EÜBKK

* knock-knock
– Who’s there?
– Sajnálni, nem beszélni inglész 🙁

Nem tudom ez mi volt, bocs. Szóval a múltkori firkálmányba említettem, hogy az egészségügyi alapismeretek elsajátítása majd a megszerzett tudás visszaadása még hátra van a jogosítvány megszerzéséhez vezető rögös úton. Najó, talán annyira nem is volt rögös vagy ha igen, akkor nem nekem, mert nem siettem el, kihasználtam majdnem koppra az időt, mindannak ellenére, hogy a beiratkozásomkor a hölgy említette, hogy azért jó lenne ha viszonylag gyorsan lepörgetném. Hehe 🙂 So close. Nem tehetek róla, hogy ekkora gengszter vagyok. Vagy inkább fasz? Nézőpont kérdése. Mindenesetre finish line, tegnap és ma volt összesen 8 órányi tanfolyam. Bruttó 8 óra, de ez most nem lényeg. Egyébként a csávó kicsit beszédhibás volt, de amúgy érdekesen adta le az anyagot, profi munka. Persze más kérdés, hogy ez mire elég eleve, nem lesz hero mode is ON, de kétségtelen, hogy hátrányomra nem vált, ezeket nem árt tudni. Mondjuk az a baba. Nekem kicsit cringefest jellege volt, 17 emberrel. Mindegy, nevetgéllel bekenegettem magam igényesen-szentimentálisan és durrogott a humorbomba. Lehet, hogy némi hatásvadász túlzást csempésztem az előző mondatomba? Jellegét tekintve? Metakommunikatíve semmi? * SYSTEM MALFUNCTION. REBOOT… Na erre nem számítottatok. Megmondom őszintén, én se, ezt a pár mondatot tekintsük meg nem történtnek.

Természetesen az órának vége is volt egyszer, amikor is szélnek lettünk eresztve, tehát a következő napi quest a hazajutás. Mit használunk ehhez? Fast travel lenne jó, de az nincsen sajnos a valóságban. 🙁 BKK. Kicammogtam a villanyoshoz, a helyszín fehérvári út 1-es szuperexpresszvillamos. Sajnos a futár nem hozott jó híreket, egy ilyenért Leonidas mellbe rúgta volna a megállót. Közvágóhíd és a népliget között villampótlás. Ó, köszönöm Jézuska, hogy megkésve bár, de a kurva anyád. Éppen kérni akartam és instant. Ezek szerint mégis létezik! Mentünk a villamossal pontosan egy Rákóczi (a szívemben örökké Lágymányosi) hídnyi távolságot, majd buszra pattantunk. Nem tudom ki szokott Van Hool buszokkal utazni csodálatos fővárosunk forgatagában, de a pótló ilyen volt, elképesztő élményekkel gazdagodtam. A google megmutassaja, hogy hogyan is néze ki egy ilyen fánhúl személyszállító ha esetleg valaki feltette magának azt a kérdést, hogy “Vajon szoktam?” Persze ez az egész poszt csupa kérdést vet fel, például, hogy “Te, ez a Csaba ez nem teljesen sérült szellemileg?” Teljesen azért nem. Önájróni indáház, biács. Elkanyarodási, visszatérési, szóval a pótlóbusz az egy ilyen típusú járgány volt, ahol én mozgolódom napiszinten, ott nagyon ritkán találkozik az emberfia eme gépszörnyeteggel és volt pár meglepődés, nagyon izgalmas volt, és imádod, hogy ilyesmiről írok, olvassad csak tovább, gyerünk. A csukló belső kialakítása pazar, olyan támaszkodó rész van, hogy olyan erővel fosol magad alá, hogy kiszakad az alváz, szövetborítás, ergonómiailag is tökéletes, úgyhogy miután kipróbáltam már-már gyermeki lelkesedéssel szökdécseltem hátra, hogy ott vajon mi várhat rám? De egy valami miatt a Dunába kellett volna löknöm ahogy meghallottam: a csengő. Egyébként fültanúja voltam egy elég epikus mondatváltásnak is ami két idősebb úriember között zajlott (és ami akkor hangzott el, amikor egy összetört otómobil mellett haladtunk el, ami a sínekhez közel állt), ami így hangzott: – Neki ment a villamosnak? – Nem villamos, gépkocsi. Ha nem érted nem baj. Én se értettem. De nem is ez a csúnya, hanem hogy aki kérdezett, az fenn se akadt ezen a válaszon, hanem folytatódott tovább a beszélgetés, de innentől már egyre távolabbi zajként hatott miközben ennek a mondatváltásnak a mélységét tanulmányoztam magamban. Aztán persze megérkeztünk a népligethez, ahol is átcammogtam az 1-es villamoshoz. A buszról leszállva láttam, hogy pont akkor indul egy a bécsi út felé, de arról az oldalról ahonnan amúgy a bécsi út felől jönnek, mire átértem már állt is be a következő, a csávó a peronon mondja, illetve inkább üvölti, hogy akkor ez a bécsi út felé megy majd, mert ugye az etele út felé elvileg pótlás volt, felszállok, a fél villamos leszáll, a másik fele kérdőn tekint, többen kérdezik tőlem, hogy mi a fasz, aztán az egyik nő mondja, mikor mondtam neki, hogy elvben a bécsi felé megy, hogy az jó, mert a vezetőasszony az előbb mondta be, hogy az etele felé megy tovább. Hohó, valaki hazudik. Egy pali is becsatlakozott a beszélgetésbe, az meg mondta, hogy múltkor is ez volt, és akkor tényleg tovább ment. Jelentéktelen 3 percnyi ácsorgás után bele szólt a néni megint, hogy ne higgyünk a peronos embernek, az etele felé megy. Rendbenszia, leszálltam, mondom akkor várunk. Egy milliárdan voltak ekkorra már a megállóban. +-3. Egy villamos jött a cirka 10 perc alatt, de ofkorsz nem szállított utasokat. Na mondom akkor fuckthishit, metró. Nem kell senkinek tőlem megtudnia, hogy a hármas metróval mi történik éppen, ugye? Lehel térig lehetett csörtetni, cserébe most mentem először ezekkel a csodálatos régiúj metrowagonmas remekművekkel. Annyit tudok mondani, hogy nem volt meg az a wow faktor mint a Van Hool esetében. Putyin, leülhetsz, egyes. Egyébként meg csillagos ötös, mert ezt új árban adni, profi munka. Innentől már kvázi zökkenőmentes utam volt, de azért ennek a kis villamosos színjátéknak az lett a következménye, hogy ma annak ellenére, hogy több mint 1 órával előbb végeztem, alig húsz perccel értem haza korábban, mint tegnap, úgy, hogy tegnap még be is mentem a központba a bótba. Köszi. Tegnap mondjuk volt egy csávó az egyesen, aki a fehérváritól a thökölyig kb 20-szor ment végig a villamoson. Néha megállt, néha úgy állt meg az ajtóba, hogy kb nekinyomta az arcát az üvegnek, arcra se volt minden rendszer rendben, gondolom a szintiboy uralta a testét.

Over and out

Csapa kocsit hajt (+cica :D)

Jó, ez így nem teljesen igaz, mert inkább Csapa kocsit FOG hajtani. Tudvalevő, hogy mióta megszerezhettem volna jogsit, azóta számtalanszor beharangoztam, hogy na majd most. Aztán mit csináltam? Elszórtam a pénzt kurvá… Ja semmi. Tehát elköltöttem a pénzt élelmiszerre. NADEMOST!

A KRESZ részét letudtam már talán 1,5 éve, persze jó szokásomhoz hűen a határidőket maximálisan kihasználva (ugye egy nappal az EÜ alkalmassági leadása előtt rohantam el megcsináltatni a vizsgálatokat, írtam is róla) toltam az ipart, de tavaly ősszel végre eljött a vezetés ideje is. Alapvetően az autó mozgatásától nem tartottam, mert vezettem már korábban, többféle autót is, csak ugye nem forgalomban. Na, a forgalomtól már inkább fostam, nem tudtam, hogy képes leszek-e ennyi felé figyelni, féltem, hogy nem vagy ha igen, akkor is full pánikba. Első óra a rutinpályán zajlott, a személygépjármű egy dízel Yaris Verso volt. Ezt kicsit sajnáltam, jó lett volna valami nagyobbacska szedánon tanulni, de ezt dobta a gép. Az oktató egy érdekes figura volt, de mindenképpen pozitív, nem feszült, idegeskedett, ennek megfelelően engem se feszített be feleslegesen, már a második alkalommal pofáztatott mikor kivitt forgalomba, igaz, akkor még annyira új volt, hogy a “mivel jársz dolgozni?” kérdésre kb 3 perc alatt 3 részletben tudtam választ adni. Ettől függetlenül amikor először mentem az erzsébetkirálynén valami elbaszott eufória járt át, azt éreztem, hogy bazdmeg, de kurva jó is ez. Idióta vagyok, hogy nem csináltam meg eddig na.

Minden alkalommal egyre jobb volt, egyre kevésbé kapkodtam a fejem, hogy mi a fasz is történik, tudtam figyelni a környezetemre, az autóra a megszokása után már nem nagyon kellett, úgyhogy alles super gut. Azalatt a cirka 40 óra alatt annyi, de annyi autista buzival hozott össze az utam, hogy elmondani nem tudom. Rögtön első úton kirúgott elém egy gyerek egy labdát (vicces, mert pont azon gondolkoztam az óra előtt, hogy ismerve az én formámat tuti, hogy valami lesz, kirohan elém valaki vagy bármi ilyesmi), következő alkalommal leléptek elém, de nem zebrán ofkorsz, utána a régi fótin fordult ki majdnem elém egy gyökszi, de ő végül meggondolta magát. Azt tapasztaltam, főleg az elején amikor nem nagyon mertem negyvennél sokkal többel menni, hogy mindenki, de tényleg mindenki le akar nyomni, minél előbb, bármi áron. Feltételezem ezzel – ha már lesz a lábamba pár ezer kilcsi – én is pontosan ugyanígy leszek, de azért belülről elég vicces volt, amikor a kukásautó kezdett el kielőzni, úgy, hogy amúgy elfogyott a sávja 200 méteren belül, és mint tudjuk egy kukásautó nem 2,5 alatt futja a 0-100-at, úgyhogy ha nem veszem el a gázt, akkor nem is fért volna be. Innen is üzenem, hogy #worth faszfej. Egyébként érdekesen működik az agy, az autópályás session előtt 45-nél többet nem nagyon láttam a km órán, pálya utántól viszont folyamatosan figyelnem kellett, hogy ne nagyon menjek többel mint a megengedett. Volt olyan alkalom is, amikor egymás után négy jobbkezesbe jöttek be úgy az emberek, hogy látszott rajtuk, hogy fogalmuk nincs, miért integetünk nekik idegesen satuzás után. Az nem indok, hogy látták, hogy “T” és akkor bejöttek, mert mind olyan kereszteződésben történt, ahol az utolsó 5-10 méteren láttál be igazán. De a legdurvább egy idősebb nő volt… Megyünk az erzsébetkirálynén, fütyörészve, a pataknál nem működött a lámpa, és láttam, hogy a néni elindult balról, aztán jobban megnézve azt is láttam, hogy kurvára az ölébe néz (persze, hiszen mennyire mainstream már körbenézni miközben áthaladsz egy villamossínekkel tarkított főúton, nemde?) aztán ezzel a lendülettel lelki szemeim előtt megjelentek a számítások, a másodperc törtrésze alatt leforgott előttem, hogy ha én megyek tovább a saját tempómmal, akkor a hátsó ajtót meg fogja igazgatni egy kicsit, úgyhogy szépen lesatuztam, majd döbbenten végignéztük az oktatómmal, ahogy a kereszteződésből majdnem teljesen kiérve felnéz az öléből, természetesen szigorúan előre, majd egy váltás után nagy gázzal elhajt. Ez körülbelül a negyedik alkalom volt. Itt tudatosult bennem, hogy nincs semmiféle bizalmi elv, nem bízunk senkiben és semmiben, mert ön- és közveszélyes emberekkel vannak tele az utak. Persze, én is volt, hogy figyelmetlen voltam, vizsgán meg kiemelten autistaként viselkedtem, olyan szintű drukk volt bennem, hogy párhuzamos parkolásnál rugdostam a kuplungot úgy remegett a lábam, de én legalább megadtam az esélyt magamnak, és másoknak is azzal, hogy nem az ölemet bámultam közlekedés közben. A vizsga meglett, a körülményeket hagyjuk, maradjunk annyiba, hogy összkép alapján megfelelt, gyanítom azért a biztos bácsi is érezte, hogy nincs minden rendszer rendben, ha más nem, akkor a parkolásnál a motorral előadott szimfónia elég beszédes lehetett. Elég nagy csalódás voltam önmagamnak, függetlenül attól, hogy átmentem, mert más helyzetben elképzelhető, hogy mehettem volna megint.. Mindegy, meglett, remélem jövőhéten EÜ-ből is letudok vizsgázni, aztán már csak a rendszernek kell kifosnia magából a plasztikkártyát, aztán done is done.

Ha még velem van akárki ennyi érdektelen info után, akkor térjünk kicsit ki az új “lakótársamra” is. Most lesz negyedik éve, hogy a bestest pajtim Dániel itt hagyott minket, ennek megfelelően egy ideje elég erős igényem kezdett kialalkulni arra, hogy legyen valami mellettem ami szuszog, ami mocorog. Kutyán is gondolkodtam, de egyrészről az sokkal jobban beszabályozza az embert, másrészről rájöttem, hogy kutyából én a Danit akarnám csak és kizárólag visszakapni, de ez sajnos nem lehetséges. Úgyhogy maradt a cica mint opció. Tudni kell, hogy mivel rendkívül ügyesen játszom ezt az élet nevű játékot (nem) ezért még itthon lakom, apukám meg bár egy csupaszív ember, a macskák természetét ki nem állhatja, úgyhogy eddig akárhányszor kiejtettem azt, hogy cicát akarok egy kurva nagy DENY-t kaptam az arcomba. Még decemberben kaptam egy képet róla drága jó barátaimtól, hogy nézzem csak, milyen tüncibünci kiscica jár oda kajálni. Azonnal beleszerettem, annyira kis bájos volt, plusz nekem nagyon tetszik ez a grafit szín a cicákon, úgyhogy elkezdtem azon gondolkozni, hogy ezt miként kommunikáljam le itthon. Egyébként ezt most végigvittem volna tárgyalás nélkül is, csak el akartam kerülni a konfliktot, úgyhogy felvezettem apunak, hogy a macska kérdést újra kéne tárgyalni, mert nem akarok feszkót, megmutattam neki, és egész könnyen belement. Hát innentől felgyorsultak az események, szerintem max 5 napon belül elhoztuk, kicsit féltem, mert eleve 4-5 hónap körül volt és elvben kóbor cicaként látta meg a napvilágot, úgyhogy nem tudtam miként fog reagálni a lakásra, ráadásul az előzetes információim alapján egy félénk cica képe rajzolódott ki előttem. Most már több mint egy hónapja itt van, és kijelenthetem, hogy kurva jól reagált. Attól is féltem, hogy milyen jellem lesz, mert azért macskából bele lehet nyúlni a tutiba, de szerencsére mindkét félelmem alaptalannak bizonyult. Valóban nem egy reckless macska, minden új dolgot óvatosan térképez fel, de nagyon kíváncsi és egyáltalán nem majrés, sőt, szilveszterkor rettegtem, hogy megőszül a puffogástól, de hajnalba mikor hazaértem pont úgy üdvözölt mint amikor munkából esek haza. Az első pár napban hajnalban elkezdett szirénázni, de megállás nélkül, azt hittem, hogy hiányzik a tesója, vagy a korábbi hely, de nem, mostanra világossá vált miért üvöltözött a szentem: zabálni akart… Azóta belőttem neki a kajamennyiséget, és ez majdnem teljesen megszűnt. Vicces egyébként, mert némán nyávog az esetek 90%-ban, de ha kaja kell, akkor megjön a hangja. 😀 Ami még fontos volt, hogy kandúr, valahogy sokkal kezesebbek mint a nőstények, sokkal kevésbé hisztisek. Ezen felül amúgy millió jó tulajdonsága van, igazság szerint álmodni nem mertem volna arról, hogy ennyire gyorsan ilyen szinten jó pajtik leszünk. Igényli a simit, rengeteget mászik az ölembe vagy alvásnál a mellkasomra, nem ugrál fel mindenáron a legmagasabb pontokra, látszik rajta hogy értelmes és kiegyensúlyozott. Egyetlen dolog miatt harapnám le a fülét, hogy úgy kotorja az almot, mintha az élete múlna rajta és hiába zárt, sokszor olyan erővel kaparja, hogy az ajtón még így is kibaszódik negyvenköbméter belőle. Ja, meg sanszos, hogy a kijárás miatt, de a Rékás nyulát elég erős a gyanúm, hogy ha csak játékból is, de le akarja vadászni. Úgyhogy erre figyelni kell. Na, hosszú kihagyás után egy méghosszabb poszt lett a jutalmatok, osszátok be a köv hat hónapra (mind a ketten akik végigolvastátok). Ez már amúgy annyira hosszú, hogy még nekem is TLDR, úgyhogy ha valahol hibás, akkor az úgy marad, mert végig nem olvasom.

Over and out

Egy csipetnyi mothernature

Ritkán szoktam hűséges drótszamaram nyergébe pattanni, majd céltalanul nekivágni az ismeretlennek egyedül, de ma megtettem. Na nem kell semmi nagy dologra gondolni, csak elmentem tekeregni ide a környékre, elmentem a megyeri híd utánig, aztán reckless feljöttem az auchan mellett (#breakingthelaw, pretty sure, hogy nem szabadott volna arra mennem bringával, de hát mit ér az élet egy kis veszély nélkül, nemde?) és kilyukadtam az egyik patak mellé. Olyannyira megfogott az a csipetnyi nyugalom a forgatagban, hogy egy jelentéktelen órát elcsöveltem a partján, B vitamint töltöttem, kiszellőztettem a fejem és elméláztam néhány aktuális dolgon. Amikor odaértem egy kacsa éppen búvárórákat vett, de ahogy feljött és észrevett méltatlankodva feltotyogott a parton, majd egy 10 percig állt, nézelődött, néha hápogott kicsit (gondolom azt kérdezte tőlem, hogy te mi a faszé jötté ide?!) majd elrepült a víz fölött, magamra hagyva. Mögöttem az M0 hangja vegyült a madárcsicsergéses nyugalommal, miközben a fák között felsejleni látszott a lakótelep, kicsit szürreális volt az egész, egy lélek nem jött arra míg ott voltam.

Kellett ez, még ha csak a teljes nyugalom illúziója is volt csupán az az órácska mit eltöltöttem az autópálya és a lakótelep által közrefogott szeletnyi kis természetben. Kellet, hogy legalább egy szusszanásnyi szünet legyen a fejemben tomboló viharban. Annyi minden van bennem, de képtelen vagyok szavakba önteni és nem ám csak a publikumnak, annak se tudom, akinek szeretném. Majd egyszer. Lehet, hogy ebbe a természetjárásba viszek majd valamiféle rendszert, heti, két heti rendszerességgel elvonulni magamnak, mindegy hova, pár órára. Elbújni a problémák elől legalább egy ilyen rövidke időre vagy ha elbújni nem is, kicsit kiszellőztetni a fejem. Challenge accepted.

Over and out

Kriszmösz tájm

Délelőtt a sparba annyi volt az ember és annyi mindent vettek, mintha jönne a világvége. December harmadikán, why? Vagy élelmiszert hoz a mikulásbácsi? Eleve nyugdíjas találkozó volt bevásárlókocsikkal, kitöltötték tetris módjára a rendelkezésre álló területet, úgy hogy véletlenül se férjen el nem hogy egy magamfajta karcsú gazella, de még egy élére állított kartonlap se. Vannak pillanatok, amikor kegyetlenül feltud kúrni az ha előttem tötymörögnek vagy ha hátráltatnak a szabad mozgásban, pusztán azért mert basznak a világra. Ez is olyan pillanat volt, de sajnos a tettlegesség még mindig nem elfogadott társadalmilag, kiváltképp ha az áldozat időskorú, ráadásul az az indok, hogy idegesítettek, a bíróságon se állná meg a helyét. 🙁  Délután kimentem Kuppakkal a pólusba, eredeti terv szerint moziba akartunk menni, de ez meghiúsult többek közt azért, mert el is pofáztuk az időt + amiatt hogy a beszélgetés hatása alatt álltunk a férfi otthon felejtett kettő létfontosságú elemet, a telefonját és a cigijét. Mondanom sem kell, hogy ez nem egyszerre derült ki, az egyiknél kb 20 méterre távolodtunk, a másiknál kb 200-ra, úgyhogy kapkodós lett volna a film, ezért ejtettük a filmézésesdit.

Elindultunk szívünkben rőzse dalokkal, majd egy idő után szembe jött 3 zsenge gyermek, egymás mellett két fiú meg egy kisleány. A srácok tipikus mai faszagyerekek voltak, bár ezt csak utólag láttam. A lány volt a legnagyobb darab közülök, pedig egy teljesen átlagos méretű leányzó volt, úgyhogy gondoltam megtudjuk oldani az egymás mellett elhaladást anélkül, hogy le kelljen lépnem a járdáról. Természtetesen nem tudtuk, de ha ezt előre tudom, akkor nem lelépek, hanem leveszem vállal a kisgyereket, oszt ha támadólag szólt volna vissza, akkor első hangra kicsapom a fogait. Nem is értem miért ilyen balfaszok az emberek, főleg ha keresztbe lenyeltem volna őket egyszerre, akkor miért nem próbálunk meg legalább törekedni arra, hogy elférjen a másik? Minek emberkedni? Mert ez valahol az, nyilván nem akkor vették észre apró, alig észrevehetető testem. Ott egy picit elpattant az agyam, kevés kellett, hogy visszakérdezzek, hogy öreg, miért vagy hülye? De átjárt a yingyangmegafengsuiaszeretetnyugalom egy pillanat alatt, így ez nem történt meg. Szerencsére a pólusban alig volt ember szombat délután (bazinga), sokkal többen voltak mint a blekkfrájdéj napján (pedig akkor gondolkodtam rajta, hogy normális vagyok-e hogy aznap veszek ruhát.. de most kiderült, hogy igen, jár magamnak a keksz), de azért körbenéztünk. Majdnem vettem egy PS4-et hirtelen felindulásból, de az nagy-nagy baromság lett volna, rá is basztam a kezemre, hogy nono senor csabarita. A pólusban egyébként nem volt olyan nagyon idegesítő szitu, eloszlott az embertömeg, bár egy édesapa úgy tolta neki a lábamnak a babakocsit, hogy a hátratekintéséből azt olvastam le, hogy az én kurva anyámat, holott mellettünk elfért volna egy platós ifa. Kcsg. Na, de ennyi mára kedves naplóm, szívesen ezt a kiváló történetet.

Over and out

Fogászat, te csodás

Eljött a nap, mikor kicsihugom elrángatott fogorvoshoz, aminek lehet ideje volt már, tekintve, hogy a gimivel voltam utoljára. Nyóckerbe mentünk, nem igazán tudom az intézmény nevét, teljesen mindegy is, de nem magán, megpróbáltam megúszni ingyér, akkora gáz úgy sincs. Fogkövet akartam leszedetni meg egy tömésre volt igényem, gondoltam nem egy nagy etwas. Viszonylag későn értünk oda, háromnegyed hat körül, meló utáni családi program keretein belül. Odaérünk, Réka egyik ablak én másik, helyet foglaltunk egy jelentéktelen 30-40 perc után sorra is került a Réka, gondoltam hamarosan eljön az én időm. Buta, buta Csacsi Csabi. Bement 3 ember aki utánom jött az utcáról (tehát nem a röntgenről, hanem friss, ropogós páciensek voltak), gondoltam csak rákérdezek, hogy mi alapján megy a behívás. Itt egy indokolatlan 10 másodperces maga elé meredést kaptam a nénitől, majd sikerült elmondani: hát, sorban meg aki röntgenről jön le. Ok, gondoltam, csak nem tépem át a kis ablakon, még megsérülne, vártam tovább ügyesen-okosan, bement még 3 ember, konkrétan elfogytak az emberek. Odamegyek, mondom még véletlenül se akarok hepciáskodni, de a hugival jöttem, aki már félórája volt benn és azóta leürült a váró. Hát hogy kopogjak be. Mondom miért, nem látja név alapján? Adja oda a TAJ kártyáját (kicsit szükségtelennek éreztem, mert bemondásra is sikerült volna gyanítom). Odaadom, nézi, hát pedig fel lett vive, majd eltűnt a néne, mit ad a jó isten rögtön hívtak is. Beülök, ücsörgök, majd jön a kérdés, hogy ön a Maroshelyi Csaba? Mondom igen, és a Maroshelyi Réka magával van? (kettőt tippelhetsz, gondolom napi három Maroshelyi vezetéknevű embert láttok el) Kicsit felhúztam a szemöldököm, “igen?”. Jó, erre behívták őt is, aztán rájöttek, hogy ő már volt benn.. Nem értem, tehát ha van két sor, az egyik Maroshelyi Csaba a másik Maroshelyi Réka, akkor miért skippeljük az egyiket? Mindegy, szerencsére egy ideiglenes tömésre futotta és a fogkövemet se szedték le, mert hogy azt már hétkor nem csinálják. Remek, csodálatos.

Hazafele úton már kezdtem érezni az egész nap nem evés vércukromra mért áldásos hatását, be is feszültem laika baws, mikoris felszállt a dózsán 3 kosaras (magasak voltak, honvédos cuccokba, ez tűnik a legkézenfekvőbbnek), fasztudja, 16-18 évesnél sokkal többek nem lehettek és hát nyilván emelt hangon, ezt nézd meg mit kommentelt, azt nézd meg mit kommentelt, majd én is kommentelek jól, vicceset. Ehhez én már öreg vagyok. Zenei aláfestésnek az egyikük a 8 percnyi együtt utazásból 7 percet végig a kill bill zenéjét fütyörészte, egy pillanatig nem volt idegesítő hála a jó istennek, de ami még ennél is meredekebb, hogy az egyik folyton taperolta a másik arcát, haját, majd mikor leszállásnál minthárman ilyen 3 centire álltak egymás arcába, már vártam a párbajtőrözést pénisszel. Nem tudom, hogy csőbuzik voltak vagy csak next levelbe tolják a poénból buzulást (mi is csak nagyon ritkán csókolózunk egymással viccből a srácokkal… BAZINGA), de a végén még egy arcra puszi is elcsattant, de nem a tesa féle pusz-pusz, hanem oldalról ahogy anyádat csókolod. Gay. Amúgy nincs velük bajom, ízlés dolga, hogy péniszt habzsol e valaki, de itt nem tudtam eldönteni, hogy csak túltolják a viccelődést (ami ezen a szinten már KURVÁRA túltolást jelent) vagy tényleg kardoznak. Akármelyik is legyen, váljék egészségükre. Utána a villamoson nem nagyon volt fűtés, ellenben csöves volt hála istennek, kicsit féltem, hogy nem lesz, viszont szaga szerencsére nem volt, legalábbis abban a távolságban már nem volt érezhető. Összességében csodálatos élményekkel gazdagodtam ezidő alatt. Szeretném megköszönni édesanyámnak és édesapámnak, hogy 28,5 éve (+9 hónapja) összerakták amilyük van, hogy én a mai nap mindezt átélhessem, szeretném megköszönni kishugomnak, hogy lehetőséget adott megismerni eme remek intézményt (és nem mentem az agyára! ez ritka :D) valamint szeretnék köszönetet mondani a telkebulátai gyapjaskecskéimnek, mert sajt. (humorgyár Csaba)

Over and out

Dreams

Imádok álmodni, már gyerekkorom óta elég intenzíveket álmodom és rendszerint emlékszem is rájuk, de ami mégjobb, az esetek igen nagyrészében tudom, hogy álmodom és tudom is irányítani őket (persze nem Eredet szinten, de tudatosan mozgok bennük). Elvileg ez annyira nem gyakori, de persze tudja a tököm, bár abból kiindulva hogy sokan még csak emlékezni se emlékeznek rájuk lehet benne valami. Kicsiként inkább visszatérő álmaim voltak, sokszor csak külső szemlélője voltam az eseményeknek, plusz nekem is rengetegszer volt, hogy futni akartam, de nem tudtam, meztelenül kellett eljutnom A-ból B-be, leugrottam pár lépcsőfokot, de elkezdtem zuhanni, sötöbö. Akkor kezdett érdekes lenni, amikor eljött az az időszakom, hogy fel is tudtam kelni belőlük amikor akartam, méghozzá egy villanykapcsolóval. Bizony, a leglehetetlenebb helyzetekben is ha éreztem, hogy már elég lesz megjelent egy villanykapcsoló amit ha lekapcsoltam felkeltem. Ez azóta megváltozott, a kockaságomnak köszönhetően ha nagyon szorul a hurok (tudom, hogy baszottul fájni fog valami vagy belehalnék) akkor simán nyomok egy “alt+f4” et és felkelek, de ez mostanában már csak  akkor van, amikor pánik tör rám valami miatt. Ugyanez visszaköszön akkor is, ha mondjuk valamit elnézek, példának okáért volt amikor egy ferrarival verettem, de lerepültem volna egy hídról, mert kissé elnéztem a sebességet, akkor nyomtam egy ESC+Restart kombót és kezdhettem elölről onnan ahol még minden ok volt. Ezen felül módosítani nem nagyon tudom őket, tehát inkább csak megélem, meg azt csinálok bennük amit akarok. Előfordul, hogy teljesen hétköznapi a cselekmény, el kell jutni ide-oda vagy utazás vagy csak keccsőlés a lakótelepen, de vannak nettó faszságok is, azokból születnek a posztok. 😀

Ami még érdekes ezzel kapcsolatban, az az, hogy nagyon sokszor valós helyszíneken álmodom, de a részletek nem stimmelnek, pl ahol lakom van egy spar, mellette egy óvodával, ha ez van az álmomban, akkor a spar nincs, cserébe az ovi elfoglalja azt a helyet is. Viszont amit egyszer megkreált az agyam így, az úgy is marad, tehát ha később (akár hetekkel, hónapokkal későbbi álmoknál is) ugyanazon a helyen zajlanak az események, akkor minden ott van ahol volt korábban. A legdurvább az egy fiktív városka volt, elvileg az álmom szerint Angliában, ott volt olyan, hogy megálmodtam, majd pár hétre rá ismét oda álmodtam magam, menet közben jutott eszembe, hogy baszki itt már jártam, leteszteltem, megkerestem egy utcácskát ahol a korábbi álmom volt és odataláltam. Amikor a Kossuthból elköltöztünk, akkor sokat álmodtam azzal a házzal / lakóteleppel (azóta is), de mindig volt egy kis malőr a lépcsőházzal. A negyediken laktunk, négy emeletes panel, de az álmaimban rendszeresen az volt, hogy az utolsó fél emelet lépcsője vagy hiányzott vagy rossz irányba nézett, ergo nem tudtam “haza” menni. Gondolhatnám, hogy azért mert fájt, hogy elköltöztünk, de van benne még egy csavar, ha lementem a földszintre és ismét felmentem a negyedikre akkor everything is fine volt, simán bejutottam, viszont ez rendszeresen így volt, emlékszem volt olyan, hogy már úgy mentem fel, hogy a harmadikról már felnéztem a félemeletre és már ott visszafordultam. Azt nem értem, ha alapból szar, akkor miért javul meg? Meg ha már én álmodom miért szopatom magam, hogy le-fel kell rohangálnom 3 emeletet? Bullshit.

Persze párszor volt system error, végtelen folyosó, lépcső, az istennek nem jutottam ki, de azoknál is volt úgy, hogy megjavult miután mentem nyolc kört. Volt, hogy valami faszságot álmodtam, egy csatornában lévő valamiféle kisérleti bázist akartam megnézni, de kiszabadultak ilyen geci nagy meztelen szörnyek (kb mint a resident evil 1 végén) és elkezdték gyilkolni tonnaszámra az embereket, majd az egyik rámtalált és elkapott, feketeség, egy szobában keltem, kimentem az utcára, egy hegyi kis falu volt és mindenki halál nyugodtan sétálgatott meg csinálta a dolgait, én meg nem tudtam azt se hova tenni, hogy mi a faszt keresek itt és azt se, hogy miért ilyen halál nyugodt mindenki, emlékszem, hogy kicsit szorongtam, hogy mi a fasz folyik itt és kétségbeesve kérdeztem a járókelőket, hogy nem tudják e megmondani, hogy ez a valóság vagy még mindig az a kurva álom. Olyan is volt, hogy valami hülyeséget álmodtam az egyik sorozat szereplőivel, nyilván észrevettem, hogy ez csak álom (a helyszín a rákos út-régifóti út kereszteződéstől a temetőig a szentmihályi 😀 valamiért ez a szakasz is kurva sokszor visszaköszön, ne kérdezzétek), de ahogy haladt előre a cselekmény eljutottunk egy pontra, ahol a női főszereplő állt egy garázsban, épp velem vitatkozott, én meg a seggét néztem és azon merengtem hogy ha ezt az egészet csak álmodnám, akkor halántékon verném és élettelen testével közösülnék. Gyanítom ott volt egy kis lag a tudatos álmomban. 😀 De a legrosszabb bug az az alvásparalízissel köthető össze, életem egyik, ha nem a legszarabb élménye volt: azt álmodtam, hogy egy suliban vagyunk haverokkal, egy osztályteremben ültünk, de este volt már, dumáztunk, semmi különös, amikor egyszer csak egy kurva nagy sikoly hallatszott valahonnan az épületből, ekkor rápillantottunk az előttünk lévő monitorokra (biztonsági kamerarendszer monitorjai voltak, nyilván minden valamirevaló osztályteremben megtalálhatóak ezek), majd valaki felkiálltott, hogy ott van! Közelebb hajoltam, az előtér látszott, sötét folyosóval és valóban volt egy női alak (a kör féle..), de abban a pillanatban sikítva az arcomba robbant, olyan szinten féltem, hogy elmondani nem tudom, ki akartam nyitni a szemem, de képtelen voltam rá, mondom leszarom akkor üvöltök, akár ciki akár nem, hátha meghallja apu és felkelt ő, de persze hang se nagyon jött ki (gondolom, mert akkor még volt Dani kutya és a szeme se rebbent) aztán hála istennek sikerült felébredni. Iszonyat szar volt, hogy már kvázi ébren voltam, de képtelen voltam kinyitni a szemem.

Érdekfeszítő volt? Szívesen. Gyanítom lesznek benne hibák, mert én át nem olvasom, ahhoz túl hosszú lett. 😀

Over and out

SZTK, te csodás…

Kezdjük ott, hogy alapvetően én basztam el, mert nem figyeltem a kresz elméletnél a rendszerben (etitan, fakje), hogy meddig kellene megtörténnie az első vizsgának, így hétfőn tudtam meg, hogy szerdára be kéne fejeznem (nem volt gond, mert már a végén jártam) és le kéne adnom az orvosi alkalmasságit és akkor TALÁN kapok időpontot. Mondom jó, kösz, kösz bazdmeg. (hozzáteszem egy 10%-ban az autóssuli is elmehet a búsba, mert esze ágába nem volt szólni, csak miután írtam mailt, hogy amúgy nem haltam meg, csak nem nagyon haladtam vele, utána hívtak, hogy jaj bazdmeg, mi is most látjuk hogy azért kellene)

Szóval az alkalmasságihoz csak szemészet, ekg, meg labor kell, hála istennek, úgyhogy melóból elkéretszkedés, másnap 7-re sztkba be (érdemesebb lett volna korábban így utólag okos domokosként, de mindegy) fel labor, 30. vagyok, nem gond, 8:30-ra levették a vért, vissza le, ekg-ra bejelentkezés (itt is elkövettem azt a hibát, hogy nem ezzel kezdtem, de mentségemre legyen szólva nem tudtam, hogy csak 9-től van kardiológia), 9. sorszám, az még valid, vártam kicsit, behívtak, izgultam mint a geci, 106-os pulzusnál kérdezi a néni, hogy izgul? Mondom igen, hááát de nem kell, jó mondom ezt nekem mondhatja, valamiért mindig kurva nagy drukk van bennem orvosnál. Egészen addig nincs gond, amíg nem az előttem lévő ember kerül sorra, de rögtön utána kalapál mintha kötelező lenne, lenyugtatni nem tudom magam, de ez így van gyerekkorom óta, úgyhogy vérnyomásmérésnél is mindig szólok előre, hogy bár magasabb mint a normális, de az itt mért az sehogy nem lesz reprezentatív, mert lazán faszán produkálok 170-180-as vérnyomást dokinál. Egyébként az első ember instant megkapta a leletet, viszont utána 14. emberig senki nem kapta ki, hanem akkor osztották egyszerre, ez egyszerűen baromi ésszerű, főleg ha ránézésre látszik, hogy nem fog ottmaradni az asztalon és nem kell house féle differenciál diagnózis, akkor miért nem adják rögtön oda? Na mindegy, gondoltam gyorsan leadom a körzetinél az ekg-t, mert úgysincs messze, és akkor legalább nem kell megsétáltatnom, így odamentem, ahol nem volt előttem senki, de így is jelentéktelen 45 percet töltöttem ott, mert egy másik dokinénivel diskuráltak a tiszavirág életciklusáról és az élet értelméről (nyilván nem ezekről, de na). Utána bejöttem melóba, délre értem be kb, de rögtön azzal nyitottam hogy 5 helyett 4-kor elkéne takarodjak, mert szemészet ofc nem volt délelőtt, mert szabin volt a doktornéni és előtte még bekéne ugorjak az autósisibe is. Szerencsére nem csináltak belőle ügyet, ticetl.

Az autósiskolába is jelentéktelen 40 percet töltöttem el, mert nem sikerült hibátlanul kitölteni a papírokat elsőre (másodjára se, de azért már nem szóltam, gondoltam nem éjszakáznék ott), utána anyukám összeszedett autómobillal útközben, úgyhogy 17:40 körül oda is értem a csodálatoselképesztő rendelőbe (tudtam, hogy a doki 8-ig van, de mondták, hogy nem tudják meddig van betegfelvétel, de gondoltam azért bő két órával előtte még van – nem is tévedhettem volna nagyobbat) ahol közölték, hogy teltház van, mondom ez csodálatos történet, de itt kúrtam magam délelőtt is, ne baszakodjálvelembazdmeg! Mondja oké, próbáljam meg fenn a szemészeten, hátha betudnak szorítani, felmegyek, itt már nem voltam túl boldog, beköszönök, csókolom van egy kis gond, van itt egy beutaló, de lenn azt a tájékoztatást kaptam, hogy nem férek már be, de örülnék ha valahogy mégis meglehetne oldani. Az asszisztens rögtön elkezdett szájalni, hogy mikorra kell a papír, mondom holnap le kell adni, hát hogy miért az utolsó pillanatban, mondom az lényegtelen, de ennél korábban nem fogok ideérni se holnap, se soha. Mondja, hogy holnap nincs is délután rendelés, mondom jó, és időpont? Az októberig nincs, na mondom akkor itt álljunk meg egy pillanatra, beutalóval nem fogadnak 2 órával a rendelés vége előtt, de időpont meg csak októberre van?! Ezt persze már egy kicsit élesebb stílusban dobtam oda, majd a főorvos mondta, hogy jó, kivételesen jöhet. Fúkösz. Megkaptam a számom, 6 azaz HAT ember volt előttem, úgyhogy azért a teltház egy pöppet túlzónak érződött, konkrétan negyed nyolckor jöttem ki és én voltam az utolsó akit beutalóval fogadtak, és senki nem is várt, úgyhogy ennyire volt teltház… Azért mikor bementem mondtam, hogy sorry a kirohanásomért, de így nap végére, úgy hogy innen mentem dolgozni, onnan meg ide jöttem már egy kicsit ki van a faszom, erre mondja az asszisztens, hogy jó, de mi meg ezt csináljuk 3 hete, nekünk se könnyű. Hát de neked ez a munkád, a kurva anyád (rímkirály, helloszia), ha te ülnél nálam a szervizbe 4 órát, majd zárás előtt visszajönnél 2 órával, majd benyögném, hogy amúgy menj az anyádba, mert 6 ember van még előtted akikre amúgy már csak jelentéktelen 2 órám van, akkor lehet nem lennél boldog. Természetesen ezt már nem mondtam, mert amúgy a dokinéni aranyos volt, ázsiai hölgyemény, szerintem jó pár éve voltam már nála, de mérget nem vennék rá (és kabátot se, BUHAHAHA). Mondta, hogy takarjam le a bal szemem, na mondom akkor itt megragadnám az alkalmat, hogy közöljem, hogy tompalátó vagyok a jobb szememre, így túl sok mindent nem fogok látni vele, így is lett, a felső három számból a harmadik már kicsit tippmix szagú volt, de ő azért rákérdezett a negyedikre is, mondom ott az első számjegyre nyomok egy hetes tippet, mondja jó, akkor tippeljem meg a másikat is, mondom jó, akkor 78, nem, mondja, mondom most játszhatjuk azt, hogy végigtippelem a 8-ra hajazó számokat, de sok értelmét nem látom. Szerencsére mivel a másik szemem mint a sasé, ezért a diagnózis, hogy nem kell szemüveg majd vezetéshez, juhé. Tanult térlátás, biatch.

Over and out

DAS Vers

Sokat gondolkodtam, hogy posztoljam-e vagy maradjon privát, de úgy gondolom a két kis köcsög megérdemli. 😀 Akármilyen is lett, bőgtem mint egy kislány mikor megírtam, íme:

Dani kutya megérkezett,
Rögtön mindent széjjel szedett
Ez nem igaz, füllentettem
Nagyon okos volt a szentem

Nem sokra rá cica kellett,
Marcipán is megérkezett
Rettegett a nagy kutyától
Nem tudta még, pajtik mától

Az összhang megvan, baj nem lehet
Adok-kapok, mindig mehet
Legyen játék, legyen alvás
A két kópénak nem is kell más

Feladatot megoldotta,
Okos volt a bolond gomba
Egy idő után megunta
Szólhattam még, le se szarta.

Háta szétment, nem remegett
Rögtön macskát megkergetett
Pelenkás volt, én kis kutyám
Elhiheted, hiányzol ám

Menned kellett, engedtelek
De tudd, el nem feledlek
Boldog vagy már, bízom benne
Találkozunk, ha vége lenne

Nagy az űr mit hátra hagytál,
Pajtim voltál, drága szempár
Dani kutya, várj meg kérlek
Nem feledlek amíg élek

Over and out

DAS Áramszünet

Tegnap este békésen ültem a gép előtt, fél kilenc fele járhatott az idő, éppen a kiváló rocket leauge nevű játékot indítottam, amikor sötétségbe borult a lakás. Rögtön az ablakon kinézvén láttam, hogy nem csak a lakás, hanem a parkoló és konkrétan az egész panel caklipakli. Na mondom ez remek, csodálatos, elképesztő, ennél szebb estét el se tudtam volna képzelni. Kisvártatva a parkoló világítás visszajött, ezzel együtt a panel nem általunk lakott felében is fényárba borultak a lakások, de a mi “szárnyunk” még mindig a sötétség homályába bujdosott. Persze nem az egész, mert a lépcsőházban volt áram, a lakásokban nem. Rögtön beindult a közösségi élet, a felettünk lakó szomszéd (aki egyébként folyamatosan áztatja a fürdőszobát, de olyan szinten hogy pereg a festék, de a kérdésre, hogy mit óhajt tenni ellene, az a válasza hogy nincs nála semmi gond.. az hogy a kád körbe nincs kifugázva, ezáltal a fürdés közbeni kipacsálás mind a kád alatt landol, az az ő olvasatában nem számít gondnak, bézbóz ütő kell ide) rögtön a parkolóban üvöltözve kérdezgette végig az ablakon kilógó népet, hogy náluk van e áram (nem volt neki egyértelmű, hogy csak sötét ablakokat lát végig). Persze, van, csak szolidaritásból lekapcsoltam a villanyt te fasz. A másik meg mondja, hogy milyen érdekes, hogy ott van áram, itt meg nincs. Ez is valóban kurva érdekes, én is meglepődtem hogy 3 kerülettel arrébb volt áram, nem is értettem hogy lehetséges ez.

Körülbelül fél órát éltünk sötétben, azt hagyjuk hogy ezalatt hányszor próbáltam reflexből villanyt kapcsolni (számtalanszor), utána visszajött. Öröm, boldogság, gép be, segg lerak, 20 percet élvezi az áramot, majd bumm, ismét az egész ház és a parkoló sötétségbe borult, immáron nem is jött vissza részlegesen. 1 óra telt el így, majd a manók visszahozták az elektriszitit, benyomom a gépet, nincs net. Jó, router resi, nincs net. Gondolom a digi lépcsőházas elosztója azt mondta, hogy fuck it, im out, úgyhogy net nélkül 11 kor ültem a gép előtt és csak sírtam, úgy hogy senki meg ne hallja.

Ennek fényében elkezdtem nosztalgiázni, dózsás videók, régebbi képek sötöbö, mindenkiről találtam némileg kényelmetlen felvételt, már nem azért mert férfiszerelmet ábrázolnak, csak simán vállalhatatlan suhancok voltunk mai szemmel. Ettől függetlenül rég derültem ennyit, olyan hajnal egyig sikerült is elütni ezzel az időt. 😀 Good times.

Over and out

Fntsy doku #1: A telkebulátai gyapjaskecske

A telkebulátai gyapjaskecske a gyapjaskecske félék egyik regionálisan elkülönített alfaja, besorolása: kecske. Gyapjaskecske. Étrendje többnyire ugyanabból áll mint a sima kecskének, csak kicsit másmilyen. A telkebulátai gyapjaskecske nemei között az alábbiak szerint teszünk különbséget: “lány telkebulátai gyapjaskecske” és “fiú telkebulátai gyapjaskecske”. A fiatal példányokat “kis telkebulátai gyapjaskecskének” hívják egészen addig amíg már nagyok nem lesznek, ami bármikor bekövetkezhet életük során, de egyes esetekben előfordul, hogy örökre kis telkebulátai gyapjaskecskék maradnak. Soha nem fordult még ilyen elő, de előfordulhat. Egyes esetekben.

Térjünk ki a telkebulátai gyapjaskecske hasznosítására. Mivel a telkebulátai gyapjaskecskének van gyapja, így a gyapját felhasználják minden olyan dologhoz, amihez fel lehet használni. Az élelmiszeriparban kétféle termékhez használják a tejét, a telkebulátai gyapjaskecskesajthoz és a telkebulátai gyapjaskecsketúróhoz. Itt megemlítenék egy érdekességet a telkebulátai gyapjaskecsketúró elnevezéssel kapcsolatban: a sajttal ellentétben azért kapta ezt a nevet, mert telkebulátai kecskének a tejéből készült. A sajt azért kapta azt a nevet, mert… sajt. (nagyon-nagyon sajnálom… – a szerk.) Ezeken felül még szánhúzásra is alkalmazzák őket, csak ilyen még soha nem fordult elő.

Életmódjuk: Mint a sima kecskéknek, csak kicsit másmilyen.

Testfelépítésük: A fiú telkebulátai (továbbiakban: tb) gyapjaskecske körülbelül 3 méter magas és 9000 kiló, míg a lány tb gyapjaskecske egy kicsivel kisebb vagy nagyobb, esetleg ugyanakkora. A kis telkebulátai gyapjaskecske mérete és súlya -végtelen – +végtelen.

Végszónak annyit jegyeznék meg, hogy a telkebulátai gyapjaskecske egy igazi kincs a mi világunknak, mert soha nem ugat. Mivel nem kutya.

Over and out
(nagyon-nagyon sajnálom… -a szerk.)