az elsőnél átsétáltunk a peron másik oldalára, felszálltunk a vonatra, és indult is, a másiknál ugyanez, csak két peronnal odébb. Az csak hab volt a tortán, hogy az első vonaton véletlenül az első osztályra ültünk le, de azért mert a vagon egyik fele első osztály volt, a másik másod, és nézte a fasz, de végülis mindegy, mert nem jött senki, mi meg nyilván magunktól nem ültünk át. A reptéri transfer az eindhoveni vasútgeciről negyed óra alatt kinn volt a reptéren, ami tök jó lett volna, ha nem 3 órával később indul a gép. 😀 Volt időnk, na.

Amúgy nekem bejött, már régen is bejött, most még inkább, a bringaút hálózatba szerelmes vagyok, az is nagyon tetszik, hogy nem nagyon foglalkoznak vele, hogy külföldi vagy (legalábbis a szemedbe nem, de az elég), a közterek szépek és hát legális a szeretetfelhő. Ha tudnék hollandul már mennék is ki, angollal annyira nem vesznek fel abban a térségben állítólag, de lehet, hogy csak a peti hazudott, hogy nehogy utánamenjek. 😀 Kis autóbuzéria a végére, az autópark nagyon vegyes, van suzuki, régi astra, de persze vannak baszások is, amiből nagyon sok van, az a kompakt autók, pug 106 gtiből láttam vagy 12őt, ami itthon annyira nem elterjedt, meg ami még töménytelen mennyiség van, az 850-es volvo kombi, meg V70, de olyan szinten hogy volt olyan lámpás dugó, ahol 4 darab állt a kocsisorban. Na de ennyi legyen elég, nem lett túl vicces, túl érdekfeszítő se, de legalább írtam, be proud.

Over and out

Pls…

Az emberi butaság körülleng minket. Én is tudok buta lenni, még akkor is ha ez számotokra szinte elképzelhetetlen. Nem, amúgy én soha. Mindenesetre elég nehezen tolerálom az emberi hülyeséget, főleg ha az már olyan méreteket ölt, hogy megkérdőjelezhető az egyén életképessége. Meglepően sok az olyan ember akinek a motorikus reflexei még működnek, de az agya többi része halott, és ezek a mi ügyfeleink. Majdnem mind. Jó nem. De. Mint azt többen tudjátok én már egy ideje nem kell, hogy telefonokat kezeljek, nagyon ritkán veszem fel őket, de ha fel is veszek egy nap 5-öt, akkor abból négytől azonnal agyrák, egytől meg csak kiugrom cukahara mozdulattal az ablakon. Sok ember itt keveri a szezont a faszommal, mert több helyről megkaptam már, hogy antiszoc vagyok, ami szerintem faszság, inkább csak nagyon alacsony az ingerküszöböm, és a legkevésbé se tudom tolerálni az emberi egyszerűséget (még úgy se hogy tudok én is ha akarok). Az egésznek az alapja, akár felvett, akár génekből fakad, hogy kurvára nem tud érdekelni Jóskapista nyűge-baja, főleg amikor már-már a könnyeivel küszködve könyörög, hogy 1 hét helyett ugyan legyen már meg 1 nap alatt a szara, mert a kis Hamupipőke azt kapja szülinapjára, és nem fogja fel, hogy nem én gyártom a kurva tv/fogkefe/műfasz/ásó/A4-es papírját és még mindenható se vagyok (pedig az BASZÁS lenne) így vagy kivárja, vagy pityeregjen miután letette a televert telefont. Nem vagyok toleráns, lehet, de soha nem akartam emberekkel foglalkozni, ehhez képest az elmúlt 4 évemből 3,5-et sikerült. Persze van amikor mi váratjuk, és ő időben megrendelte, akkor megértem, de csak ennyi, MEGÉRTEM de LESZAROM. Sajna ezen nem fog tudni változtatni már sem isten sem ember, se dinoszaurusz, se ló, se kacsa, se kígyó, se molylepke. Najó az lehet tudna, nem tudnék leélni egy életet sikítozva. Kicsit elkalandoztam, de ez már megszokott az internetnek ezen poros kis szegletében. Volt olyan ember is, kolléga, aki azt mondta, hogy én nem tudok bánni az emberekkel, nem tudok telefonon beszélni velük stb. Na most a nem tudok és a nem akarok az nem minoszíma (tudom) hiába van termetes aorta pumpám (tudom) az nem az együttérzés és a segíteni akarás miatt van, hanem hogy legyen keringésem. DAMN BIOLOGY! Azt már csak halkan, alig olvashatóan jegyzem meg, hogy ez egy vita keretében került elő, ami után a partnerem hazament, hogy ő ezt nem bírja (ennyire vagyok jó baszki). Másnap már jött, senki ne aggódjon. Eleve kikérem magamnak, tudom én kezelni az embereket, még ha sajátosan is, de mindenki azt kapja amit érdemel. Nálam nem volt a moziba olyan, hogy a pult alatt pityeregtem mert valaki csúnyát mondott rám, aki geci volt velem, azzal geci voltam, persze előfordult, hogy már csak késő volt, és azzal is geci voltam, aki annyira nem érdemelte meg, de sajnos ezek ilyen apró hibák a mátrix végtelen világában. Ezekhez tartom magam, nem veszem magamra az olyan dolgokat amit valami falusi tetves iskolázatlan vén fasz vág a fejemhez a telefonon, előbb rakom rá. Persze élőben nem tudtam rájuk rakni a telefont, de ott volt gesztikulation (multi-fucking-language), és az rengeteget számított, elég volt egy balta arc a vasalt hajú vicceskedő kis faszoknak, máris a lábamról nyalták a kutyaszart. Lehet, hogy itt éltem némi írói szabadsággal a túlzás tekintetében, de egyáltalán nem biztos.

Na, most hogy már senki nem maradt a bevezető végére, felhoznék pár példát az elmúlt hetekből (but first, let me take a selfie!), mert ugyan ha nem is közvetlenül én beszélek az autistákkal, hallom a storykat, látom az emaileket, szóval azért kapom. Nem is tudom hol kezdjem, meg az a baj, hogy a múlthét volt maga a pokol, tényleg csak a balfaszok találtak meg minket, így egy csomót el is felejtettem, részben direkt, részben mert nem bírta a mérhetetlenül nagy és okos fejecském a nyomást. Volt egy nő, aki rendelt egy Samsung TV-t, új modell, tök mindegy végülis, ezeknek van egy típusa (education time!) jelen esetben ez azt hiszem 40H6400, de ez se lényeg, itt a lényeg az, hogy az Oral-B-n kívül senki más nem ad el ugyanolyan cikkszámmal és névvel két különböző paraméterrel rendelkező készüléket (régiókód az más, de itt nem erről lesz szó). Ez a készülék 400Hz képfrissítéssel rendelkezik, a definíciót majd kikeresitek. Ez a nevében benne is van a honlapon, ott van a gyártó linkje is stb, minden geciséget megtalál a jónép (még így se mindig elég…). Na, tehát a néni rendelt egy ilyen készüléket, hozzá falikonzolt, feladtuk, megkapta, és itt kezdődtek a gondok. A számlán véletlenül 200Hz volt írva, mert a cikktörzs a H6200-ból (asszem) lett klónozva, az meg csak 200Hz, sima elírás, normális ember legyintene egy nagyot és kacagna éjjel nappal amíg meg nem döglik, főleg, hogy aki kilátja a 2-400Hz között a különbséget az meg is érdemli (Várhegyi Attila mélyen hallgat, elfogadja az írottakat! lavjaman). Jött is az email (telefon? nem tudom hol indult el a folyamat), hogy mi szemetek vagyunk, mert biztosan kétféle van ebből, és mi az olcsóbbat küldtük direkt, és ezen mekkorát nyertünk. Természetesen a szokásos terelés, meg a hattyú halála megvolt, először rendeltem neten, mi lesz velem, átvertek, nem bízom most már senkiben. Később saját magát térdelte állba, mert a következő nagyon emelkedett beszélgetésnél már az volt a story, hogy nem először rendel neten. Na mindegy, itt már előkerült más probléma is, a falikonzol nem jó hozzá, mert nem tudják felszerelni (kizárt dolog, mert nem tudom). Ja, akkor biztos nem jó. Következő, kijött a szerelő (Bélabácsi a 24/b-ből, kicsit vak, kicsit alkoholista, de szeretjük), és közölte, hogy ez a talp ez gyári hibás, mert nincs benne menet. Abból a fajta talpból nincs menetes, magának marja ki a csavar, ez csak ilyen fun fact. Volt dráma is, a végén azt a srácot sikerült kiakasztania aki miattam hazament, szerencsétlen üvöltve hebegett-habogott, majd rárakta a telefont, de itt már tényleg mi voltunk a főellenség, az emberiség hanyatlásának egyetlen oka. Eljutottunk oda, hogy tagolva leírtuk emailben, hogy melyik ponttal miért nem értünk egyet, ekkor már valamennyire együttműködő volt a spiné, de itt már ment nagyban a csalódott vagyok, sérelem, vér, fájdalom és halál. Mondta, jó, de ragaszkodik ahhoz, hogy a falikonzol nem jó, és eláll a vásárlástól, de kpban akarja a pénzt mindenképp. Sajnos mivel az élet nem habostorta 30 napos visszautalásra kötelez minket a törvény. Ja igen, a másik szokásos mondóka is meg volt, “ezerkétszázéve a kereskedelemben dolgozom”, persze én meg a kicsi bambi patájába szorult százszorszép vagyok. Mondta, hogy a számlát is cseréljük ki, legyen rajta, hogy 400Hz (ettől egyébként a televízió tudása is megváltozott volna, ha ne adj isten tényleg van két paraméterrel ugyanaz a típus), de ő azt a megromlott viszony miatt ki nem adja a kezéből. Erre felfaxolta… Mi meg ráírtuk tollal, hogy 400Hz, és lepecsételtük. Azóta gondolom boldogan él. Több saját tapasztalatos nem jut eszembe, pedig volt még egy pár… Mindegy is.

A másik véglet, ahol bezárul a kör, az édesapám munkaköre, fogalmam sincs mit dolgozik, nem tudom a megnevezését (gengszter), mindenesetre kurva nagy táblázatokkal dolgozik, kiolvasást csinál belőle, stb, nekem magas, meg nem is érdekel. Jelen esetben a lényeg az volt, hogy eszközbeszerzést ellenőriztek, amihez kértek táblázatban pár paramétert, nem bonyolultakat, mit vettem, megnevezés, de csak a kézzel fogható dolgokról, ennek cikkszáma meg bejegyzési száma, tök mindegy, meg cím, meg név. Ez több problémát is okozott az embereknek, az egy dolog, hogy ugyanazt a címet letudták írni 42 ezer féleképp (kossuth utca 31. /kossuth u 31 akkor ugyanez csak a rövidítés után ponttal, de volt olyan falusi baromfattyú aki annyit írt oda hogy petőfi, de hogy petőfinek a kurva anyja vagy utca/tér/sugárút az lemaradt), de volt aki pontos címhez ennyit írt: A502. Beírta az irodaajtón található számot (ilyen volt millió…). Innentől talán már nincs is kérdés. És ez csak a cím. Volt aki a nevét írta kisbetűvel, meg aztán naggyal, vagy csak rövidített, volt aki a kézzelfogható eszköznek beírta a HP hozom-viszem faszom garanciáját, volt aki ár nélkül írta be a terméket, volt aki egy számláról írt be 500 tételt, de a számlaszámot végighúzta, amikor meg apám mondta, hogy van 499 olyan számla a listában ami nem létezik, akkor ő volt a fasz, aztán persze mégse, de itt is hőbörgéssel indított a jobbágy, ÁÁÁÁ HÁÁÁHOOOOGYLENNEMÁÁÁÁ NAA! Azért nézd csak meg pajti, ja tényleg. Mécsináodeszt… Megnyugvással kéne eltöltenie, hogy nem csak a szolgáltatói/kereskedelmi szférában szembesülhetsz a mérhetetlen butulással, hanem állami vagy akármilyen cégeknél is ilyenek ülnek. Persze ezen miért lepődök meg, de azért fejbe tudja baszni az embert… Akkor volt még ilyen brainfuckom az emberektől, amikor 4 éve segítettem valami számtech elméleti vizsgát javítani… New generation, az.

Ez ilyen hosszabbacska lett, én sose olvasom el az ilyen hosszúakat, aki eljutott idáig annak jár a taps. Elég.

Over and out

Kroácsiá

Ok, we are back. Voltunk ugye kinn külföldön, ahol én személy szerint nem jártam már 5 éve, de nem csak horvátba nem jártam ennyi ideje, hanem úgy általánosságban nem léptem át az országhatárt 5 éve. Most átléptem, illetve át gurultunk rajta automobillal amiben ültünk, tehát technikailag gurultunk. Át. Át gurultunk. A határon. Autóval. Elég? Nem. De. Na mindegy, voltunk a tengernek a partján, 5 kisbarátommal, az 5+1=7. 5ös matekérettségi for prez. (tudom hogy amúgy 9 és nem 7 csak érdekelt hogy figyeltek-e) Az odautat elég hamar abszolváltuk, pedig megálltunk kávézni is odafele, plusz elmentünk borért mikor lejöttünk a pályáról, és csalinkáztunk egy 20-25 percet a GPS-re támaszkodva, de végülis leértünk. Természetesen 3 perccel a felcuccolás után jött a ház ura “Hans” (fritz, jürgen) aki nem fogjátok kitalálni de német, és elkezdett pampogni a 32 colos LED TV miatt, hogy kleine apartman, hogy fog ez elférni, mutassuk meg. Persze megbékélt amikor meglátta hogy kurva egyszerűen. Utána velünk nem is volt több gond, a mellettünk lévő magyarokra volt rászólva, akik elég érdekesek voltak, főleg Baszó Bence aki mindenhez mindig mindenféle okosat tudott hozzászólni. Amúgy a szállás ugyanaz volt mint 5 éve, szal meglepetést nem tartogatott, minden kiszolgáló létesítmény ott maradt ahol anno volt. Érdekes, mert a bolt elég drága volt, de az éttermek, meg a koktélos helyek ahhoz képest, hogy az asztaltól bele tudtam volna csulázni a tengerbe nem voltak vészesek, a burgerbe többet eltudok zabálni ha olyanom van. Same-same, but different. (najó még csak nem is same-same. de different) Természetesen a rákokat is megnéztük, igaz nem a szokásos módon (amikor világosodik lemész, megnézed, feljössz, mindezt józanul), hanem 4kor leindulva (mivel törpivel szentül hittük, hogy pirkad, természetesen nem pirkadt), papucsban, baszadék részegen, telefonokkal világítva vágtunk neki a szikláknak, hol azokon átmászva, hol félelmet nem ismerve a vízben (de, ismerve, sikítozva és majdnem zokogva), 1 órát voltunk lenn, elsétáltunk a gecibe, de tényleg volt hogy üveghangon sikoltottam fel, amikor a kapaszkodónak használt sziklát megvilágítva szembesültem vele, hogy benyúltam két gecis rák közé. Deep terror volt, arról nem is beszélve, hogy felfele még sikítoztunk meg futottunk, mert nagyon sok denevér nagyon alacsonyan szállt. Persze nem lettem rosszul attól, hogy rohangáltam, de nem hánytam össze magam. Mindezek után persze jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon hogyan éltük ezt túl, de mi sem tudjuk, valaki figyelt, hogy ne basszuk be a fejünket a sziklába, ne fulladjunk meg, ne kapjunk infarktust a félelemtől, de még arra is figyeltek, hogy a telefonokat se basztuk bele a vízbe, sőt igazából a közelében nem voltunk a halálnak, vérnek, és fájdalomnak. Persze másnap a józan nézelődésnél Feri feltehetőleg ugyanott taknyolt el, ahol én 5 éve, de ezen a túrán nem vettem részt, részben azért mert már láttam, részben azért mert a Dév második mondata valami buzulás volt, amit hajnal fél hatkor még nem tudtam hová tenni, és inkább visszafeküdtem aludni. Ezen kívül strandoltunk, mászkáltunk, bár hét végére nekem már kezdett tele lenni a cipőm, fejben kicsit besokkaltam, szal kerestem a lehetőséget arra, hogy külön legyek, jó is volt utolsó este 2,5-3 órát egyedül fenn chillezni. Öregszem, ez van. Hazafele kicsit tovább tartott az út, dugók voltak, de végülis hazaértünk. Remélem jövőre folyt köv, bár néhány dolgot újra kell gondolni ezután, de az a legkevesebb.

Over and out

Delivery Boyz Round 2

Egyszer volt, hol nem volt, mitsubishi colt. Ilyen kezdés után nehéz lesz megfelelni a szintnek, de megpróbáljuk. Mint többetek tudja az én kedves Gerely barátom a mi mesébe illő cégünknél talált munkát, mint árufuvarozó kisiparos. Most mondjátok meg melyik kisgyereknek nem ez az álma? Ennek megfelelően már többször voltunk együtt szállítani, péniszünk összefo.. semmi. Tehát kiszállítani, voltunk ugye a zsidó jobbágynál szentgecin, a szárítógéppel, best ride ever, de leginkább kurvára megérte, akkor kivittünk egy hűtőt, az mondjuk alles super gut volt, és tegnap kaptuk a következő objectivet. Hűtő, az egyik beszállítónak, vigyük ki, munkaidőben (tehát free of charge) ami engem nem zavar, addig se ülök az irodában. Na most egy apró pici ténnyel én csak kinn szembesültem a 16. kerületben, ez egy kurva side-by-side hűtő (amerikai style kétajtós, jelentéktelen 120+ kilós dögök), ami mivel outlet (csomagsérült, szépséghibás stb) nem rendelkezett csomagolással. Mivel ez a cég tényleg mesebeli, így a szállító jármű is a lehető legjobb (nem) felépítménnyel bír: egy opel vivaro, rövid, de magas, és pont szarra se jó. A hűtő hosszában nem dőlt el, mert beleakadt a tetőbe, keresztbe éppen hogy eldönthető lett volna, de leért a lemez az alján és szétbasztuk volna, plusz hiába nem tartom magam egy olyan kurva gyenge gyereknek, de ha az a hűtő elakar borulni, akkor el is fog, szóval alig 20 perc logisztikázás után úgy gondoltuk felhívjuk Viktort, hogy ugyan már legyen oly kedves és ragadja meg valamely becses kollegánkat, és takarodjanak ki kurva gyorsan, vagy soha nem lesz kiszedve az a televert hűtő. A várakozás fél óráját fagylaltozással töltöttük, 300 ft volt egy gombóc, de az én rákóczi túrósom odabaszott bármit, megveszlek kilóra mint a rockets a barkleyt. Bocs, tolvaj vagyok AKPH.  Megjöttek, majd Viktor azonnal kezébe vette az irányítást amolyan Gru féle májtorn (KLIKK) jelleggel, és 10 percig próbálta azt a 32 kombinációt, amit amúgy mi már a Gerivel kipróbáltunk. Kétszer. Utána belátta, hogy ketten ezt nem lett volna egyszerű, főleg hogy egyikünk se A Hegy a trónok harcából, bár az simán bevitte volna a hóna alatt. Nagy nehezen leszenvedtük a kocsiról négyen, rá a molnárkocsira. Na most itt még van egy picinyke habocska, a házba vezető úton egy ember fér el max, mondanom se kell, hogy a hűtő valamivel nagyobb mint egy átlag ember, és két oldalt sövények. Remek, sövényekre rongyszőnyegek, hogy ne karistoljuk az eszközt, majd óvatosan húztuk a molnárkocsival, de még így is majdnem leborult, amit négyen még csak-csak megfogtunk, ketten viszont kétlem, hogy ment volna. Utána 3 lépcsőfok a bejárati ajtó, ahova úgy fért be, hogy a kisujjam már nem fért volna el a két oldalon, majd végre a helyére került. Kérdeztem Viktort, miután orrán száján ömlött az izzadság nála is, hogy ugye nem volt habi az, hogy kirángattuk. Merte volna azt mondani, hogy de, habi volt, már nem élne. Ketten akkor sikerült volna, ha van csomagolása, de akkor is max az autóról vettük volna le, azon a szűk helyen lett volna baj, meg halál, sikoly, és vér. De nem volt, case closed.

Over and out

Mr Jézuska

Na, mivel gyanúm beigazolódott a fácsés blogommal kapcsolatban, miszerint semmi értelme, így azt a három szart amit oda írtam átírom ide, csak hogy meglegyen, azt meg törlöm a picsába. Csak az írásokat rakom át, a sallang szövegeket nem, az alap storyt valamelyik korábbi itteni posztomba olvashatjátok. (válaszok meg a Geri gecis blogja ITT) Soha nem írtam ilyeneket korábban és ez mondjuk látszik is, de jól szórakoztam közben. 😀

#1 (eredetileg rövid négy sorosokból volt, csak nem tudok táblázatot csinálni itt, szal faszul nézett ki)

Geri te ratyi, bekapod a dákom, Nem lesz itt többet ákom-bákom
Ha az asztalodon ott Tint-a Kehely, Mártsad bele a tollad haver

Amit ma itt kapsz, nem teszed zsebre, Kacagva hugyozok majd a sebre,
Ahogy a Mercedesek elleptek, Lerajzollak és széttéplek

Meghúzom a hajad, és a szádba lepek, Mi a fasz van akkor ha néha tépek?
Ha felpofozlak, nevetek, Így nem felejted nevemet

Ha elveszem a Barbid akkor Bambinak adom Ne feledd el, a szemem rajtad tartom
Sírhatsz bazdmeg nem érdekel, nemadok pipát ha te kéred el

Takarodjál haza veresre, Mielőtt a pofádat tépem le,
Ott van melletted az a kibaszott tó, Tömjed már a pipát te buzi kis tahó

Ne gyere kápra mert elszaladok, Az Auchan mellett is elhaladok,
De ne gyere utánam mert ott a Micra, Ne bazd össze az Ignist újra

Najó ez kicsit övön aluli volt, De a gengszter verselés is csak egy sport,
Így azt remélem megérted, A bicepszed ma még nem mérted?

Asszem elsőre ennyi elég volt, Olyan vagy bazdmeg mint a Baumgartner Zsolt
A végére az agyam nagyon pörög, Várom a válaszod te kis köcsög!

#2 (mivel Geri az arcomra élvezett azzal, hogy előkapta a hiphop hallgatós gecis énjét, és olyan stílusban válaszolt a versikére, így én is próbáltam úgy írni)

Ez odabaszott, ajjmár, de ezt betudjuk annak, hogy te már,
Harmincezer éve a magyar hiphopot tolod, de nem baj, mert ez a háború forog,
Mint a ringlispíl, nem szégyen az, ha az ember sír,
Mint a kislányok, de a könnyek mögül meg kilátok
Azt hiszed olyan vagy mint a királyok, mindjárt behányok,
De felállok, és az égbe kiáltok, milyen királyok?
Inkább a gecim amit kirázok, te fosbomba
A diétámat szádra ne vedd te ostoba, inkább a tiramisud csússzon a torkodba,
Olyan lehetett ez neked, mint Dobóéknak Eger vár ostroma

Na, mi a fasz majomka, pislogsz, mint hal a kibaszott szatyorba,
Milyen veres a faszomba, káposztási gengszterek a farodba,
És majd csak figyelj, mint halról a pikkely,
Úgy pattog le rólam a szarod te sinter

Balettoztam, felvállalom, ahogy a vereséget is bevállalom,
És hallgatok, de te úgy eszed a fagyit, mint a balfaszok,
De ha már hollandok, egy zárást meg ide gányolok,
Mint Casillas a vébén, úgy fogsz te is csúszni a végén, hogy könyörüljek,
De az nem én vagyok, harcolok majd mint a farkasok
És mikor mar nem bírod, akkor majd felállva tapsolok.

#3 (just for fun)

Folytatom a rímekben írást, ezúttal félig Berta Peti barátomnak szól. Lehet, hogy szar, de én jól mulatok miközben írom ezeket, végsősoron nem érdekel, na de íme:

Na mivan miszter puerto rico, popsidba csúszik egy fekete dildo,
Tudom baszod hogy élvezed, az “e” betűn ott van az ékezet,
Add ide szépen a két kezed, agyadból az intelligencia elveszett,
A szervezet, úgy szétesett, ne edd meg az almát mert mérgezett,
Te úgy látszik nem érted a lényeget, hányszor kértelek,
Hogy ne vegyed a szádba a székleted, a torkodra rá lépkedek
Vagy mit tegyek? Elrévedek, és kérdezek, miközben téged méreget,
Egy albatrosz, majd jól farba tosz, hidd el bazdmeg az nagyon rossz,
De figyeljcsak haver, az ott kosz? Ja nem paszmek csak cigány vagy, széthullsz majd mint a kerékagy,
Kicsordulnak könnyeid, letörnek majd körmeid, de ne sírj bazdmeg, mert szájba váglak, gyere már haza mert nagyon várlak!
De hopp bazdmeg egy bazinga, ráakadtál a kurva horogra, jaj de goromba, gyere menjünk együtt Mordorba.

Petike anyuci szeme fénye,
Petike apukád kiherélne,
Petike állj a szikla peremére,
Petike tessék itt a révész bére,
De Petike inkább gyere haza, Gerinek nem áll fel a fasza, itt van velünk hápikacsa, ez a szöveg bazdmeg kurva laza.

Azért öcsém ez annyira kemény, de szerencsére még megvan a remény,
Hogy megtömjed azt a kurva pipát, utána meg gyorsan szedd ki a fikát,
Az orrodból, kibasználak téged egy Concordeból, de már nem járnak,
Vajazó késsel viszont megváglak, vagy megháglak, a döntés a tiéd,
Csak mond ki te veréb, hogy hiányzik a fejedből az összes kerék.
Mint a Geréb, ami majdnem gereblye, átvezetésből vizsgát tettem le, de nem jut semmi az eszembe,
De cseresznye, kukacok kerülnek a véredbe, a kurva életbe, ennek mi értelme? Ha valaki megkérdezne, az elképedne,
Ezek után miért hagynálak életbe? Bele röhögök a kurva képedbe, bazdmeg Te nekem ne, az a pár hét igazán eltelhetne, füstöt lehelne, együtt pipázni nem szerencse, esetleg nevetgélni is lehetne.

Petike kitágult az ánuszrózsád, ki peregnek belőle a kaki morzsák,
Petike ne vegyél fel miniszoknyát, inkább takarítsad a kurva konyhát,
Petike tényleg Hollandia? Hazajössz jobb kézzel baszlak orrba,
Petike lassan befejezem, a plüssmackód meg lefejezem.

Over and out