Roadtrip no. 2millió31-2-3

Te leszel a párom. JJÁÉÁÁÁÁÁJ DEJÓÓÓÓ LESZ NEKTEK GYEREKEEEEK, elmesélek egy történetet, de csak ha nem kabát van a vállfán, hanem dinnyefából faragott patanyomatos káptalan kukorica. Esetleg meggymag. Tehát. Teháttal nem kezdünk mondatot. Énhát? Tihát? Mihát? Őhát? Őkhát? Omájgáá, kiáltasz fel, joggal, hisz az eddigi karakterek összefüggéstelen láncolatot mutatnak. Nincsenek összefüggésben. Csak láncolatban. Kezdek sok lenni? Nagyon helyes, thats was the multilanguage cél.

No, jöjjön a történet, mert már remegtek, ide látom, hallom, érzem, érzékelem. Volt egyszer egy kék kicsi kocsi, Suzuki. Juuj gyerekeeek, az a kisautó, nagyon hűséges eszköz, bekebelezi a testünk, melegen tart a hidegben és itt jönne, hogy hűvösen tart a melegben, de ez nem igaz, mert a légkondicionáló berendezés kimaradt az extralista pipálgatása során. Jó, a fordulatszámmérő is, de az a gyengék műszere, az igazi férfiak hang alapján mondják meg, hogy mikor kell szúrni a haragos hármast. Békés hármas nincs. Cserébe viszont van Hármashatár-hegy. Bizony, szívesen. Most, hogy ez a rendkívül értékes információ a birtokotokba jutott, általam, folytassuk is a történetet, és örülnék ha többet nem zavarnátok meg a buta bekiabálásokkal, tudjátok, viselkedés fucking kultúra. Tehát (már megint..) adott ez a pici autó, amivel már felfaltunk sok-sok km-ert, több helyen szőnyegszerűen feltekertük vele az aszfaltot, az 50 LE nem játék. Hanem teljesítmény adat. Haha, hehe. Valamelyik nap, azt hiszem, hogy azon a napon amikor mindez megtörtént, beültünk a kisautóba Zsuzsival, mint már tettük oly sokszor korábban, azzal a céllal, hogy meglátogatjuk Soltvadkertet. Múltkor az én gyerekkorom egyik szeletét látogattuk meg, most az Övét. 🙂 A terv az volt, hogy lemegyünk, betolunk arcba némi fagylaltot, utána meglátogatjuk a helyi tavacskát, majd átmegyünk Kiskunmajsára a thermál strandra áztatni testünk minden négyzetmilliméterét. Meg is indultunk, elég korán, hogy miénk legyen az egész nap, lefele úton némi tankolással egybekötött motorolajrátöltésen kívül sok minden nem történt, különösebb fennakadás nélkül megérkeztünk a cukrászdához, verőfényes napsütésben, békében, szeretetben. És ruhában, ez nagyon fontos! Miután betermeltük a fagylalt adagunk meglátogattuk a tavat, egészen pofás volt, kis ligetes rész után homokos part, és egy egészen szép méretű tó tárult szemünk elé, bár az első dolog amit kiszúrtunk egy halacska volt a parton. Jogos a múltidő, mert bár szerkezetét tekintve még hal volt, de már nem volt benne élet. Illetve ez hazugság, mert amik rágták a nem élő testét azok éltek, tehát valamiféle élet biztos volt még benne. Fájok magamnak is, dont fosni. Lőttünk pár sztárfotót, picit sétáltunk a partján, beszélgettünk, nevetgéltünk (igen, bekentük magunka jó alaposan nevet-géllel, haha.. ha. ) oszt fogtuk magunkat és visszaültünk a kék kicsi kocsi Suzukiba. Juuuuj, de aranyos még mindig az a kisautó GYEREKEEEEEK. Mondtam már, hogy kék? És hogy kicsi, azt is? IGEN?! Elég. Már korábban kinéztük, hogy milyen popi áztatási lehetőségek sorozata elérhető a Soltwildgarden környékén, Kiskunmajsa Jonathermált néztük ki. Majsa, nem Halas, ez a történet folytatása szempontjából rendkívül fontos! Természetesen indulás előtt nem néztem meg a fürdő oldalát, hogy hova is kell menni. Waze elő, elkezdem írni, hogy Kiskunhalas (igen, tudom, nem lesz jó), fel is dobja a térképet, ráböktem a thermálfürdő címére (igen, szerencsére van Halason is egy thermál) és megindultunk, egészen szép kis település, meg is érkeztünk a címre, de gyanús volt, hogy “én pónit kértem ez mi a faszom” szituációba keveredtünk, mert nem Jona volt kiírva. Na mondom Waze, help me, elkezdem írni, hogy Kiskunhalas Jona, nem dob rá semmit, itt már-már elemi erővel kezdett tépni a gyanú, hogy valami porszem került az amúgy rendkívül jó állapotban lévő precíziós gépezetbe. Jonathermál oldalára fel, kapcsolat lapra át, cím: Kiskunmajsa. Áhá, megvan a hiba. Wazebe a most már korrekt cím betáplál, 24 km, semmi gond, látunk egy kis világot, lets go, egyáltalán nem bántam, hogy kerültünk egy kicsit, tök jó volt autókázni. Pikkpakk átértünk, meg is lett a hely, leparkoltuk a kisautót, oszt go. Egészen korrekt létesítmény, bár nem egy aquaworld, de teljesen jó volt a “fürdő szezon” megnyitására. Volt nekik meleg, nagyon meleg, és kurva meleg vizes medencéjük, volt kinti rész, teljesen megvolt a nyári strandfeeling. Meg akartuk pezsegtetni a testünk a pezsegtetőbe, de foglalt volt mikor odaértünk, viszont itt is váltogatják a programokat, hol ez, hol az megy, úgyhogy miután a pezsgés abba maradt hódító módjára elfoglaltuk a pozíciót, és vártunk. Aztán vártunk még egy kicsit. És aztán még egy icipicit. Azt hiszem 45 perc alatt ment körbe a programvonat, de addig is elpancsiztunk, jó volt kicsit áztatni magunkat, és teljesen megérte a pezsgés megvárása, tök jól esett mindkettőnknek. Hullámmedencézni is akartunk, de egyrészt az nem meleg vizes volt, másrészt jóval arrébb volt mint a meleg vizes kinti medence, és azt csak óránként rángatták meg, úgyhogy az kimaradt végül, next time. Levezetésnek még beültünk (illetve be inkább csak én ültem) egy papíron 38 fokos gyógymedencébe. Hát, a valóság az volt, hogy már-már omlósra főtt a húsom mire elég volt (10 percet se bírtam :D), erős a gyanúm, hogy az a 38 inkább 40 fölötti értéket jelentett, biztos valami Majsai kódolás. Kb 2 óra után elkezdett elhatalmasodni az éhség érzet, és nagyjából ki is maxoltuk a helyet, első pancsira ennyi elég volt, úgyhogy el is hagytuk a létesítményt, hogy visszaüljünk a kisautóba és immáron hazafele vegyük az irányt. Bár csak 2 órát voltunk, de így is megvolt az egész napos strandolás utáni kiszívott érzés, kicsit kómásan tettük meg a hazafele vezető, amúgy eseménytelen utat. A kisautóval. Mondtam már mennyire aranyos?

BTW kicsit túl sok L’art pour L’art volt mostanában, Ede Bede bácsi szelleme lehet, hogy néhány pontján megjelent a posztnak. De csak lehet, nem biztos, viszont ami biztos, az már nem lehet. Igazam van? Nem? DE.

Over and out

Balaton. VILÁGOS?!

Vagy sötét? Esetleg sajt? Ból van a Hold. Sajnálom. Az egész ott kezdődött, hogy 10 nappal ezelőtt volt némi fennforgás nyitás szempontjából a cégnél, és ki kellett menjek Gödöllőre kulcsért, viszont nem volt pályamatricám amivel ezt gyorsan meg lehetett volna ugrani, úgyhogy “kaptam” és bár én éves megyeit kértem, drága kollegám nem volt a helyzet magaslatán, úgyhogy megajándékozott egy 10 napos országossal.. Kösz haver. Utólag nézte, hogy 1500 forinttal lett volna hosszabb a megyei, és hogy érdemes lett volna azt venni. Hát igen barátom, nem véletlenül mondtam. Na mindegy, ha ez a baki nincs, akkor sanszos, hogy a tegnap se úgy alakul ahogy, úgyhogy végeredményben hálás vagyok érte. Ezen felbuzdulva, főleg hogy máig érvényes, fejembe vettem, hogy lehetne egyet autózni. Szerencsére Paula ( 🙂 ) partner volt egy jó kis tekergésre, amit először Tihanyra terveztünk, csak aztán az autópályáról lehajtva felhívta a figyelmem, hogy nincs oly messze Balatonvilágos, ahova már rég le akartam jutni. Hogy miért? Van ott egy sátortábor, ahol ha 10-szer nem voltam gyerekkoromba nyaranta 1-1 hetet, akkor egyszer sem, még általános iskola előtt is voltam édesanyámék révén, aztán a 6 év áltsuli alatt minden évben, és még 2-3-szor utána is, ifi féleként. 15+ éve nem jártam arra, és már sokszor elgondolkodtam, hogy jó lenne egyet nosztalgiázni, mert sok szép emlék kötődött ehhez a helyhez, de lusta gyermek lévén nem vonatoztam le csak ezért, viszont autóval azért egy fokkal jobb a helyzet, kiváltképp, hogy imádok vezetni. Autót. Áramot annyira nem. Huh, ez nekem is fájt, sowwy. Tehát beértünk Világosra, emlékezetből próbáltam megtalálni a helyet, ami így tizenx év távlatából tartogatott némi kihívást, bár egy ideig egész frankón elnavigáltam, 1 kereszteződésnél mentem el borér, na mondom akkor google, help me. Szerencsére a neten a létezéséről se nagyon találtam információt, féltem is kicsit, hogy már csak a porhüvelyét találnánk meg, de végülis műhold kép alapján nagyjából behatároltam a területet. Mentünk mendegéltünk, egyre kevésbé bíztam abban, hogy meglesz, mert nem volt túl ismerős az út utolsó szakasza, de egyszer csak feltűnt a kerítés sarka. Nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz ez rám, de nagyon flash volt kiszállni, és látni a kissé fakó, egymás mellett sorakozó sátrakat, fenn az út mellett a játszóteret, a bejárattal szemben az “őrbódét” ahova éjszakai ügyeletet szerveztek tanáraink, csak a hecc kedvéért, óránként váltásban, imádtam. Teljesen megállt az idő arra fele, minden olyan volt mint mikor utoljára ott voltam, talán a főépület volt megsimogatva kicsit, de amúgy állagmegóvásra nem sok pengőt költöttek, de nekem így volt meg igazán a bája. Még az utca másik oldalán a kertesház aljában üzemelő ABC is működött, bár lehet csak a táblája maradt kinn. Kicsit körbesétáltunk a környéken, ott se sok változás volt, maximum annyi tűnt fel, hogy gyerekként a partra vezető út örökkévalóságnak tűnt, leginkább visszafele az emelkedőn, de mai fejjel egy nagyobb turhás csulányinak tűnt az a távolság. Miután körbejártuk elmentünk kicsit arrébb, mert volt egy igen szép magaslati pont, ahonnan minden évben megnéztük a naplementét egyik este, és hát ott állva teljesen elöntöttek az emlékek. Nagyon intenzív volt, megmondom őszintén nem is számítottam erre, elképzelhető, hogy némi könnypára is elborította a szemeim, bár ez azért nem csak ennek volt betudható. 🙂

Szépen elkezdett ránk sötétedni, megindultunk, amúgy is szerettünk volna visszaérni relatíve korán, olyan kilenc órát lőttünk be, 23:30-ra sikerült is megugrani a visszatérést. 😀 Maga az odavezető, és a hazaút is tök király volt, ömlő esőben a pályán még nem nagyon vezettem, szerintem mióta megvan a jogsim most volt először szükségszerű a leggyorsabb ablaktörlő fokozat, hazafele a sötétben voltak olyan szakaszok, ahol állt a víz az úton, miközben vízszintesen ömlött az eső, még a 70 is soknak tűnt, pedig Marosi Fittipaldi vagyok. Visszafele direkt nem pályán jöttünk, amikor is egyszer csak furcsa fehér fényeket láttam meg az egyik kanyarban, mondom mi a picsa, 3-4 méter magasan voltak, fényszórónak tűntek, de ahhoz brutál magasan volt mind, nem is láttam mást csak a fénypöttyöket, aztán kicsit közelebb érvén kirajzolódott egy baszott nagy dömper szerű akármi, elég para volt ahogy elvonult mellettem, utána néztük a tükörben, hogy úgy volt kialakítva a nyomtáv, meg a magassága, hogy átfért alatta egy autó. 😀 Képen már láttam ilyet, esőben-sötétben szembesávban azért más volt, megállt bennünk a kaki egy pillanatra. Egy idő után eseménytelenül teltek a km-erek, illetve hazudok, de nem kötök több mindent az orrotokra. De sálat igen, pamutból. Omájgááá… Sajnálom, vol. 1629. Hagyok itt két képet a végén, why not alapon, a jobbos készült tegnap, a másik 25 éve. Vagy fordítva? Muhaha. Amin pöti csabi van, az a szakállas hajléktalanos képen látható fehér épület előtti “gang” korlátja. Szívesen a cool storyt!

Over and out

PMJ in da háúz

Hello, szia, szevasz, van nálatok tapasz? No, miért is nyitottam egy új posztot ebben a poros, kissé foghíjas blogban? Hát hogy betűket, betűkből álló szavakat, szavakból álló szószerkezeteket, mondatokat vessek képernyőre. Szívesen, captain obvious strikes again. Tegnapelőtt cicus írt nekem, hogy nem fogom elhinni milyen híre van, szervált az albán alvilági kapcsolataitól jegyeket a Postmodern Jukebox formáció budapesti koncertjére. Felhúztam a szemöldököm, hogy azok meg kik, úgyhogy gyorsan szóltam testvéremnek, googlenek és kisbarátjának, dzsatubinak, hogy show me what you got mofo. Vintage, akusztik covereket csinálnak különböző slágerekre, és mikor megnéztem be is villant, hogy mintha szólt volna már ez a banda a Suzuki mindent elsöprő hangrendszeréből (haha) amikor cukikám volt a DJ. Bár, ha jobban belegondolok, mindig Ő a zenei szerkesztő. Bújtatott rímkirály, MIVAAN NEGATÍV?! Hopsza, kicsit elkalandoztam. Éreztem rajta a lelkesedést, úgyhogy függetlenül attól, hogy magamtól nem nagyon szoktam ilyesmi stílust hallgatni, át akartam vele élni, meg amúgy is kurva régen mozdultam ki ilyen irányba. Egész pontosan ezen kívül 2 koncerten voltam, nem veszem ide a pakolós-hangosítós bandákat, csak a pure koncert élményt. Volt ZZ Top (őket se hallgattam, és azóta se hallgatom, de free volt, why not), Die Antwoord (ez is nyert jegy, mindkettőt Terdik Lacika barátomnak köszönhetem, és köszönöm Endre ezúton is!), hát ők mondjuk kurva jó bulit csaptak, és őket hallgattam is akkoriban, azóta is néha előkerülnek. Nem csípem annyira a tömeget (kivéve ha iszom, sokat, de ilyen SOHA nem történt még, tényleg), ezért se voltam soha nagy koncertre járós, de szivivel már beszéltük egy ideje, hogy nem volna rossz egy ilyen irányú programot is összehozni, és tudtam, hogy őket nagyon-nagyon szereti, úgyhogy már csak ezért is szerettem volna vele elmenni. Meg hát ingyen volt, bár néhány kecskét rituálisan fel kellett áldozni érte. Najó, nem is, eleve csak telkebulátai kecskék voltak kéznél, azokról pedig tudott, hogy alkalmatlanok rituális feláldozásra, mert magukba szívják a tűz energiáját, amivel aztán később galaxisokat pusztítanak el, helyükre pedig kecskeszart… öö.. szarnak? Kezd kiakadni a butaság counter? Maybe.

Tegnap este nyolckor volt a konci, a Papp Laci dühöngőben, egy ideig gondolkoztam rajta, hogy kisautóval menjünk-e, de azért fostam egy kicsit, hogy megszámlálhatatlan agyfaszt kapok, nem tudtam mekkora tömeggel és ezzel kézen fonva járó közlekedési fennakadással számolhatok. Béb nyugtatott, hogy ha lesz is, kit érdekel, meg hát nekem is jobban húzott a kocsihoz a szívem, hisz azzal ideális esetben 20 perc alatt megugorható a távolság, a bkv meg eleve pöpöpö, úgyhogy kisautó it is.  Most számítanátok valami hisztivel egybekötött humorbonbonra a kialakult szituációkkal kapcsolatban, de el kell keserítselek titeket, kibaszott flawless volt mind az oda jutás, mind a végén az oszlás része. A koncert meg felülmúlta a várakozásaim, eleve nagyon jól szólt, volt egy néger csajé akinek olyan erő volt a hangjába, hogy dzsízász (uralta a színpadot minden tekintetben) és tetszett ahogy felépítették a műsort, humorbonbonokkal kötötték át a számokat, és látszott rajtuk, hogy kurvára élvezik ők is az egészet. Nagyon fasza volt, így utólag bánó lett volna ha kihagyjuk, mert egy kósza gondolat erejéig cukiba is felmerült, hogy akarjuk-e ezt, de milyen jól döntöttünk, hogy végül akartuk! No, szerintem mára ennyi kedves naplóm, majd írok. Valamikor. Talán.

Over and out

PEPCO, a Tesco gazdaságos IKEA

Holá. Rég jártam már az internetnek eme eldugott, poros kis szegletében. Illetve hazudok, mert járni jártam, csak Ti abból nem érzékeltetek semmit. No de vágjunk is bele, mert már rég volt, hogy keményebben megbotránkoztam volna bármilyen boltban. Na jó, itt némi sarkítás felfedezhető, mert a SPAR folyamatosan az idegeimen táncol, nem sikerült még egy olyanba se bemennem, ahol ne egy kassza működött volna ötezer emberre. Vagy kettő harmincmillióra. Elég.

Tegnap cicc volt oly drága, hogy az én munkahelyem közelébe utazott miután végzett, szegényt nem irigylem, mert az 5-ös busz teljes hosszának minimum a felét végig élvezhette hatvanad magával, biztos fenomenális élményekkel gazdagodott a jelentéktelen 50 perces utazás közben. Sajnálom bébi! 🙁 Úgyhogy munka végeztével bepattantam a Swift WRC-be, szabadjára engedtem mind az ötven teljes lóerejét és a rákospatak utcánál elraboltam életem szerelmét, majd megindultunk első célunk felé, ami nem volt más mint a festői Pólus center. Be kellett szereznünk pár dolgot, úgyhogy megérkezésünk után elkezdtük szépen a folyamatot, első megállónk a PEPCO volt. Szerintem még sose jártam ott, teljesen új élményekkel gazdagított, vettünk krumplinyomót, meg edényfogó kesztyűt (olcsó volt, cserébe van 5,5 másodperced a forró edényt kikapni mielőtt beleintegrálódik az anyag a bőrödbe – némi hatásvadász túlzás, lehet van 7 másodperced is elvégezni ezt a műveletet), meg még néhány bizbaszt, majd a kassza felé vettük az irányt. 1 kasszás néni csapatta az ipart, de volt valami technikai malőr, úgyhogy 3 percig csengetett a pult alól (ami egyébként olyan volt, mint egy rendőrségre bekötött riasztó, már vártam a helikoptert és az ablakon rám rontó TEK-es embereket, de ez még mindig jobb, mintha egy kék tréningruhás, mercis fazont küldtek volna – haha), eddigre a sor már bekígyózott a sorok közé (wunderbar mondat). Miután negyvenkettedjére csengetett megjelent egy kolegina, a sietség legkisebb jelét sem mutatva, jó, hogy nem hason kúszva jött ki, az se lett volna kevésbé kellemetlen (itt kezdett el igazán forrni az agyvíz :D), majd odaállt a gép mellé, hogy immáron ketten vakarják a fejüket, hogy mi is lehet a baj. Minekáltal ketten nem jutottak semmire, még kijött két csaj, hogy négyen nézzenek egymásra okosan, persze eközben senki nem állt be a másik kettő, üresen álló kassza egyikére, hogy ne álljanak ott a vásárlók már tizedik perce, mint az ételosztásnál. Cseperedő agyfasz. Kis idő elteltével megjelent még egy kislány, aki beállt az üres kasszára, és elkezdte a kiszolgálást, de mint egy lassított felvétel.. 5-6 kisruhát legalább 5 perc volt mire lecsipogtatott, bár nem segített a folyamat gyorsításában, hogy az első két perc azzal telt, hogy kérdezte a korábban faszra futott kolegináját, hogy mi történt. Egyébként ha a személyzet teljes inkompetenciája és beleszaromsága nem kúrt volna fel eléggé, volt egy faszi, akit az előbb említett második kasszás szolgált ki, és aki egy pillanatra nem vette el a telefont a fülétől, sőt, amikor kérdeztek tőle totál ignore-t tolt a csaj arcába, majd nagyon flegmán ketté hajtva a pultra helyezte a húszezrest, maga elé. Na, az ilyeneknek adtam vissza úgy a moziban, hogy a visszajárót én is magam elé raktam. Büdös paraszt, nyilván ne dobja el a telefont ha sorra kerül, de azért némi kommunikáció férjen már bele a torkon szarás helyett az eladóval. Én nem tudom hogy csinálja, de cukikámat átjárta a zen végig, igaz, a legvégére már ő is kérdőn tekintett mindenfelé, de ezt betudjuk annak, hogy ő néhány száz fokkal türelmesebb embertársainkkal. Nálam mondjuk nem nehéz türelmesebbnek lenni, de azért ticetl! <3

Utána jött egy gyors DM és gyógyszertár, ezek mint az álom úgy elszaladtak. Aki vágja a Pólust, tudja, hogy kb 2millió31 arab-török-akármilyen telefonos van, az egyik mellett elhaladva eszembe jutott, hogy akartunk üvegfóliát tetetni szivi telefonjára, úgyhogy becsattogtam az emberhez, hogy yo madafaka, Huawei P8-ra van e üvegfóliátok? Van persze, mondom akkor do it mofo, odaadom, előveszi a fóliát, nézegeti, rárakja, majd megszólal, hogy ez tuti P8, nem P8 Lite? Bennem megállt az ütő, hogy vajon tényleg ennyire fogyatékos vagyok? Bébi meg felhúzott szemöldökkel nézett rám, hogy LÁÁÁJT?! Kicsit “én pónit kértem, ez mi a faszom?” jellege volt. :DD Just kiddin’. Hát mondom úgy látszik én már semmit nem tudok, közben az ember elővett egy Lite-ra való fóliát, majd megrökönyödve fogadta, hogy az se jó. Meg akarta nézni a beállításokba a modell számot, eleve már itt elhasalt a férfi, mert nem találta a beállításokat.. Androidon.. Telefonguru vagy bástya. Meglett, de ott csak a modellszámot írta, ami nem így nézett ki, hogy Huawei P8, úgyhogy az ember mondta is, hogy nem találja. Na mondom várjál haverom, google, beírom a modellszámot és mit ad isten, Huawei P8… Mutatom neki, hogy testvérem, ez mégiscsak az amit én mondtam, erre ő, hogy ez nem az, és hogy buktam 2 ezer forintot… Igen, a saját fogyatékod miatt, de ezt már nem mondtuk, csak eljöttünk egy hang nélkül. Legalább szépen letörölte a kijelzőt. Képes volt megkérdőjelezni végeláthatatlan tudásom. Hátra kéne lépnie egyet, oscar bácsi nem gyün. Természetesen egy másik telefonoshoz is bementem, és kurva érdekes, ő fel tudta rakni a P8-ra a P8-ra való fóliát nettó 2 perc alatt.. Keksz. Miután ezt letudtuk már csak a cicakaja kellett, meg nekünk még valami ehető estére, de ezek már eseménytelenül lezajlottak. Úgyhogy ennyi. Mennyi?

Over and out

Roni-size

Im back, madafakaz. Elmesélek egy történetet, de eme történet teljes megértéséhez csepegtetnem kell némi plusz információt az elmúlt időszakból. Egy ideje pörgettem a tinder nevezetű, csodálatos, elképesztő applikációt, zero elvárással, sokáig esélyt sem adva magamnak a fennlévő képekkel, unaloműzési célzattal. Természetesen nem húspiac jeligére történt mindez, hanem kerestem a hercegnőmet akivel el lehet lovagolni a naplementébe. Aztán derült égből villámcsapásként jött Zsuzsi. 🙂 Eléggé felgyorsultak az események, a beszélgetés másnapján már találkoztunk, azóta pedig nem volt nap, hogy ne töltöttünk volna együtt legalább egy kis időt. Az egész kisugárzása, a bájos, szép kis arca, a huncut mosolyával és sötétbarna szemeivel rögtön eltekerte tudással teli kis buksim és tekeri azóta is. Mindezek mellé isteni a humora, imádom ahogy mesél, ahogy fogalmaz, ahogy finoman multilanguage, imádom a jóízű nevetését, a mimikáját. Szerelmetesen szeretem! 🙂

Most hogy a kellő információ a birtokotokba került, vágjunk is bele. Előre leszögezem, nem életem legracionálisabb döntése volt ez a project, de a szeretetfelhőn utazva a racionalitás egy távoli kis pötty, nem foglalkozunk ilyesmivel. Egyik este csokoládéra kezdett vágyni a testem, ami hamar átcsapott jégkrém utáni vágyakozásba, azon morfondíroztunk, hogy mi legyen a befutó, carte dor, esetleg pálcikás? Aztán szóba került a dobozos magnum, amivel már szemeztem egy ideje, de sose vettem, cicc viszont már evett és mondta, hogy egészen kiváló termék. Mivel a környéken limitált a bolt felhozatal, ráadásul ha jól emlékszem már oly korán se volt, így a helyi Roni nonstop boltja lett a befutó, de már előre fel lett hívva a figyelmem, hogy ott bizony nagyon drágán mérik ezt a remek étket, 2000 arany környékén. Baszni rá, gondoltam, úgyhogy szívemben rőzse dalokkal elindultam, hogy beszerezzem a nassolni valót. Odaértem, ahol is egy jelentéktelen 5 percet álltam a hűtő mellett, telefonnal a kezemben, vártam a választ, hogy mandulás megfelelő lehet-e. Itt még próbált meggyőzni drága kicsi szívem, hogy ne vegyek ennyiért olyan szart, de végül rám hagyta, én meg nyilván megvettem, viszont az igazi cringe brain fuck itt kezdődött. Gyanútlanul odasétáltam a kasszához, ahol a drága eladólány éppen trécselt valakivel, majd mikor meglátta a kosárban a magnumot, akkor sokat sejtetően rám nézett, majd a következő párbeszéd / jelenet játszódott le:

– Elmondjam, hogy ez mennyibe kerül?
– Nem kell.
– Kettő ezer valamennyi. (itt odalépett egy falra kifüggesztett füzetkéhez, látványosan belelapozott) Kettő ezer kettőszáz forint.
– Nem baj, rendelkeztem már eme információval.
– Nem járnál jobban egy carte dor-ral?
– Lehet, de most erre fáj a fogam.
– Mindig visszaviszik ha megtudják az árát.
– Jó. Én nem.

Mindeközben teljesen kikerekedett szemekkel nézett, mintha nem tudom milyen pénzeszsáknak hinne, bár eleve nem értem, hogy ebben mi az attrakció, hogy ekkora feneket kellett ennek keríteni, kibaszott kínos volt. Ilyenkor bánom, hogy nem húszezreseket szarok, amikor beközölte látványosan leolvasott árát, akkor felkiáltottam volna, hogy CSAK?! és gyermeki kacaj kíséretében odaszökelltem volna a hűtőhöz és elhoztam volna a maradék hatot, hozzácsaptam volna még két doboz carte dor-t, hátha maga alá szarik, hogy ki ez a férfi. Így is úgy éreztem, mintha én lennék az élet császára, hogy vettem egy kurva doboz magnumot, úgy, hogy egyébként vettem egy dupla málnásat is, ami ugye pálcikás létére jelentéktelen 560 forint. Annak az árát miért nem közölte? MIÉRT NEM?! A dobozos egyébként 400ml, ez kb 4 db pálcikásnak felel meg, quick math, 4×560=2240, vajon ha nyáron 4 magnumot veszek egyszerre akkor kihívja az RTL Klubot, hogy ilyen bazdmeg nincs? Dobjátok a padlóla, de dulván!

Over and out

EÜBKK

* knock-knock
– Who’s there?
– Sajnálni, nem beszélni inglész 🙁

Nem tudom ez mi volt, bocs. Szóval a múltkori firkálmányba említettem, hogy az egészségügyi alapismeretek elsajátítása majd a megszerzett tudás visszaadása még hátra van a jogosítvány megszerzéséhez vezető rögös úton. Najó, talán annyira nem is volt rögös vagy ha igen, akkor nem nekem, mert nem siettem el, kihasználtam majdnem koppra az időt, mindannak ellenére, hogy a beiratkozásomkor a hölgy említette, hogy azért jó lenne ha viszonylag gyorsan lepörgetném. Hehe 🙂 So close. Nem tehetek róla, hogy ekkora gengszter vagyok. Vagy inkább fasz? Nézőpont kérdése. Mindenesetre finish line, tegnap és ma volt összesen 8 órányi tanfolyam. Bruttó 8 óra, de ez most nem lényeg. Egyébként a csávó kicsit beszédhibás volt, de amúgy érdekesen adta le az anyagot, profi munka. Persze más kérdés, hogy ez mire elég eleve, nem lesz hero mode is ON, de kétségtelen, hogy hátrányomra nem vált, ezeket nem árt tudni. Mondjuk az a baba. Nekem kicsit cringefest jellege volt, 17 emberrel. Mindegy, nevetgéllel bekenegettem magam igényesen-szentimentálisan és durrogott a humorbomba. Lehet, hogy némi hatásvadász túlzást csempésztem az előző mondatomba? Jellegét tekintve? Metakommunikatíve semmi? * SYSTEM MALFUNCTION. REBOOT… Na erre nem számítottatok. Megmondom őszintén, én se, ezt a pár mondatot tekintsük meg nem történtnek.

Természetesen az órának vége is volt egyszer, amikor is szélnek lettünk eresztve, tehát a következő napi quest a hazajutás. Mit használunk ehhez? Fast travel lenne jó, de az nincsen sajnos a valóságban. 🙁 BKK. Kicammogtam a villanyoshoz, a helyszín fehérvári út 1-es szuperexpresszvillamos. Sajnos a futár nem hozott jó híreket, egy ilyenért Leonidas mellbe rúgta volna a megállót. Közvágóhíd és a népliget között villampótlás. Ó, köszönöm Jézuska, hogy megkésve bár, de a kurva anyád. Éppen kérni akartam és instant. Ezek szerint mégis létezik! Mentünk a villamossal pontosan egy Rákóczi (a szívemben örökké Lágymányosi) hídnyi távolságot, majd buszra pattantunk. Nem tudom ki szokott Van Hool buszokkal utazni csodálatos fővárosunk forgatagában, de a pótló ilyen volt, elképesztő élményekkel gazdagodtam. A google megmutassaja, hogy hogyan is néze ki egy ilyen fánhúl személyszállító ha esetleg valaki feltette magának azt a kérdést, hogy “Vajon szoktam?” Persze ez az egész poszt csupa kérdést vet fel, például, hogy “Te, ez a Csaba ez nem teljesen sérült szellemileg?” Teljesen azért nem. Önájróni indáház, biács. Elkanyarodási, visszatérési, szóval a pótlóbusz az egy ilyen típusú járgány volt, ahol én mozgolódom napiszinten, ott nagyon ritkán találkozik az emberfia eme gépszörnyeteggel és volt pár meglepődés, nagyon izgalmas volt, és imádod, hogy ilyesmiről írok, olvassad csak tovább, gyerünk. A csukló belső kialakítása pazar, olyan támaszkodó rész van, hogy olyan erővel fosol magad alá, hogy kiszakad az alváz, szövetborítás, ergonómiailag is tökéletes, úgyhogy miután kipróbáltam már-már gyermeki lelkesedéssel szökdécseltem hátra, hogy ott vajon mi várhat rám? De egy valami miatt a Dunába kellett volna löknöm ahogy meghallottam: a csengő. Egyébként fültanúja voltam egy elég epikus mondatváltásnak is ami két idősebb úriember között zajlott (és ami akkor hangzott el, amikor egy összetört otómobil mellett haladtunk el, ami a sínekhez közel állt), ami így hangzott: – Neki ment a villamosnak? – Nem villamos, gépkocsi. Ha nem érted nem baj. Én se értettem. De nem is ez a csúnya, hanem hogy aki kérdezett, az fenn se akadt ezen a válaszon, hanem folytatódott tovább a beszélgetés, de innentől már egyre távolabbi zajként hatott miközben ennek a mondatváltásnak a mélységét tanulmányoztam magamban. Aztán persze megérkeztünk a népligethez, ahol is átcammogtam az 1-es villamoshoz. A buszról leszállva láttam, hogy pont akkor indul egy a bécsi út felé, de arról az oldalról ahonnan amúgy a bécsi út felől jönnek, mire átértem már állt is be a következő, a csávó a peronon mondja, illetve inkább üvölti, hogy akkor ez a bécsi út felé megy majd, mert ugye az etele út felé elvileg pótlás volt, felszállok, a fél villamos leszáll, a másik fele kérdőn tekint, többen kérdezik tőlem, hogy mi a fasz, aztán az egyik nő mondja, mikor mondtam neki, hogy elvben a bécsi felé megy, hogy az jó, mert a vezetőasszony az előbb mondta be, hogy az etele felé megy tovább. Hohó, valaki hazudik. Egy pali is becsatlakozott a beszélgetésbe, az meg mondta, hogy múltkor is ez volt, és akkor tényleg tovább ment. Jelentéktelen 3 percnyi ácsorgás után bele szólt a néni megint, hogy ne higgyünk a peronos embernek, az etele felé megy. Rendbenszia, leszálltam, mondom akkor várunk. Egy milliárdan voltak ekkorra már a megállóban. +-3. Egy villamos jött a cirka 10 perc alatt, de ofkorsz nem szállított utasokat. Na mondom akkor fuckthishit, metró. Nem kell senkinek tőlem megtudnia, hogy a hármas metróval mi történik éppen, ugye? Lehel térig lehetett csörtetni, cserébe most mentem először ezekkel a csodálatos régiúj metrowagonmas remekművekkel. Annyit tudok mondani, hogy nem volt meg az a wow faktor mint a Van Hool esetében. Putyin, leülhetsz, egyes. Egyébként meg csillagos ötös, mert ezt új árban adni, profi munka. Innentől már kvázi zökkenőmentes utam volt, de azért ennek a kis villamosos színjátéknak az lett a következménye, hogy ma annak ellenére, hogy több mint 1 órával előbb végeztem, alig húsz perccel értem haza korábban, mint tegnap, úgy, hogy tegnap még be is mentem a központba a bótba. Köszi. Tegnap mondjuk volt egy csávó az egyesen, aki a fehérváritól a thökölyig kb 20-szor ment végig a villamoson. Néha megállt, néha úgy állt meg az ajtóba, hogy kb nekinyomta az arcát az üvegnek, arcra se volt minden rendszer rendben, gondolom a szintiboy uralta a testét.

Over and out

Csapa kocsit hajt (+cica :D)

Jó, ez így nem teljesen igaz, mert inkább Csapa kocsit FOG hajtani. Tudvalevő, hogy mióta megszerezhettem volna jogsit, azóta számtalanszor beharangoztam, hogy na majd most. Aztán mit csináltam? Elszórtam a pénzt kurvá… Ja semmi. Tehát elköltöttem a pénzt élelmiszerre. NADEMOST!

A KRESZ részét letudtam már talán 1,5 éve, persze jó szokásomhoz hűen a határidőket maximálisan kihasználva (ugye egy nappal az EÜ alkalmassági leadása előtt rohantam el megcsináltatni a vizsgálatokat, írtam is róla) toltam az ipart, de tavaly ősszel végre eljött a vezetés ideje is. Alapvetően az autó mozgatásától nem tartottam, mert vezettem már korábban, többféle autót is, csak ugye nem forgalomban. Na, a forgalomtól már inkább fostam, nem tudtam, hogy képes leszek-e ennyi felé figyelni, féltem, hogy nem vagy ha igen, akkor is full pánikba. Első óra a rutinpályán zajlott, a személygépjármű egy dízel Yaris Verso volt. Ezt kicsit sajnáltam, jó lett volna valami nagyobbacska szedánon tanulni, de ezt dobta a gép. Az oktató egy érdekes figura volt, de mindenképpen pozitív, nem feszült, idegeskedett, ennek megfelelően engem se feszített be feleslegesen, már a második alkalommal pofáztatott mikor kivitt forgalomba, igaz, akkor még annyira új volt, hogy a “mivel jársz dolgozni?” kérdésre kb 3 perc alatt 3 részletben tudtam választ adni. Ettől függetlenül amikor először mentem az erzsébetkirálynén valami elbaszott eufória járt át, azt éreztem, hogy bazdmeg, de kurva jó is ez. Idióta vagyok, hogy nem csináltam meg eddig na.

Minden alkalommal egyre jobb volt, egyre kevésbé kapkodtam a fejem, hogy mi a fasz is történik, tudtam figyelni a környezetemre, az autóra a megszokása után már nem nagyon kellett, úgyhogy alles super gut. Azalatt a cirka 40 óra alatt annyi, de annyi autista buzival hozott össze az utam, hogy elmondani nem tudom. Rögtön első úton kirúgott elém egy gyerek egy labdát (vicces, mert pont azon gondolkoztam az óra előtt, hogy ismerve az én formámat tuti, hogy valami lesz, kirohan elém valaki vagy bármi ilyesmi), következő alkalommal leléptek elém, de nem zebrán ofkorsz, utána a régi fótin fordult ki majdnem elém egy gyökszi, de ő végül meggondolta magát. Azt tapasztaltam, főleg az elején amikor nem nagyon mertem negyvennél sokkal többel menni, hogy mindenki, de tényleg mindenki le akar nyomni, minél előbb, bármi áron. Feltételezem ezzel – ha már lesz a lábamba pár ezer kilcsi – én is pontosan ugyanígy leszek, de azért belülről elég vicces volt, amikor a kukásautó kezdett el kielőzni, úgy, hogy amúgy elfogyott a sávja 200 méteren belül, és mint tudjuk egy kukásautó nem 2,5 alatt futja a 0-100-at, úgyhogy ha nem veszem el a gázt, akkor nem is fért volna be. Innen is üzenem, hogy #worth faszfej. Egyébként érdekesen működik az agy, az autópályás session előtt 45-nél többet nem nagyon láttam a km órán, pálya utántól viszont folyamatosan figyelnem kellett, hogy ne nagyon menjek többel mint a megengedett. Volt olyan alkalom is, amikor egymás után négy jobbkezesbe jöttek be úgy az emberek, hogy látszott rajtuk, hogy fogalmuk nincs, miért integetünk nekik idegesen satuzás után. Az nem indok, hogy látták, hogy “T” és akkor bejöttek, mert mind olyan kereszteződésben történt, ahol az utolsó 5-10 méteren láttál be igazán. De a legdurvább egy idősebb nő volt… Megyünk az erzsébetkirálynén, fütyörészve, a pataknál nem működött a lámpa, és láttam, hogy a néni elindult balról, aztán jobban megnézve azt is láttam, hogy kurvára az ölébe néz (persze, hiszen mennyire mainstream már körbenézni miközben áthaladsz egy villamossínekkel tarkított főúton, nemde?) aztán ezzel a lendülettel lelki szemeim előtt megjelentek a számítások, a másodperc törtrésze alatt leforgott előttem, hogy ha én megyek tovább a saját tempómmal, akkor a hátsó ajtót meg fogja igazgatni egy kicsit, úgyhogy szépen lesatuztam, majd döbbenten végignéztük az oktatómmal, ahogy a kereszteződésből majdnem teljesen kiérve felnéz az öléből, természetesen szigorúan előre, majd egy váltás után nagy gázzal elhajt. Ez körülbelül a negyedik alkalom volt. Itt tudatosult bennem, hogy nincs semmiféle bizalmi elv, nem bízunk senkiben és semmiben, mert ön- és közveszélyes emberekkel vannak tele az utak. Persze, én is volt, hogy figyelmetlen voltam, vizsgán meg kiemelten autistaként viselkedtem, olyan szintű drukk volt bennem, hogy párhuzamos parkolásnál rugdostam a kuplungot úgy remegett a lábam, de én legalább megadtam az esélyt magamnak, és másoknak is azzal, hogy nem az ölemet bámultam közlekedés közben. A vizsga meglett, a körülményeket hagyjuk, maradjunk annyiba, hogy összkép alapján megfelelt, gyanítom azért a biztos bácsi is érezte, hogy nincs minden rendszer rendben, ha más nem, akkor a parkolásnál a motorral előadott szimfónia elég beszédes lehetett. Elég nagy csalódás voltam önmagamnak, függetlenül attól, hogy átmentem, mert más helyzetben elképzelhető, hogy mehettem volna megint.. Mindegy, meglett, remélem jövőhéten EÜ-ből is letudok vizsgázni, aztán már csak a rendszernek kell kifosnia magából a plasztikkártyát, aztán done is done.

Ha még velem van akárki ennyi érdektelen info után, akkor térjünk kicsit ki az új “lakótársamra” is. Most lesz negyedik éve, hogy a bestest pajtim Dániel itt hagyott minket, ennek megfelelően egy ideje elég erős igényem kezdett kialalkulni arra, hogy legyen valami mellettem ami szuszog, ami mocorog. Kutyán is gondolkodtam, de egyrészről az sokkal jobban beszabályozza az embert, másrészről rájöttem, hogy kutyából én a Danit akarnám csak és kizárólag visszakapni, de ez sajnos nem lehetséges. Úgyhogy maradt a cica mint opció. Tudni kell, hogy mivel rendkívül ügyesen játszom ezt az élet nevű játékot (nem) ezért még itthon lakom, apukám meg bár egy csupaszív ember, a macskák természetét ki nem állhatja, úgyhogy eddig akárhányszor kiejtettem azt, hogy cicát akarok egy kurva nagy DENY-t kaptam az arcomba. Még decemberben kaptam egy képet róla drága jó barátaimtól, hogy nézzem csak, milyen tüncibünci kiscica jár oda kajálni. Azonnal beleszerettem, annyira kis bájos volt, plusz nekem nagyon tetszik ez a grafit szín a cicákon, úgyhogy elkezdtem azon gondolkozni, hogy ezt miként kommunikáljam le itthon. Egyébként ezt most végigvittem volna tárgyalás nélkül is, csak el akartam kerülni a konfliktot, úgyhogy felvezettem apunak, hogy a macska kérdést újra kéne tárgyalni, mert nem akarok feszkót, megmutattam neki, és egész könnyen belement. Hát innentől felgyorsultak az események, szerintem max 5 napon belül elhoztuk, kicsit féltem, mert eleve 4-5 hónap körül volt és elvben kóbor cicaként látta meg a napvilágot, úgyhogy nem tudtam miként fog reagálni a lakásra, ráadásul az előzetes információim alapján egy félénk cica képe rajzolódott ki előttem. Most már több mint egy hónapja itt van, és kijelenthetem, hogy kurva jól reagált. Attól is féltem, hogy milyen jellem lesz, mert azért macskából bele lehet nyúlni a tutiba, de szerencsére mindkét félelmem alaptalannak bizonyult. Valóban nem egy reckless macska, minden új dolgot óvatosan térképez fel, de nagyon kíváncsi és egyáltalán nem majrés, sőt, szilveszterkor rettegtem, hogy megőszül a puffogástól, de hajnalba mikor hazaértem pont úgy üdvözölt mint amikor munkából esek haza. Az első pár napban hajnalban elkezdett szirénázni, de megállás nélkül, azt hittem, hogy hiányzik a tesója, vagy a korábbi hely, de nem, mostanra világossá vált miért üvöltözött a szentem: zabálni akart… Azóta belőttem neki a kajamennyiséget, és ez majdnem teljesen megszűnt. Vicces egyébként, mert némán nyávog az esetek 90%-ban, de ha kaja kell, akkor megjön a hangja. 😀 Ami még fontos volt, hogy kandúr, valahogy sokkal kezesebbek mint a nőstények, sokkal kevésbé hisztisek. Ezen felül amúgy millió jó tulajdonsága van, igazság szerint álmodni nem mertem volna arról, hogy ennyire gyorsan ilyen szinten jó pajtik leszünk. Igényli a simit, rengeteget mászik az ölembe vagy alvásnál a mellkasomra, nem ugrál fel mindenáron a legmagasabb pontokra, látszik rajta hogy értelmes és kiegyensúlyozott. Egyetlen dolog miatt harapnám le a fülét, hogy úgy kotorja az almot, mintha az élete múlna rajta és hiába zárt, sokszor olyan erővel kaparja, hogy az ajtón még így is kibaszódik negyvenköbméter belőle. Ja, meg sanszos, hogy a kijárás miatt, de a Rékás nyulát elég erős a gyanúm, hogy ha csak játékból is, de le akarja vadászni. Úgyhogy erre figyelni kell. Na, hosszú kihagyás után egy méghosszabb poszt lett a jutalmatok, osszátok be a köv hat hónapra (mind a ketten akik végigolvastátok). Ez már amúgy annyira hosszú, hogy még nekem is TLDR, úgyhogy ha valahol hibás, akkor az úgy marad, mert végig nem olvasom.

Over and out

Micimackó elborulás – 2011

Van egy weboldal archiváló csoda, aminek segítségével a régi blogom néhány posztjára még rálehet lelni és találtam is egy rendkívül elméset, még 2011 augusztusából. Nem tegnap volt, ma már lehet összeszedettebben tudnék ugyanilyen bullshitet összedobni. Íme:

Dél van. Felkelek nagynehezen, megvakarom a tököm (helyét), majd meredek magam elé egy kicsit. Utána kimegyek a konyhába, közben törölgetem a dzsuvát a szememből, odasétálok a szekrényhez, kinyitom az ajtót, leveszek egy köcsögöt a polcról, belenézek, és tudod mivan? ELFOGYOTT A SZÁJONKÚRT MÉZ!!! Nem kellett több ahhoz, hogy azonnal kipattanjon a szemem és kezembe vegyem a mobilt, hogy felhívjam disznó barátomat, aki egyébként a mézért felel, hogy mi történhetett, hol volt hiba a folyamatban. Felveszi, hebeg-habog, utálom amikor ezt csinálja, márpedig mindig ezt csinálja, mert szegényt retardáltnak teremtették, egy életképtelen kis fikadarabnak, aki nem tudja kifejezni magát, alacsony és még rózsaszín is. Rábaszom a telefont, majd belerúgok a falba, de nem fáj, mert egy fában lakom. Leülök a székre, fogom a fejem, hogy most mégis milegyen, mert ahhoz semmi kedvem hogy magam szerezzem be az elemózsiát, múltkor is pináncsíptek a rohadék méhek. Rendelhetnék neten, de egy kurva rajzfilmfigura vagyok és a pagonyba nem teremtettek internet kapcsolatot. A telefont is úgy kellett kikönyörögnöm, mintha olyan kurvanehéz lett volna megrajzolni, bár mit várok olyan emberektől, akik arra nem vették a fáradtságot hogy felöltöztessenek, csak annak a csókos robi gecinek van normális ruhája, de mint tudjuk az egy kis drogos homeless, elhitetem vele hogy spanok vagyunk, közbe mindenki leköpi a bakonyba. Illetve pagonyba. Ja amúgy ide is elért a válság, márnem 100 hold, csak 42… És fél. Na mind1, ne kanyarodjunk el, most ennél fontosabb gondjaim is akadnak, elöször is kéne méz, aztán elkéne mennem nyuszihoz tolni egy spanglit. Bizony, nyuszi egy nagy díler patkány – illetve nyilván nyúl, de mivel a rágcsálófélék közé tartozik így végeredményben teljesen mindegy – és a répák csak elterelési célokat szolgálnak, az igazi fertő a pincében van. Magamra kapok valamit, illetve csak kapnék, mert ugye már vagy 30 éve az a piros szar van rajtam, velem együtt mossák néha, de így ennyi, tehát csak szimplán elindulok, elugrom tigrisbigrishez, mert tartozik nekem némi kápéval. Amúgy baszott unalmas a pagony, nincs itt szar se. Tavaly akartak rajzolni egy tescot, de rájöttek hogy felesleges, a lakosság igényeit az a három virág a mezőn is kielégíti. Mind1, 3 perc múlva elérek tigrishez, de már megint valami szaros fehér port tolt a pofájába, összevissza ugrabugrál mert dől belőle a faszság. Mondom neki kéne a pénz, de ő a farkán rugózva pattog, na mondom jó elég lesz, lebasztam neki egyet gyorsan, olyan atyaifélét, tudod. Múltkor már a rohadt szamárnak is letéptem a farkát, nem tudom minek kell velem baszakodni. Elvettem tőle a 3 eurot, mert ugye a pagony már eurozónába van. Szóval elvettem a pénzt, még toltam egy fingszószt a pofájába a cigónak, és otthagytam, pár óra múlva azt se fogja tudni hogy narancssárgán feketecsíkos, vagy feketén narancssárgacsíkos. Jó ez szar volt… Utána beugrottam nyúlhoz, betéptünk mint a szemét, össze is szólalkoztunk, majd megtaláltam a fűrészelt csövűjét. Több se kellett elkezdtem kommandósat játszani, aflabravo sixtyfour-sixtynine, nyúl on the first floor. Kiugrottam az ajtó mögül, hasravágtam magam, célbavettem nyulat, aki ezen már sikítva röhögött és lelőttem. Nem akartam megölni, de sikerült, mindenesetre akkor és ott kurvavicces volt, hasonfekve röhögtem vagy félórát, majd kezdtem ráébredni mit is tettem valójában. Teljesen magamba zuhantam, nem tudtam mitévő legyek, ráadásul kopogtak is… Kinyitom, és egy rohadt kenguru állt az ajtó előtt, mondom te mi a faszt keresel itt az erdőben?!?! Ilyet szól az FBI küldte, ja mondom akkor a kurva anyád, berántottam az ajtót, majd jól megrugdostam, fejére szartam, széttéptem megettem. Mondom jó nekem levegő kell, feltéptem az ajtót, majd úgy csuromvéresen elkezdtem rohanni, de 40 hold nem olyan nagy ám, szembetalálkoztam a malackával, aki szerencsére mivel életképtelem magától szörnyethalt. Futottam egészen a pagony széléig, ahol is leültem egy faalá. Eltelt pár perc, majd a domb alján valami pirosat véltem felfedezni, kicsit később kiderült hogy egy lufi, amit az a nyomorult lóbelt fogott. Odaér, kérdezi hátte mitcsinálsz itt csurom véresen? Elmondtam neki mindent zavarodottságomban, majd felálltunk, megfogta a kezem, és elkezdtünk elsétálni drámaian egy fa alatt. Eközben nekem azon járt a fejem, mitévő legyek, hiszen elmondtam neki mindent, milesz ha köpni fog… Mentünk tovább, majd turkáltam a nem létező zsebemben. ahol találtam egy műanyag gyorskötözőt, azonnal össze is állt a terv. Mondom várjál robika kicsit kikötődött a cipőfűzőm, mondja jó majd érj utol. Szegény baromnak nem esett le, hogy nincs cipőm… Mögé kerültem, rávetettem magam, majd megfojtottam a műanyag szarral. Gondosan elrejtettem tetemét, majd elhagytam a helyszínt és hazafelé vettem az irányt. Otthon fel-alá mászkáltam, nem tudtam magammal mit kezdeni, ledöglöttem az ágyba mikor egyszer csak iszonyatos robajjal beszakadt az ajtó, kommandósok vetették rám magukat, majd a fényben ami a néhai ajtóm helyén szűrődött be, megjelent egy árny. Hát nem az a tetves kenguruméretű bagoly volt?! Elfelejtettem, hogy ez az ótvar is itt lakik, látott is mindent és jó spicli módjára felnyomott a jardnál… Remélem szép sittet rajzolnak nekem, mézzel meg mindennel…

Over and out

Egy csipetnyi mothernature

Ritkán szoktam hűséges drótszamaram nyergébe pattanni, majd céltalanul nekivágni az ismeretlennek egyedül, de ma megtettem. Na nem kell semmi nagy dologra gondolni, csak elmentem tekeregni ide a környékre, elmentem a megyeri híd utánig, aztán reckless feljöttem az auchan mellett (#breakingthelaw, pretty sure, hogy nem szabadott volna arra mennem bringával, de hát mit ér az élet egy kis veszély nélkül, nemde?) és kilyukadtam az egyik patak mellé. Olyannyira megfogott az a csipetnyi nyugalom a forgatagban, hogy egy jelentéktelen órát elcsöveltem a partján, B vitamint töltöttem, kiszellőztettem a fejem és elméláztam néhány aktuális dolgon. Amikor odaértem egy kacsa éppen búvárórákat vett, de ahogy feljött és észrevett méltatlankodva feltotyogott a parton, majd egy 10 percig állt, nézelődött, néha hápogott kicsit (gondolom azt kérdezte tőlem, hogy te mi a faszé jötté ide?!) majd elrepült a víz fölött, magamra hagyva. Mögöttem az M0 hangja vegyült a madárcsicsergéses nyugalommal, miközben a fák között felsejleni látszott a lakótelep, kicsit szürreális volt az egész, egy lélek nem jött arra míg ott voltam.

Kellett ez, még ha csak a teljes nyugalom illúziója is volt csupán az az órácska mit eltöltöttem az autópálya és a lakótelep által közrefogott szeletnyi kis természetben. Kellet, hogy legalább egy szusszanásnyi szünet legyen a fejemben tomboló viharban. Annyi minden van bennem, de képtelen vagyok szavakba önteni és nem ám csak a publikumnak, annak se tudom, akinek szeretném. Majd egyszer. Lehet, hogy ebbe a természetjárásba viszek majd valamiféle rendszert, heti, két heti rendszerességgel elvonulni magamnak, mindegy hova, pár órára. Elbújni a problémák elől legalább egy ilyen rövidke időre vagy ha elbújni nem is, kicsit kiszellőztetni a fejem. Challenge accepted.

Over and out

Kriszmösz tájm

Délelőtt a sparba annyi volt az ember és annyi mindent vettek, mintha jönne a világvége. December harmadikán, why? Vagy élelmiszert hoz a mikulásbácsi? Eleve nyugdíjas találkozó volt bevásárlókocsikkal, kitöltötték tetris módjára a rendelkezésre álló területet, úgy hogy véletlenül se férjen el nem hogy egy magamfajta karcsú gazella, de még egy élére állított kartonlap se. Vannak pillanatok, amikor kegyetlenül feltud kúrni az ha előttem tötymörögnek vagy ha hátráltatnak a szabad mozgásban, pusztán azért mert basznak a világra. Ez is olyan pillanat volt, de sajnos a tettlegesség még mindig nem elfogadott társadalmilag, kiváltképp ha az áldozat időskorú, ráadásul az az indok, hogy idegesítettek, a bíróságon se állná meg a helyét. 🙁  Délután kimentem Kuppakkal a pólusba, eredeti terv szerint moziba akartunk menni, de ez meghiúsult többek közt azért, mert el is pofáztuk az időt + amiatt hogy a beszélgetés hatása alatt álltunk a férfi otthon felejtett kettő létfontosságú elemet, a telefonját és a cigijét. Mondanom sem kell, hogy ez nem egyszerre derült ki, az egyiknél kb 20 méterre távolodtunk, a másiknál kb 200-ra, úgyhogy kapkodós lett volna a film, ezért ejtettük a filmézésesdit.

Elindultunk szívünkben rőzse dalokkal, majd egy idő után szembe jött 3 zsenge gyermek, egymás mellett két fiú meg egy kisleány. A srácok tipikus mai faszagyerekek voltak, bár ezt csak utólag láttam. A lány volt a legnagyobb darab közülök, pedig egy teljesen átlagos méretű leányzó volt, úgyhogy gondoltam megtudjuk oldani az egymás mellett elhaladást anélkül, hogy le kelljen lépnem a járdáról. Természtetesen nem tudtuk, de ha ezt előre tudom, akkor nem lelépek, hanem leveszem vállal a kisgyereket, oszt ha támadólag szólt volna vissza, akkor első hangra kicsapom a fogait. Nem is értem miért ilyen balfaszok az emberek, főleg ha keresztbe lenyeltem volna őket egyszerre, akkor miért nem próbálunk meg legalább törekedni arra, hogy elférjen a másik? Minek emberkedni? Mert ez valahol az, nyilván nem akkor vették észre apró, alig észrevehetető testem. Ott egy picit elpattant az agyam, kevés kellett, hogy visszakérdezzek, hogy öreg, miért vagy hülye? De átjárt a yingyangmegafengsuiaszeretetnyugalom egy pillanat alatt, így ez nem történt meg. Szerencsére a pólusban alig volt ember szombat délután (bazinga), sokkal többen voltak mint a blekkfrájdéj napján (pedig akkor gondolkodtam rajta, hogy normális vagyok-e hogy aznap veszek ruhát.. de most kiderült, hogy igen, jár magamnak a keksz), de azért körbenéztünk. Majdnem vettem egy PS4-et hirtelen felindulásból, de az nagy-nagy baromság lett volna, rá is basztam a kezemre, hogy nono senor csabarita. A pólusban egyébként nem volt olyan nagyon idegesítő szitu, eloszlott az embertömeg, bár egy édesapa úgy tolta neki a lábamnak a babakocsit, hogy a hátratekintéséből azt olvastam le, hogy az én kurva anyámat, holott mellettünk elfért volna egy platós ifa. Kcsg. Na, de ennyi mára kedves naplóm, szívesen ezt a kiváló történetet.

Over and out